Az orosz főváros központjában öles betűkből álló felirat hirdeti: „Moszkva Putyinra szavaz.” A hatalmi párt többi hirdetése és a média is határozottan ezt a szlogent erősíti, kiemelve, hogy a stabilitás, ezzel összhangban a kialakult rendszer folytonosságának biztosítása a voksolás igazi tétje. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a szárnyaló olajáraknak köszönhetően az oroszok látványosan jobban élnek, a reálbérek nyolc év alatt megháromszorozódtak, a fejlődésről tanúskodnak a hatalmas építkezések, s Oroszország ismét komoly szereplőként visszatért a nemzetközi porondra is, akkor e jelszó kétségkívül nyerő. Olyannyira, hogy a stabilitás, a gazdasági növekedés és az ezzel járó nagyobb jólétért cserébe az oroszok lényegében önként és dalolva feladtak egy darabot a demokratikus vívmányokból is. Persze ez nem volt nehéz, mert a mentalitás, a hagyományok miatt errefelé nemcsak természetes, de sok tekintetben kívánatos is a kemény kéz politikája, a rendpártiság. A hatalmi elitet immár magába szippantó „jegyinorosszok” egyetlen problémája csupán az volt, hogy ez a sikertörténet nem a párthoz, hanem Putyin nevéhez kötődik. Eme apró szépséghibát azonban korrigálta, hogy az államfő elfogadta az Egységes Oroszország listájának vezető helyét, amellyel egyben a szavazást a személyéről és politikájáról szóló bizalmi szavazássá is tette. Ezek után a közvélemény-kutatásokat amúgy is utcahosszal vezető hatalmi párt még azt is megengedte magának, hogy a tévévitákban se vegyen részt. A kampány központi figurája tehát egyértelműen Vlagyimir Putyin, már csak azért is, mert a mostani megméretés eleve a márciusi elnökválasztás, az utódlás előjátéka, a hatalmi szerkezet átalakulásának egy lépése. Hogy milyen mértékben meghatározó, valójában csak utólag derül majd ki. E meglehetősen sajátos helyzet, kiegészülve az orosz pártrendszer gyengeségével, finoman szólva nem tett jót a kampány minőségének. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az elemzők által irányított vagy szuverén demokráciának vagy bürokratikus kapitalizmusnak nevezett rendszer nem a kemény, nyílt versenyről szól.
Az új, először listás rendszerben zajló választás közvetlen tétje önmagában nem túlságosan izgalmas. Nem dől össze ugyanis a világ, ha az Egységes Oroszország éppen nem szerez alkotmányos többséget, bár ez kétségkívül tovább bővítené a rendszer folytonosságát biztosító kényes átalakításban a Kreml mozgásterét. Probléma csak akkor lenne, ha a „jegyinorosszok” nem hoznák Putyinnal a 60 százalék körüli eredményt, mert ez komolyan megingathatná a párt legitimációs bázisát. Persze a választások és a rendszer nemzetközi elfogadtatására is ügyelő Moszkva számára az is kellemetlen lenne, ha „kazah eredmény” születne, így a másik tét, hogy hány erő jut még be a dumába.
Biztos befutónak az Egységes Oroszországon kívül csak a Gennagyij Zjuganov vezette kommunisták számítanak. A 10-14 százalékra számító Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja jelenti lényegében a választásokat ellenőrző egyetlen igazi erőt. A társadalmi hiányában így a pártkontroll felértékelődik, ennek technikai megvalósítására a majdnem százezer szavazóhelyiséget tekintve pedig csak a KPRF képes. Hajszállal a hétszázalékos küszöb fölött jelzik a közvélemény-kutatások Vlagyimir Zsirinovszkij populista-nacionalista Oroszországi Liberális Demokrata Pártját, amelyet feltehetőleg a Kreml is szívesen látna a parlamentben. Az eredmény azonban jelentős mértékben függ attól, hogy a karizmatikus pártvezető a kampányhajrában mennyi lehetőséget kap a médiában. Erősen úgy tűnik, hogy keresztet vetett a Kreml hivatalos ellenzékeként egy éve alakult szocialista ideológiát hirdető Igazságos Oroszország sokáig szép reményekkel kecsegtető ambícióira Putyin lecsatlakozása a „jegyinorosszokhoz”. Az elit második vonala ugyanis sokáig nem alap nélkül hihetett abban, hogy a Putyin-terv kétpárti irányba fejlődik, s így sokan csatlakoztak Szergej Mironov felsőházi elnökhöz a karrierlehetőségek bővülését remélve. Az október elején előállt új helyzet után azonban látványosan megindult az „eszerek” eróziója, a helyzet azonban még így sem teljesen kilátástalan. Egyértelműen rosszabbak a legerősebb ellenzéki pártnak, a Jobboldali Erők Szövetségének az esélyei. Az SZPSZ az utolsó pillanatig bízott a Kreml támogatásában vagy legalábbis semlegességében, ám Putyin felsorakozása az Egységes Oroszország mellett új helyzetet teremtett. A szociálliberális párt elvesztette egyébként Putyin-párti szavazóit, ezzel egyidejűleg pedig Nyemcovék hirtelen radikalizálódtak. A választásokon induló tizenegy erő közül a többi népszerűségi mutatói legfeljebb egyszázalékosak, így még a parttalan tévévitákat sem igazán voltak képesek színesíteni.
