Tessék.
– Nyíri Kristóf vagyok, tudna egy órával később jönni?
Tudtam. Amikor találkoztunk, és kitettem az asztalra a diktafonomat, a kutatásvezető megkérdezte: ez milyen telefon? Aztán kifejtette: a köztünk lezajlott mobiltelefonos párbeszéd kitűnően illusztrálja, hogyan módosítja az időhöz való viszonyunkat, végső soron magát az időt a mobiltelefon-használat.
Georg Simmel német szociológus már a XX. század elején arra panaszkodott, hogy az óra uralkodik az emberek felett – ha nem engedelmeskednénk neki, a nagyvárosok élete felborulna. Azonban a mobiltelefon időpont-egyeztetésre alkalmas eszköz, amely feloldja „az elidegenedett idő uralmát”: nem szükséges többé egy külső időkerethez ragaszkodni. Nyíri Kristóf akadémikus, filozófiatörténész szerint az időfogalom, amelyet az emberiség használ, egyszerre alapul természeti, kulturális és társadalmi jelenségeken. Mindebbe a mobiltelefonnal új társadalmi és kulturális szál fűződött be: az idő már nem annyira „kemény”, hiszen személyre szabhatjuk.
– A főáramba tartozó bölcsészek többnyire lenézik a mobilkutatást, mert úgy érzik, nem elég filozofikus. Pillanatnyilag azonban a bölcselet egyik legfontosabb témája az idő – állítja a kutató.
A technikai újítások Platón óta hatással vannak a filozófiára. Amikor – az időszámítás előtti ötödik században – uralkodóvá vált az írásbeliség, Platónnak föl kellett tennie a kérdést, hogy mi voltaképp a tudás, amely már más alakban jelenik meg. Az újkori gondolkodás kezdetét a könyvnyomtatás okozta változások befolyásolták: azelőtt az emberek hangosan olvastak, azután pedig némán, s így a gondolkodás átmenetileg megszűnt társas tevékenység lenni. Nyíri Kristóf úgy véli, ezért jelent meg az elszigetelt, magányos gondolkodó képzete. Mára azonban újra a kommunikáció lett a gondolkodás természetes közege. A professzor szerint a mobilkommunikáció visszatérést jelent az írásbeliség és az urbanizáció előtti kommunikációs aranykorhoz; ahhoz az időhöz, amikor még kis csoportokban, közösségekben éltünk. Egy mai gyereknek vagy fiatalnak már nem is lehet megmagyarázni, miért kellene egyedül gondolkozni. A mai ember internetezve, chatelve, mobiltelefonálva gondolkodik.
Másképp dolgozunk
Ennek csak az egyik oldala az, hogy a közös munkát támogató alkalmazások (például az internetes Wikipedia) vagy az élményeket, híreket közkinccsé tevő blogok, videomegosztó oldalak egyre inkább elérhetők és használhatók az erre alkalmas mobiltelefonokról is. A mobiltelefon „hagyományos” funkciói éppígy átalakítják azt, miképp dolgozunk, és miképp gondolkozunk a munkáról.
– Falun élek, s látom: ha jön valami építkezésre egy brigád, a munkások folytonos mobilkapcsolatban vannak egymással, a brigádvezető pedig az anyagot szállító vállalkozókkal. Tíz évvel ezelőtt ha bármi közbejött, munkanapok mentek veszendőbe. Ma már a munka megszervezésének is hatékony eszköze a mobiltelefon. Aki az üzleti világban vagy a szolgáltatószférában dolgozik, folyton elérhetőnek kell lennie.
