Az otthon szülés nem liberális ördögök találmánya

Szomorúan olvastam a november 23-án megjelent írást az otthonszülésről (Dr. Bene Éva: Az otthon szülés élettani kockázatai). A szerző számos helyen tanúbizonyságot tesz tájékozatlanságáról és elfogultságáról. Utóbbihoz természetesen alkotmányos joga van. A tájékoztatás torz volta miatt viszont kötelességemnek érzem, hogy szakmailag és erkölcsileg is tisztességes tájékoztatást kapjanak a Magyar Nemzet olvasói.
A szerző egy mondatával érthetünk maradéktalanul egyet: „Az anyákat és magzataikat meg kell védeni.” Hogy pontosan kitől, mitől, illetve hogyan kell megvédeni, azt vizsgáljuk meg tüzetesebben.
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy súlyos szakmai tévedése a cikknek az a sugallat, hogy a tervezett otthon szülés alacsony kockázatú szülő nők esetében veszélyesebb lenne, mint a kórházi szülés. Az orvosi szakirodalom széles körű kutatások eredményeként egyértelműen arra a következtetésre jut, hogy a tervezett otthon szülés ugyanolyan biztonságos, mint a kórházi szülés. A különbség egy dologban viszont jelentős: kórházban sokkal több a beavatkozás, mint otthon, a szülésüket otthon tervezők esetében sokkal kisebb a császármetszések aránya is.
Az állítás igazolásaként álljon itt a legfrissebb kutatási eredmény, amelyet az egyik legnevesebb orvosi lapban, a British Medical Journal-ban 2005-ben publikáltak. A vizsgálat az Egyesült Államokban és Kanadában történt tervezett otthon szüléseket vette górcső alá, s azt a megállapítást tette, hogy az alacsony kockázatú szülő nők tervezett otthon szülése esetében az anyai és magzati halálozási értékek megegyezők voltak, de azoknál a szüléseknél, amelyeket otthon kezdtek meg, s amelyeknél bába volt jelen, összességében lényegesen kevesebb beavatkozást végeztek. Otthon a gátmetszések aránya 2,1 százalék volt, míg a kórházban 33,0 százalék – több mint tizenötszörös különbség! A császármetszések otthoni szüléskezdet esetében 3,7 százalékot tettek ki, míg a kórházi alacsony kockázatú szülések esetében ez 19 százalék volt. (Ez a 19 százalék nyilván alacsonyabb az átlagnál, hiszen itt alacsony kockázatú szülésekről van szó a kórházban is.) Fontos megemlíteni, hogy a kutatások természetesen nem az összes kórházi szüléssel hasonlítják össze a tervezett otthon szüléseket, hanem a kórházi szülések közül csak az alacsony kockázatúakkal. Ez azt jelenti, hogy két azonos kockázati tényezőkkel rendelkező csoportunk van, az egyetlen különbség az, hogy otthon bábák, a kórházban orvosok voltak jelen. S mindez nem elmaradott országokban történt, hanem a világ egyik legfejlettebb egészségügyi ellátással rendelkező térségében. Nem lehet, hogy Semmelweis Ignác rosszallóan tekintene a mai gyakorlatra? Nem lehet, hogy az otthon szülés elvtelen szidalmazása helyett azt lenne érdemes megvizsgálnunk, mi is történik (illetve nem történik) az otthon szülésekkor, ha az otthon szülések esetében kevesebb beavatkozás ellenére ugyanolyan statisztikai mutatókat látunk?
Magyarázat lehet az, hogy a szövődmények ellátására képzett szülészorvosok kórházban hajlamosabbak beavatkozni akkor is, ha a beavatkozás kevésbé indokolt. A nem indokolt beavatkozások pedig hátrányokkal járnak, hisz minden beavatkozásnak van kockázata, a szükségtelen beavatkozásnak pedig csak kockázata van. A császármetszésről tudjuk, hogy életmentő beavatkozás igen sok esetben, de a császármetszés esetében mintegy ötször nagyobb az anyai halálozás kockázata, mint a hüvelyi szülésnél. A szükségtelenül elvégzett császármetszés tehát feleslegesen veszélyezteti a szülő nők életét. Ugyanez igaz a gátmetszésre is: nagy, összehasonlító tanulmányok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a gátmetszés rutinszerű alkalmazása káros. (Magyarországon a szülések mintegy 70 százalékánál alkalmazzák, míg otthonszülések esetében ezrelékekben mérhető a gátmetszés aránya.)
Nincs okunk azt feltételezni, hogy Magyarországon mások lennének ezek a mutatók. Egy-egy otthon szülésnél előforduló szövődmény dramatizálása természetesen azt a látszatot keltheti, hogy az otthon szülés veszélyes, de ez csak a látszat, hiszen tudjuk, hogy ezek a kórházban is előfordulnak, s ezek tudományos elemzése, nem pedig a sajtó tálalása tükrében érdemes a jelenségeket megítélni.
Alacsony kockázatú szülő nők esetében a szülése optimális helyének (környezetének) megválasztása mindenkinek alapvető joga. Ez a jog csak akkor korlátozható, ha a szülés (megszületés) helyszíne a szülő nő, illetőleg a megszülető gyermek életét, egészségét az ésszerűen vállalt kockázatot meghaladóan, bizonyítottan és jelentős mértékben veszélyezteti. Igaz, hogy nem lehet előre abszolút biztonsággal megállapítani, kinél lép fel otthon valamilyen szövődmény, de ez sajnos a kórházi szülésekre s általában minden orvosi beavatkozásra is igaz. Ha tudnánk előre, hogy melyik újszülöttnél lép fel majd kórházi eredetű fertőzés, akkor szinte biztosan nem vinnénk azt a babát kórházba. Együtt kell élnünk a bizonytalansággal a szüléssel kapcsolatban is, de hangsúlyozandó, hogy döntéseinket meghatározó adatok alapján az otthon szülés megfelelő körülmények között nem veszélyesebb, sőt több szempontból előnyösebb.
A szerző dr. Geréb Ágnessel kapcsolatos elfogult megjegyzéseivel sem érdemes vitába szállni, álljon itt csak egy rövid történeti tény: évtizedekkel ezelőtt dr. Geréb Ágnest azért büntették meg a szegedi klinikán, akkori munkahelyén, mert szülészorvosként megengedte, hogy a szülésnél az apa jelen lehessen. A szülő nőknek ma ezt a jogot törvény biztosítja. A fentiek fényében talán világos, hogy az otthon szülés nem az otthoni gyertyafényről szól, s nem is holmi liberális ördögök találmánya Magyarországon sem. Bizonyíthatja ezt az is, hogy 2002-ben Mikola István egészségügyi miniszter is támogatásáról biztosította a tervezett otthon szülést.

A szerző orvos, bioetikus,
Az Orvosok a Szabad és Biztonságos Születésért nyilatkozat egyik aláírója