Az egy hónapos hosszabbítást követően, október 15-én elkészült eredeti, 86 oldalas jelentés egészen a közelmúltig a miniszterelnök asztalán volt, tegnap ebből hoztak nyilvánosságra 36 oldalt, miután az államigazgatás megtisztította azt a szerintük állam- és szolgálati titkot (45 évig) képező részektől. Ezek közé tartoznak a program jövőjére vonatkozó javaslatok is. Sajtótájékoztatóján az államtitkár a vizsgálati metodikáról szólva megemlítette, hogy a döntésben részt vevő politikusokat (az Orbán-kormány tagjait) nem hallgatták meg, számos dokumentumot pedig nem találtak meg.
A csonka dokumentum szerint 2001-ben nem volt sem belső, sem külső kényszer új vadászrepülőgépek beszerzésére; a döntést a nemzetbiztonsági kabinet hozta, holott a kormány kompetenciája lett volna; a légierő fejlesztési irányát nagyban befolyásolta az a tény, hogy Orbán Viktor nem akart orosz haditechnikára alapuló beszerzést; ha a Gripen-bérlet helyett a MiG– 29-esek rendszerben tartása mellett döntöttek volna 2014-ig, akkor ez 43 milliárd forinttal kevesebbe került volna az országnak; a MiG-ek modernizációjának elutasítása szakmailag indokolatlan és pénzügyileg előnytelen volt. A feltárt hiányosságok legsúlyosabbika, hogy a beszerzést közbeszerzési eljárás nélkül folytatták le, ám ezzel kapcsolatban a vizsgálat felelőse nem tesz feljelentést, mert ahogy Vadai mondta, „én nem gondolom, hogy előrébb jutunk azzal, hogyha azokat a személyeket, akik az eredeti döntéshozatali folyamat politikai oldalán álltak, én most elmegyek, és feljelentem. Őszintén szólva azt gondolom, hogy ennek semmi értelme, még akkor is, ha a közbeszerzési eljárás teljes hiánya jellemezte ezt a folyamatot”.
A szerződés – már Medgyessy-kormány alatti – 2003-as módosítása kapcsán is feltárt szabálytalanságokat a vizsgálat: eszerint nem szerezték be a szerződéskötéshez szükséges engedélyeket. Összességében azonban a Vadai-jelentés a 2001-es döntést teljesen elmarasztalja, míg a 2003-ast katonaszakmailag hibátlannak tartja. Azt viszont elismerte az államtitkár, hogy drágább lett az új szerződés.
Lapunknak arra a kérdésére, hogy miként vélekedik arról: a szerződésmódosítással a többletfeladatok ellenére 20 800 óráról 16 800 órára csökkentették a pilóták gyakorlási lehetőségét, az államtitkár arra hivatkozva nem válaszolt, hogy nem nyilatkozik titkos információkról. Vadai nem reagált arra az információnkra sem, hogy a 2010-es expedíciós felajánlás teljesítéséhez eleve elégtelen kiképzési lehetőséget sem tudják kihasználni a magyar pilóták Kecskeméten üzemanyaghiány miatt.
Simicskó István a Vadai-sajtótájékoztató után úgy nyilatkozott, a Gripen-jelentés elkészültének körülményei arra utalnak, hogy a kormánynak van takargatnivalója a 2003-as szerződésmódosítással kapcsolatban. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke közölte: a módosítás duplájára emelte a költségeket, hiszen a 109 milliárdos eredeti szerződést emelte meg 210 milliárdra; szerinte a plusztételekre semmi szükség nem volt. A politikus szerint a „lázas igyekezettel” létrehozott bizottság, aminek az lett volna a feladata, hogy a polgári kormányt korrupciógyanús ügybe keverje, látványos kudarcot vallott. Simicskó István a jelentéssel kapcsolatban közölte: az anyag kellően elfogult, amit – a politikus szerint – mutat az is, hogy 25 oldalon foglalkozik a polgári kormány időszakával, a szerződés megkötésének a körülményeivel, és csupán öt-hat oldal a 2003-as szerződésmódosítással.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
