Felröppenő lélekgalamb

Emlékszünk még a Deminem-csoport tavaly nyári akciójára? Ők voltak azok, akik szigorúan építészeti gesztusként eltávolították a Szent István-bazilika közeléből a kék műtehenet. A csoport egyik tagját, Őrfi József építészt a Magyarországért Egyesület képviseletében, Makovecz Imre oldalán sokszor láthattuk a tévében a Kossuth téri közvetítéseken.

Ugyanez a fiatalember tervezte, építette tavaly a Kós Károly Egyesülés vándoriskolásaival, helybéliekkel, barátokkal a pilisszántói Boldogasszony-templomot, amelyet december 21-én szenteltek fel. Az idei nyár már Kállósemjén-Újfaluréten találta, ahol egy elhagyatott tanyasi temetőben görög katolikus ravatalozó- kápolnát épített. De a Kossuth téren az idén már nem láthatta senki.
– Ön gondolkodó építésznek vallja magát, hogy illeszkedik ebbe a tevékenységi körbe az a szerep, amelyet a tüntetések idején a Kossuth téren játszott?
– Országépítészet lett volna, ha sikerül. Azért alapítottuk az egyesületet, azért mentünk a térre, hogy a hatalmas nemzetközi sajtónyilvánosság előtt súlyt, színvonalat adjunk az eseményeknek a mértékadó magyar értelmiségiekkel. De azt tapasztaltuk, hogy valakik megelőztek minket. Minden, ami ott történt, beépített emberek közreműködésével, éppen a hatalom számára kezelhető keretek közt maradt. Ezért látszódhatott úgy, hogy a sok jó szándékú ember csak nevetséges ágáló. Ez ellen semmit sem tudtunk tenni. Ezért nem is mentünk az idén a Kossuth térre.
– A templomépítés közelebb visz ezek szerint ahhoz, hogy idővel otthon lehessünk újra ebben az országban?
– Igen, építészként és hittanárként így érzem, mert ez léleképítészet is. Mindkét építkezésen felajánlásként, ellenszolgáltatás nélkül dolgoztak ismerősök, ismeretlenek. Sokan még meg is köszönték, hogy részt vehettek benne.
– Miért éppen egy elhagyatott temetőben emeltek ravatalozót?
– Ezt a területet át is minősítették korábban mezőgazdasági területté, de egy nyugdíjas helybéli, Szilágyi János ebbe nem nyugodott bele. Kiharcolta a hivatalokban, hogy újra temető legyen. Számomra úgy vetődött fel a kérdés, hogyha létrehozok – végül is egy pusztaság közepén – egy szakrális épületet, miként hat a helyszínre és az emberekre.
– És történt valami?
– Hárman jelentkeztek azóta, hogy tanyát vennének az amúgy elnéptelenedett tanyabokorban, köztük a helyi polgármester.
– Különös, felrepülő madarat formázó templom született.
– Az alsó része koporsó formájú, amely a halált szimbolizálja, az efelett álló torony felső részén van a felszálló, a feltámadást jelképező lélekgalamb. Ebben a temetőben találtunk egy kis galambszobrot, amely bizonyára az egyik sírról eshetett le, valaki egy fa ágvillájába tette. Bele is nőtt az évtizedek alatt, amikor mi megláttuk, olyan volt, mintha a fa két ága a madár hátából nőtt volna ki. Ez a madár a fa foglya lett, de a mi lélekgalambunk szabadon röppen fel.
– Milyen anyagi forrásból valósult meg az építkezés?
– A kállósemjéni polgármester egymillió forintnyi pályázati pénzből építtette meg egy vállalkozóval a koporsóforma betonból készült alsó részét, a felső részt mi építettük a barátaimmal anyagköltségből. A szükséges pénz felajánlásokból gyűlt össze. Szintén így épült a pilisszántói kápolna, csak ott dolgozott a polgármester is.
– Hogyan fogadta a szakma ezeket a szokatlan, ám kétségkívül tradicionális szimbólumokat megformázó építészeti alkotásokat?
– Az egyetemen egészen más dolgokat tanítanak, mint amilyen ismereteken, szabályokon és meggyőződéseken az én munkáim nyugszanak. Nincs párbeszéd, nincs átjárás a bevett módon tervezők, és a hozzám hasonlóan gondolkodók, alkotók között. Pedig szeretném, ha lenne.
– Készül-e újabb templom tervezésére?
– A már elkészült szakrális épületek kapcsán megkerestek, hogy tervezzek újabb templomot Máriahalom külterületén. Nem akarok egyedül dolgozni, inkább azért, hogy új közösséget generáljak, tervezői pályázatot írtam ki, és tizenhat fiatal tervezőt hívtam meg rá. A pályázaton én is indulok, a zsűri tagjai pedig mi leszünk, mindannyian, akik a templomterveket benyújtjuk.