A felvetésre, hogy így összemosódik a szabadidő és a munkaidő, a professzor azt feleli: viszont döntő előny, hogy hatékonyabban el tudjuk végezni a munkánkat. Arra az aggályra pedig, hogy a mobiltelefon sekélyessé teszi az emberi kapcsolatokat – hiszen a személyes látogatások kiválthatók egy gyors hívással –, Nyíri Kristóf így felel:
– A dolgot fordítva kell nézni. Akik eddig nem látogatták egymást, most legalább egy telefonhívást megeresztenek. Bárki ellenőrizheti a saját híváslistáján, hogy a hívások, SMS-ek és MMS-ek zöme olyanok közt zajlik, akik egyébként is sűrűn találkoznak. A mobilhívások többnyire a személyes találkozás szolgálatában állnak. Néhány éve, a „bunkofon” korában a mobiltelefon nyilvános használata udvariatlanságnak számított; ma már az az udvariatlanság, ha valakinek nincs mobiltelefonja, hiszen kiiktatja magát a normális kommunikáció főáramából.
Ma a Földön mintegy hárommilliárd mobilhasználó él, vagyis az emberiség felének van mobiltelefonja – sok százmillió olyannak is, akinek egyébként a betevő falatra alig telik. Olyan vidékeken, ahol a vonalas hálózat kiépítése a magas költségek miatt lehetetlen, tarolnak a mobilszolgáltatók; ez Bangladestől Fekete-Afrikáig jellemző, és így volt ez a rendszerváltás hajnalán hazánkban is: ekkortájt nehéz volt vezetékes telefonhoz jutni Magyarországon.
Ma vannak olyan területek a világ szegényebb részein, ahol a falu vásárol egyetlen mobilkészüléket, és azt percenként adják egymásnak bérbe. A professzor szerint ennek következtében föllendül a primitív gazdaság. Ezt az indiai halászok sokat idézett példáján szemlélteti.
Az indiai halászok régi problémája volt, hogy mire a zsákmánnyal befutottak a kikötőbe, mások esetleg megelőzték őket, s a végül oly nagy lett a kínálat, hogy fillérekért kellett adniuk a halat. Ma már mobiltelefon segítségével ki tudják puhatolni, melyik kikötőbe érdemes befutniuk, így felosztják egymás közt a piacot, ezért életszínvonaluk megemelkedett. Hasonlóképp, akinek valamilyen mezőgazdasági terményből van fölöslege, képes tájékozódni arról, hogy azt melyik piacra érdemes bevinnie.
Nyíri Kristófot 2000 novemberében kérte fel a Westel (később T-Mobile) vállalat, hogy emelje be a mobiltelefont témái közé. A kutatás a világ egyik legnagyobb, a mobiltelefonok hatását vizsgáló projektje lett: a Telenor oslói társadalomtudományi műhelye, a Surrey-i Egyetem Digital World Research Centre-e és a Rutgers Egyetem Mobilkommunikációs Központja után a budapesti a negyedik nagy mobiltársadalom-tudományi kutatóbázis.
A kutatók, hitvallásuk szerint, tudományos célokért dolgoznak. A siker azonban üzleti is – a telefonok gyors terjedésének csöppet sem árt, ha optimista hangvételű tudományos eredmények születnek velük kapcsolatban. A legutóbbi ilyen témájú tudományos konferencián elhangzott, hogy a tízmilliós Magyarországon jelenleg 9,3 millió mobiltelefon van forgalomban, ám elméletileg nem lehetetlen száz százalék fölé emelni az ellátottságot, hiszen sokan egyszerre több készüléket is birtokolhatnak.
A T-Mobile támogatásával folyó kutatás felhőtlenül derűlátó szemlélete egy mérvadó hazai folyóirat, a Magyar Tudomány recenzensének figyelmét is felkeltette. Boros János a 2001-ben publikált tanulmányok kapcsán, bár elismerően szól azok színvonaláról, azt írja, a vizsgálatok publikált eredményei „mintegy kimondatlanul sugallják az alaptételeket, hogy a mobilkommunikáció újfajta, jobb, ha nem túlzás a szó, boldogabb társadalmi jövőt formál”.
Függővé tehet-e a készülék?
