Mindennapos fizetési problémái támadtak ez év tavaszán Biatorbágy önkormányzatának amiatt, hogy a környékbeli ipari parkok egyik legjelentősebb területét elfoglaló vállalkozás, a Rynart- Transport Hungary Kft. jelentős adóval tartozik a településnek. A város polgármestere egy minapi lakossági fórumon név nélkül említett egy komoly céget, amelytől 420 millió forintot kellett behajtani, és ez értesüléseink szerint a szállítmányozási vállalkozás. Ugyanakkor a Rynart májusban még szerepelt azon a feketelistán is, ahol az adóhatóság (APEH) a száznyolcvan napnál régebbi, legalább százmillió forintos tartozást felhalmozó cégeket tartja nyilván. A HVG információi szerint az APEH már 2005-ben végrehajtást indított a társaság ellen, amelynek akkor sikerült átütemeznie adósságait. A hetilap úgy értesült, hogy a Rynart kifizetetlen számláinak értéke tavaly év végére több milliárd forint értékűre nőtt, a szállítmányozó cég számos irányban halmozott fel jelentős adósságokat. Tartozott egyes szállítóknak, a lízingelt teherautók után a bankoknak, de még a logisztikai bázisokat őrző biztonsági cégnek is, valamint késedelmesen fizette a béreket saját dolgozóinak. A piacot ismerők a cég eladósodásának okai között említik, hogy a Rynart irreálisan alacsony összegekért vállalt munkát, fedezet nélkül cserélte le flottáját. Felmerült az is, hogy a magyar leányvállalatnak a Bukarest mellett épült Rynart-bázis finanszírozásába is be kellett szállnia, ezt azonban a cég tagadja.
A Magyarországon 1993-ban megjelenő holland vállalkozás nyári összeomlását az odázta el, hogy az 1928-ban alapított anyavállalatba – 6-7 milliárd forintnyi friss tőkével – betársult a Bencis befektetési alap. Így sikerült megakadályozni, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság megvonja a társaság közúti árufuvarozói engedélyét, és úgy tűnt, hogy a cég augusztus közepére visszafizette adósságait. Közben azonban egy lejárt váltóról a HVG szerint kiderült, hogy azok fedezetéül a Rynart korábbi vezetője üres bankszámlákat adott meg, ezért a külföldi bankok leállították a társaság talpon maradásához szükséges hitelek folyósítását. Az ügyből büntetőeljárás lett. Az anyacég ellen szeptember 14-én indult csődeljárás, a magyar leányvállalat-csoport pedig október 18-án kérte maga ellen a felszámolási eljárás megindítását, amit a Mátraholding Zrt. és a Reorg Kft. bonyolít le.
A felszámolási eljárás tényét körülbelül három hete jelentették be a dolgozóknak – tudtuk meg a Rynart Dolgozók Szakszervezetének képviselőjétől. A neve elhallgatását kérő vezetőségi tag elmondta: a jelen állás szerint valamennyi dolgozó (a cég fénykorában 2400, ma már csak 1400-1500 fős) megkapta papíron szereplő bérét, így
a cég nem tartozik az alkalmazottaknak.
Lapunk úgy értesült, hogy a Rynart-Transport Kft.-t a felszámolás elindulása óta lényegében két legnagyobb megrendelője tartja életben, ami csak a karácsonyi szezonra szól, januárban a cég sorsa véglegesen eldől. – Üzletpolitikai megfontolásból a Tesco az év végéig fenntartja szerződéseit a Rynarttal, hisz a karácsonyi vásárlási hullám előtt nem lett volna szerencsés új szállító után nézni – erősítette meg lapunknak az információt a Tesco kommunikációs igazgatója. Hardy Mihály elmondta, a felszámolás ellenére a logisztikai szolgáltatás fennakadás nélkül működik. – Mi vagyunk a Rynart legnagyobb partnere, azt ugyanakkor, hogy a szerződés lejárta után milyen jövő elé néz a vállalat, lesznek-e tárgyalások az új tulajdonossal, nem tudom – közölte az igazgató. A felszámolókkal folyamatos kapcsolatban áll a másik nagy kereskedelmi partner, az Unilever Magyarország Kft. A cég kommunikációs igazgatójától, Molnár Kálmántól megtudtuk: a mai napig több cég – a Tescón és az Unileveren kívül a Nestlé, illetve a Henkel is – raktároz a Rynart biatorbágyi bázisán, illetve áll a szállítmányozóval üzleti kapcsolatban. Ezek kitelepítése, a hosszú távú szerződések idő előtti felbontása időigényes és költséges feladat, ami némi biztosítékot ad a működés fenntartására.
A felszámolási eljárás közepette a Rynart tulajdonosai abban bíznak, hogy sikerül értékesíteni a társaságot, elsősorban egy szakmai befektetőnek. A cég arról tájékoztatta az Unilevert, hogy több nemzetközi vállalat érdeklődik a felvásárlás, beolvasztás lehetőségeiről. Ugyanakkor a piacon és Biatorbágyon többen már kész tényként beszélnek arról, hogy a legnagyobb hazai szállítmányozó vállalkozás, a Waberer’s Holding szintén áldoz pénzt a Rynart életben tartására, és a jövő év elején meg is veszi a céget. Wáberer György, a Waberer’s Holding elnök-vezérigazgatója kérdésünkre cáfolta, hogy vállalata a Rynart bekebelezésére készülne. Az elnök szerint nem igaz az sem, hogy januárig „meghitelezték” a Rynart működését. – Abszolút nincs semmilyen tervünk velük, még a felszámolás alatt álló Rynart eszközállománya sem érdekel bennünket – mondta.
Vevő híján a Rynart hamarosan elveszítheti összes partnerét. Az Unilever például hónapokkal ezelőtt tendert írt ki a raktározási, szállítási tevékenységre. A kommunikációs igazgató szerint jelenleg nyílt tárgyalásokat folytatnak a logisztikai piac szereplőivel. A tenderen eredetileg a Rynart is indult, ám közben megkezdődött az „önfelszámolás”, ezért a győztes, akit a következő hetekben hirdetnek ki, már biztosan nem a biatorbágyi cég lesz. Lapunknak Wáberer György is utalt arra, hogy a Rynart üzletfelei más szállítók után néznek. Mint elmondta, a hazai logisztikai piacon jelen lévő öt versenytárs már kezdeményezett tárgyalásokat a Rynart azon partnereivel, akikkel a felszámolás alatt álló cég jelenleg még szerződésben van. Úgy tűnik tehát, a számba jöhető vásárlókat nem annyira a Rynart érdekli, mint inkább az a ma sem kis jelentőségű részesedés, amivel a társaság a hazai piacon rendelkezik.
Very Rare for a Sitting Prime Minister to Give Such an Interview
