Cipőt, kalapot, szalagot!

Elvittek egy „nagyszerű” énekeshez (hőstenor), aki úgy mekegett, mint egy kecske – ecsetelte levélben Bartók Béla a gyűjtőmunka nehézségeit; egy visszaemlékezésből pedig kiderül, a parasztok bizalmatlanok voltak iránta, mint minden úriember iránt – a Folkmagazin a népzenekutatót bemutató sorozata a Hagyományok Háza fotó- és dokumentumkiállításának darabjaiból szemezget. Bartókhoz kanyarodik vissza Marton László Távolodó is, amikor a világzenéről értekezik a Vetettem gyöngyöt címmel nemrégiben megjelent, harmincöt év terméséből válogató CD-kiadvány apropóján: „Izgalmasabb, még ha provokatívnak tűnik is, az a felvetés, mely szerint a magyarországi világzene (…) Bartók Béla (…) munkásságával vette kezdetét. Nemcsak azért, mert Bartókot egyaránt »határtalanul« magával ragadta a magyar, a szláv, a román, a török és az arab népi muzsika, de azért is, mert A parasztzene hatása az újabb műzenére című tanulmányában valóban a világzene keretét vetítette előre.”
A Táncház Alapítvány évente hatszor megjelenő folyóirata legutóbbi számában égető problémákra is rávilágít. Ifj. Szabadi Mihály olvasó Román Sándor társulatának Magyar Történelmi Táncshow című művével kapcsolatban fogalmazza meg aggályait: „egy lépés (…) a hamburgerkultúra és a Magyar Népi McDonald’s felé. Az előadás tele volt hatásvadász elemekkel. (…) Sajnos ez kell a népnek. Meg is kajálták.” E témát érinti Kiss Ferenc is a feldolgozásokról szólva: „A mi népművészeti mozgalmunk a 70-es évek elején pont azért alakulhatott ki, mert irtóztunk a hamis népiességtől, a mojszejeves, üres, tartalmatlan akrobatikától, a giccstől, a szemfényvesztéstől. Ma ugyanide tér vissza a kortárs alkotók egy része. (…) Ez nem egy új korszak nyitánya, hanem egy régi szomorú lezárása.”
K. Tóth László a 28. T-Com Kaláka Fesztivál tapasztalatait öszszegzi; Kóka Rozália az 1956-ban Amerikába menekült Kiss Edit jótékonysági tevékenységét ismerteti; Berán István felsőfokú népzenei oktatásunkról polemizál M. Endre vajdasági prímással. A délnyugat-kazak és a magyar népzene összevethetőségéről olvashatunk Sipos János tollából.
A periodika méltatja a hatvanéves Felföldi László tánckutatót, néprajztudóst, tudományszervezőt; köszönti az Eötvös József-díjjal jutalmazott népdaltanítót, Bodza Klárát. „Addig élek, amíg táncolok” címmel megemlékezik a száz éve született Vincze Ferenc rimóci táncosról; tiszteleg a népdalgyűjtő, karnagy Vass Lajos emléke előtt; és elbúcsúzik az októberben elhunyt Vargyas Lajostól. Beharangozza a III. Kárpát-medencei Vőfélytalálkozót; hírt ad a Néptánc-antológia 2007 pályázatról; megtudhatjuk, kik az idei prímásverseny díjazottjai. De cserépkályha-építő tanfolyamtól gyöngyfűző klubon át hímzőkörig kapunk programajánlatokat.
Gyökerek és nyitottság, nagyon is különböző színvonalú és „helyesírású” munkák – sokfélét kínál a Folkmagazin. Mint a néptáncosok kellékboltjának szlogenje: „Cipőt, kalapot, gyöngyöt, szalagot!”
(Folkmagazin. 2007/5., Budapest. Ára: 600 forint.)