Valóban általános tapasztalat, hogy a mobiltelefon használata „rohanó korunkban” megkönnyíti a szervezési feladatokat és így az életünket. Ugyanakkor máig nem zárultak le azok a vizsgálatok, amelyek a mobiltelefonálás árnyoldalaival foglalkoznak. Egy japán szociológusok által készített tanulmány szerint a mobil a távol-keleti szigetországban az értelmes élet kifejezője, amelynek hiánya szociális elszigetelődést jelent; sokan mobil nélkül képtelenek kapcsolatokat létesíteni és fenntartani. A magyar kutatással ellentétben ez a tanulmány úgy véli, a mobiltelefonok használatával a valós érintkezést mesterkélt, sekélyes párbeszéd váltja fel.
Egy angol pszichiáter, David Sheffield kísérletei után azt rögzítette, hogy a mobilhasználók tizenhat százalékánál viselkedési zavarok alakulnak ki. Sheffield ezeket a jelenségeket felhasználói stressznek nevezte, és elvégzett egy kísérletsorozatot annak kiderítésére, mi változik, ha az emberek kevesebbet telefonálnak. Úgy találta, hogy akik csökkentették a mobiltelefonálással töltött időt, nyugodtabbak lettek, és a vérnyomásuk is helyreállt.
A másik sokat emlegetett rizikófaktor a pszichés függőség kialakulása. Pléh Csaba pszichológus egy internetes fórumon közölte: a függőség az elektronikus eszközöknél három–hat százalékban fordul elő. Nyugati kutatók évek óta foglalkoznak a mobilfüggőséggel, vagyis az úgynevezett MAIDS betegséggel (Mobile and Internet Dependency Syndrome). S ami igen érdekes, e vonatkozásban a magyarországi kutatás hangvétele sem volt mindig optimista. Az MTA Pszichológiai Intézetének negyven főt vizsgáló felmérése 2001-ben még azt állapította meg, hogy pszichés zavarokat okoz a túlzott mobilhasználat. Ilyen esetekben a maroktelefon válik a beteg létének központi elemévé, a telefonnélküliség pedig elviselhetetlen lesz számára. A beteg életét szorongás kíséri, pánikot váltanak ki belőle olyan események, mint a mobil lemerülése, a térerő hiánya, a szokásosnál kevesebb hívás vagy SMS. Nem ritka a frusztrációból eredő dühkitörés, az agresszió vagy épp ennek ellenkezője, a mély depresszió sem. A sajtóban akkortájt publikált cikkek szerint e tünetekkel elsősorban a fiatalok körében találkozhatunk, s a jelenség egyre gyakoribb.
Csépe Valéria pszichológus, a tanulmány egyik készítője 2001-ben azt nyilatkozta, hogy a mobilfüggés szakembert és terápiát igénylő neurotikus állapot; mint mondta, a függő számára a mobil egyfajta köldökzsinór, a többiekhez való kapcsolódás eszköze, válasz a bizonytalanságra. A kutató megemlítette egy tizennyolc éves lány esetét, aki pánikrohamot kapott, mert nem volt nála a mobilja; osztálykirándulásra ment volna, de végül otthon maradt, mert a gondolatát sem bírta elviselni annak, hogy telefon nélkül keljen útra. Később Csépe Valéria nevével már nem találkozunk a kutatásban részt vevő szakemberek között.
Szerettem volna a pszichológusnőt megkérdezni minderről, de többszöri próbálkozás után sem jártam sikerrel, hiába hagytam üzeneteket, s végül az aszszisztens a kutató sűrű elfoglaltságára hivatkozva közölte, hogy nem fog sikerülni a kapcsolatfelvétel. A mobiltelefonszámot nem kaptam meg. Más, a kutatáshoz közel álló forrásból úgy értesültünk, hogy Nyíri Kristóf és Csépe Valéria között súlyos nézeteltérés alakult ki a kutatónő sajtóban tett „szerencsétlen” nyilatkozata miatt.
