Joni Mitchell, akivel közös turnén is zenélt együtt, egy portréfilmben így fogalmazott: „Ahhoz, hogy optimista lehess, irracionálisnak kell lenned.” Egyetért?
– De mennyire! Bár én mondtam volna. A zenéléshez elengedhetetlen az optimizmus: bíznod kell saját tehetségedben. De amikor meghozod a döntést, hogy a zenélésre teszel fel mindent, szembe kell menned a józan észszel, ami azt diktálná, hogy biztosabb alapokra helyezd az életed. Ahhoz, hogy bátor döntést hozhass, mindig ki kell ugranod a mások által diktált ésszerűség bűvköréből. Az életemben csak a helyszín változik, a napok állandó séma szerint múlnak el. Korán kelek, mindennap más repülőtéren kezdem a napot, öt-hat óra utazás után más-más városokba érkezem, jógázom, gyakorolok, koncertezem. Másnap kezdődik minden elölről. Ha a zenekaromban nem csupa derűs barát venne körül, talán felemésztene, hogy így élek. A humor minden mélyponton átsegít.
– Az állandó utazás ellenére évekig vezetett műsort egy amerikai rádióban. Miért vágott bele?
– Az amerikai zeneipar jó ideje néhány ember kezében van, akiknek üzleti megfontolásaik döntik el, hogy milyen zenét játszhatnak a rádiók, és mi az, ami el sem jut a közönséghez. A hatás pedig az, hogy elvétve akad gyerek, aki hegedülni, zongorázni tanul. A zene egyenlő a rappel és a rockzenével, és a fiatalok zenészek helyett sztárok akarnak lenni. Mindennek az alapja, a klasszikus zene pedig mintha nem is létezne, nem oktatják, megfosztva a fiatalokat attól a lehetőségtől, hogy később valódi zenészekké váljanak. Skálázás, kottabogarászás nélkül nem születhetnek jó dzsesszzenészek a semmiből. Én a mai napig klasszikusokat, Debussyt, Chopint játszva gyakorolok. Nélkülük nem lehet megtanulni a zene struktúráját. A Chill with Chris Botti című műsor célja az volt, hogy rést üssek az egyhangúságon. Olyan chill out, ambient és down tempo jellegű zenéket játszottam, amelyek bár Európában divatosak, Amerikában alig hallottak a létezésükről. Időhiány miatt abba kellett hagynom, de tavaszra újabbat tervezek. Fontosnak tartom, hogy a tömegzene által uralt amerikai szórakoztatóiparban legyen olyan műsor, amely szofisztikált dzsesszt és igényes popzenét sugároz Miles Davistől Peter Gabrielen át Joni Mitchellig.
– Mit gondol arról, hogy a Radiohead a korábbi értékesítési szabályokat felrúgva, nemrégiben ingyen letölthetővé tette legújabb albumát az interneten?
– A Radiohead valami nagyon lényegeset ismert fel. Lejárt az idő, amikor a zenész teljesítményét lemezeladásokban lehetett mérni, és megélhetésük ki volt szolgáltatva a zeneipar profitorientált törvényeinek. Mára az az abszurd helyzet állt elő, hogy egy pohár Martini többe kerül, mint egy lemez, főleg a letöltés. A jövőben, úgy gondolom, újra az élő koncertek, a turnék, a valódi zenészi teljesítmény számíthat. A zenészek nem a kiadók által lefölözött jogdíjakból élnek majd, hanem abból a bevételből, amelyet egyszeri és megismételhetetlen fellépéseikért kapnak. Az élő koncert élményét soha semmi nem lesz képes pótolni.
– Ön szerint feladata egy művésznek, hogy közügyekben nyilvánosan hangot adjon a véleményének?
– Nem értek egyet az önjelölt megmondó sztárokkal, de véleményem természetesen van. A legnagyobb problémának világszinten a tettekben megragadható politizálás hiányát látom. Azt, hogy kialakult egy valóságtól elrugaszkodott politikai retorika, amelynek eszköztárát használva a világ vezető politikusai globális problémák ügyében is elbeszélnek egymás mellett, cselekvés helyett. A politika kiüresedésére állandó bűnbakkeresés, vádaskodás a válasz, ami felemészti az egyén energiáit, ahelyett, hogy felfelé mutogatás nélkül, saját mozgásterében próbálna változást elérni az életében. Pedig az igazán fontos dolgok az életben apró léptékben történnek. Anyaként, apaként nap mint nap építeni gyermekeid későbbi bölcsességét, kedvességet gyakorolni a hétköznapokban, mind olyan dolgok, amelyeknek nincs közük a politikához. Vannak híres zenészek, akik úgy gondolják, hogy politikai aktivistaként képesek változást kicsikarni globális kérdésekben. Én úgy gondolom, a tény, hogy híres embernek tartanak, nem ruház fel tudással olyan dolgokban, amelyekhez nem értek. A hírnév nem tesz kiválasztottá. Vannak nálam hozzáértőbbek, akik a globális felmelegedésről beszélnek.
– Egyik legjobb barátjával, Stinggel éppen egy esőerdők megmentéséért rendezett konferencián találkozott először…
– Az, hogy nem célom közügyek szószólójává válni, nem jelenti azt, hogy nem érdekelnek a globális problémák. Ahelyett azonban, hogy üres szólamokat fújnék, igyekszem minden alkalmat megragadni arra, hogy a zeneoktatás fontosságáról beszéljek. Egy zenész legnagyobb sikere úgy gondolom az, ha sikerül egy fiatalban elhintenie a zene szenvedélyes szeretetét. Saját példájával arra indítani, hogy mindennap gyakoroljon, önerőből akarjon egyre jobbá válni, fedezze fel magának más zenészek teljesítményét. Az ilyen apró eredményekben hiszek.
Magyar Péter
Magyar Péter nem csak Varga Judittal volt agresszív, a Tiszában is besokalltak + videó
