Eloszlathatja a nemzetközi közösség félelmeit az iráni atomprogrammal kapcsolatban Mahmúd Ahmadinezsád a napokban tett kijelentése, mely szerint Teherán egy semleges államban, esetleg Svájcban folytatná urándúsítási tevékenységét. Az iráni elnök a Dow Jones Newswires hírügynökségnek adott interjújában számolt be az iráni tervekről. Ahmadinezsád azután nyilatkozott a teheráni elképzelésekről, hogy a svájci elnök, Micheline Calmy-Rey lépéseket tett annak érdekében, hogy teheráni és washingtoni illetékesek tárgyalóasztalhoz üljenek. Svájc ugyanis elismeri Irán jogát nukleáris programjához, amennyiben az békés célokat szolgál. Az Egyesült Államok és számos nyugat-európai állam szerint Irán valójában atomfegyver előállítására törekszik, ezért urándúsítási tevékenységének leállítását követelik, így szankciókkal büntetik.
Az iráni elnökkel készített interjúra a kőolaj-exportáló országok csúcstalálkozójának helyszínt adó Szaúd-Arábiában került sor, ahol a térségbeli arab államokat tömörítő Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) egy többnemzeti konzorcium felállításának javaslatával állt elő, amely Irán és más közel-keleti országok erőműveit dúsított uránnal látná el. Rijád szerint Irán egyelőre nem adott választ a felvetésre.
Irán még messze van attól, hogy atomfegyvere legyen – jelentette ki Colin Powell egy kuvaiti konferencián. A volt amerikai külügyminiszter kifejtette, egy esetleges Irán elleni amerikai katonai támadást nem tart valószínűnek, hiszen az amerikai társadalom nem támogatna egy ilyen akciót, az amerikai hadseregnek ráadásul éppen elég dolga van Irakban és Afganisztánban. Powellhez hasonlóan orosz katonai szakértők is úgy nyilatkoztak a napokban, hogy Iránnak legkorábban 2020-ban lehet atomfegyvere.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