Ami tény: az idő előrehaladtával retorikai fordulat figyelhető meg a magyar mobilkutatásban. Olyannyira, hogy a kutatók újabb nyilatkozataikban „a mobilfüggőség mítoszának eloszlatását” tűzték ki célul. A mítoszt eloszlatni kívánó egyik tanulmány szerint a függőségnek a drogok és a játékszenvedélyek esetében világos kritériumai vannak, amelyek nem alkalmazhatók a telefonra. E tanulmány így végződik: „A telefonhasználó viselkedés tudományos megismeréséhez nehéz a szükséges kognitív távolságot kialakítani. Talán a hordozható, lassan a test tartozékává váló kis készülék nyomán ez jobban sikerülhet.”
Bejegyzés az egyik mobilfüggéssel foglalkozó internetes fórumon: „Nos, ez tényleg egy valós jelenség. Én függő voltam, de már 19 hónapja teljesen tiszta vagyok. Pl. külön ágya volt az eszköznek. Pont ennyi ideje tettem le. Nekem segített az a rengeteg fájdalom és bőrelváltozás, amit semmilyen orvos nem tudott rendbe hozni. Én már tudom, hogy jó újra szabad levegőt szívni. Hat évet töltöttem a homályban.”
A hordozható kis készülékek lassan csakugyan a test tartozékává válnak, ugyanakkor arra nézve is folynak kutatások, hogy sugárzásuk nem okoz-e fizikai károsodást. Az angol kormány megbízásából készült Stewart-jelentés szerint nem. A kilencvenes évek közepén az Egyesült Államok kormánya által kezdeményezett vizsgálat is megnyugtató eredménynyel zárult. Azonban nem mellékes körülmény, hogy e kutatásokat mobilcégek támogatták. E cégek tagadják a készülékek ártalmas kisugárzását – ugyanakkor újabban azon versengenek, melyikük tud kisebb sugárzású készülékkel előrukkolni.
Ha a mobilkommunikációt népszerűsítő kiadványok szót is ejtenek e dilemmáról, rendszerint azzal érvelnek, hogy máig sem sikerült perdöntően bebizonyítani a maroktelefon veszélyeit. A Puskás Hírmondóban az alábbi tipikus mondatot találtam: „Az eddig elvégzett és lezárt kutatások nem mutatnak ki összefüggést a mobiltelefon-használat és a daganatos betegségek kialakulása között.” Ez azonban egyszerűen nem igaz. Egy 2003-ban készített hollandiai tanulmány szerint a harmadik generációs (nagy adatátviteli sebességgel rendelkező) készülékek elektromágneses sugárzása fejfájást, hányingert okozhat, és – mivel a fejünkhöz tartjuk – károsíthatja az agyat. A mobilcégek érdekvédelmi szervezete, a GSM Association e tanulmány hatására már nem állította azt, amit korábban, hogy nincs élettani hatásuk a készülékeknek; csupán azzal érveltek, hogy e hatás csekély. De vajon pontosan mekkora? A tekintélyes svéd Karolinska Intézet kimutatta, hogy a minimum tíz évig tartó mobilhasználat a négyszeresére növeli a füldaganat kialakulásának esélyét. Egy 2003-ban, a holland kormány megrendelésére készült német kutatás szerint pedig az új generációs készülékek által használt rádiójelek befolyásolják az agyműködést, valamint sugárzásuk károsíthatja az emberi DNS-t is. (Más kutatók vitatják ennek a tanulmánynak a megállapításait.)
William Stewart, a brit nemzeti sugárvédelmi bizottság egyik vezetője egy tanulmányában hangsúlyozza: ha létezik a mobiltelefonoknak ártalmas hatásuk, annak leginkább a gyerekek vannak kitéve. Öt évvel ezelőtt még az egészségügyi szakértők, a gyártók és a forgalmazók is egyöntetűen azt tanácsolták, hogy gyerekek csak végszükség esetén használjanak mobiltelefont. Azonban 2001 óta a gyermekek mobilhasználata megduplázódott, és jelenleg a hét–tíz éves korosztály csaknem egynegyedének van mobiltelefonja.