Még az orosz rendszer meglehetős stabilitása mellett is több azonban a bizonytalansági tényező. Közülük is a leginkább az izgalmas, hogy ilyen alacsony tétek mellett hányan mennek majd el szavazni. A felmérések 55 és 65 százalék közötti részvételi arányt prognosztizálnak, sokan gondolhatják azonban majd úgy, hogy nélkülük is rendben mennek a dolgok. A hatalomnak a választók mobilizálására irányuló látható erőfeszítései ellen hat az is, hogy az országban nincs protesthangulat. Még az ellenzéki pártok híveinek egy része sem fordulna például szembe Putyinnal. Eltántoríthatják a voksolástól az elnök táborának egy részét Putyinnak a napokban tett, erősen antiliberális, az SZPSZ-t célba vevő kijelentései. Ellentétes irányban hatottak ugyanakkor a választásokat érő külföldi bírálatok, amelyekre tudatosan kemény hangnemben érkezett menetrendszerűen a Kreml válasza. A kemény kijelentésektől a Nyugat-ellenes húrok megpendítésén – idetartozik az európai hagyományos haderők és fegyverzetek csökkentéséről szóló szerződésre (CFE) meghirdetett moratóriumról szóló törvény aláírása a kampány hajrájában – a belső ellenségkeresésen át az amerikai típusú nagygyűlésig maga Putyin is mindent megpróbált a politikai aktivitás erősítése céljából. Utolsó, inkább a hatalmi párt listavezetőjének, semmint az államfőnek a szájából elhangzó, választásra buzdító beszédében azt hangsúlyozta, hogy a stabilitásra sokan leselkednek, s revánsuk visszatérést jelentene a kilencvenes évekhez. Putyin üzenetének lényege, hogy a választás még nincs lefutva, s az eredmények megvédéséhez el kell menni szavazni.
A szavazást tekintve ugyan aligha van sok izgulnivaló, sem az Egységes Oroszország sikere, sem Putyin reputációja, sem pedig az ország stabilitása nem forog kockán, Oroszország nagy kérdései azonban még korántsem dőltek el. Mi lesz például a „jegyinorosszok” jövőbeli státusa? Mennyire sikerül zökkenőmentesen levezényelni az utódlást? Oroszország számára is nagyok a tétek. A cél kimondatott, az ország tíz év múlva a világ öt legerősebb gazdaságának egyike legyen, ám ehhez még hosszú az út. Igaz, ennek ugyan az élet minden területét érintő kihatásai lennének. A növekedésre veszélyként leselkedik a populizmus, amelynek térnyerése a nemzeti, modernizációs projektek megvalósítását odázná el, s felpörgetné az inflációt. A széles értelemben vett, a politikai rendszertől az infrastruktúra elengedhetetlen bővítésén át a gazdasági szféra átalakításáig mindenre kiterjedő modernizáció egyébként is kulcskérdés, s az előző négy évben a saját belső problémáiba bele-belefeledkező Kreml a lehetőségekhez képest keveset tett ezért. A két választás és a hatalmi struktúra átalakítása után tehát magasabb sebességfokozatba kell kapcsolni, hiszen az utóbbi években megteremtett stabilitás csupán az alapot szolgáltatja az ambiciózus célok sikeres megoldásához, az ország fejlődéséhez.
egyesült királyság
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
