Grúzia kormánya túllépte a határt, amikor a múlt hónapban ellenzéki tüntetőkre csapott le – derül ki az amerikai Human Rights Watch közleményéből. Az emberjogi csoport a napokban kiadott közleményében úgy fogalmaz, hogy a rendőrség békés tüntetőket vett üldözőbe, majd vert meg, illetve újságírókat fenyegetett és félemlített meg. A rendfenntartó erők novemberben vízágyúkat, gumilövedékeket és könnygázt vetettek be a Mihail Szaakasvili elnök lemondását követelő demonstrálók feloszlatására. A november 7-i rendőri fellépés illegitim volt és komoly károkat okozott az emberi jogi bajnoki címmel büszkélkedő Grúzia hírnevének, véli a Human Rights Watch.
Hasonlóan bíráló véleményt fogalmazott meg a brüsszeli székhelyű International Crisis Group, amely szerint a tbiliszi kormány elnyomó és aránytalan reakciója sokkhatásként érte azokat a nyugati államokat, amelyek Grúziára a demokrácia hírnökeként tekintettek egy olyan régióban, ahol a rezsimek kevésbé hagyják érvényesülni a szabadságjogokat.
A 2003-ban hatalomra jutott Szaakasvili a múlt hónapi tiltakozások után rövid időre rendkívüli állapotot hirdetett, majd – nemzetközi nyomásra – előre hozott elnöki választást írt ki január 5-re. A kormány egy időre a legnagyobb ellenzéki televíziócsatornát is betiltotta, és azzal vádolta, hogy felhergelte a tüntetőket. Szaakasvili elnöksége alatt Grúzia megerősítette kapcsolatait a NATO-val, míg Oroszországgal rosszabbra fordult a viszonya. A novemberi megmozdulások során korrupcióval és autoriter hatalom kiépítésével vádolták az államfőt a tüntetők. Szaakasvili annak a nézetének adott hangot, hogy orosz ügynökök támogatják a demonstrálókat, és a szükségállapotra egy esetleges puccskísérlet megakadályozása miatt volt szükség.

A klímák után a hűtőket is betiltaná az EU