A siker töretlen. A kommunikációs üzlet elemzésével foglalkozó IDC cég szerint 2006 negyedik negyedévében 295 millió mobilkészüléket adtak el világszerte, így a mobiltelefonok éves forgalmazása meghaladta az egymilliárdos lélektani határt. A növekedés motorját egyre inkább a fejlődő országok piacai jelentik. A világon 2006-ban eladott 1,02 milliárd készüléknek több mint a felét a legszegényebb országokban értékesítették. A témával foglalkozó kiadványok és honlapok – a T-Mobile által támogatott magyar kutatáshoz hasonlóan – egyöntetű lelkesedéssel számolnak be arról, hogyan hódítja meg a nyomorgó térségeket a mobilkommunikáció.
A nincstelenek vásárlóereje
A világon jelenleg négymilliárd olyan ember él, aki kevesebb mint napi egy dollárból tartja fenn magát. Egy gazdasági elemzés szerint „ezeknek a jelenleg szegény rétegeknek a piaci mozgása fogja megadni a lendületet a fejlett gazdaságok információs társadalmainak. Ezekben a térségekben az egyén vásárlóereje nem nagy, a teljes piaci szegmens mégis óriási üzleti lehetőséget rejt, így minél nagyobb szeletet kihasítva belőle, bármelyik iparág számára megtérül szolgáltatójukká válni.” Az Economist szerint a fejlődő országokban jövedelmük nagyobb részét költik az emberek telekommunikációra, mint a gazdag államokban. „A mobiltelefonnal könnyen csökkenthető az üzletkötés és az utazás költsége, bővíthető a gazdasági kapcsolatrendszer – állapítja meg a lap –, ráadásul a mobilt analfabéták is tudják használni.”
Hogy mennyire etikus erre a piacra „rámozdulni”, azon persze lehet vitatkozni. A mobilgyártók célországaiban 10,5 millió öt év alatti gyermek hal meg évente; 99 százalékuk alultápláltság, orvosi kezelés, védőoltás, élelem és tiszta víz hiánya miatt. Tényleg az lenne a fontos, hogy ezek az emberek mobiltelefont vásároljanak?
Ugyanakkor emlékezhetünk Csépe Valéria (mára túlhaladott?) megállapítására: „a függő számára a mobil egyfajta köldökzsinór, a többiekhez való kapcsolódás eszköze, válasz a bizonytalanságra”. Köztudomású, hogy az alacsonyabban képzett, nehezebb sorsú emberek pszichikailag is labilisabbak, illetve hajlamosabbak a függésre. A mobiltelefon az igen egyszerűen gondolkozó szegények körében hihetetlen vonzerejű státusszimbólum, a prosperitás jelképe. Sokan valamiféle varázseszköznek tekintik, amelynek a segítségével információhoz juthatnak, s esetleg annyi jövedelemhez, hogy fenntarthassák a mobilkészüléket, így aztán közösen gondolkozhassanak, és – a filozófus kifejezésével élve – perszonalizálhassák az időt…
A mobilcégek azt tervezik, hogy a jövőben ULCH-eket, vagyis ultraolcsó készülékeket (Ultra Low Cost Handset) fognak forgalmazni a szegény országokban. Teljesen kizárt, hogy csökkentett sugárzással működjenek, hiszen az költségnövelő tényező lenne. Hogy mi lesz mindennek a következménye, egyelőre nem tudható. Betegségek, további pszichoszociális zavarok? Új aranykor, kulturális és gazdasági fellendülés? E több milliárd fő bevonásával végzett, globális kísérletben minden lehetséges.
Tett és Védelem Alapítvány
A Tett és Védelem Alapítvány a Sziget fesztiválos botrányról: Ez már nem a művészi szabadság kérdése
