Győzelem kis hullámvasutazással

Női kézilabda-válogatottunk második mérkőzésén másodszor nyert a franciaországi világbajnokság E csoportjában, Nimes-ben, tegnap Kongót verte 33-20-ra. E győzelem nem is igazán volt értékmérő, de ez valószínűleg utoljára esett meg ezen a vb-n. Mármint remélhetőleg nem az, hogy győzött a csapatunk, hanem az, hogy ebből különösebb következtetéseket meg sem kíséreltünk levonni.

Ez mi volt? – meredt rám tágra nyílt szemmel Tóth Tímea még vasárnap este, a Japán elleni 35-31-es győzelem után néhány pillanattal. A kérdés kiváló, csak éppen én akartam feltenni. Hiszen az ilyenkor szokványos válasz – a világversenyek nyitómeccsein még nagy az elfogódottság – ezúttal nem állta meg a helyét, a mieink kifejezetten oldottan, felszabadultan készülődtek és kezdtek. Zsiga Gyula edző találóan jegyezte meg: „Már napközben, jóval a mérkőzés előtt hiányoltam a feszültséget a lányokból. A szervezők kedves figyelmességként egy különálló, családias kis hotelben helyeztek el minket, ahol semmi nem emlékeztet arra, hogy egyébként vb-re jöttünk. Mondtam is, hozzunk ide néhány ellenfelet vagy legalább két játékvezetőt, hogy egyszer-kétszer sétáljanak el a recepció előtt, éreztetve mindenkivel: mindjárt kezdődik a világbajnokság.” A harcias japánok, a telt házas, négyezres csarnok közönsége és a hajrára kissé megbokrosodott francia játékvezetők e felismerésig aztán gyorsan eljuttatták együttesünket, amely a favoritok közül nem egyedül kínlódott a nyitónapon.
A címvédő oroszok szünetben még vesztésre álltak a macedónokkal szemben, akiknek az 50. percben ziccerük volt a döntetlenhez, de elpuskázták, ettől összecsuklottak és ki is kaptak 27-22-re; a vb-ezüstérmes románok nagy nehezen 31-29-re legyűrték ugyan Kínát, de hatgólos hátrányból álltak fel; az Eb-aranyérmes norvégok is megszenvedtek Angolával (32-26). Mindennek ellenpontjaként két eredmény mutatta – Koreai Köztársaság–Paraguay 50-12, Brazília– Ausztrália 36-9 –, hogy a vb-mezőny huszonnégyesre bővítéséhez azért a sportág felső vezetésének megalomániája kellett.
Válogatottunk tegnapi ellenfele, Kongó azonban több okból sem tartozik a „futottak még” kategóriába. Azért sem, mert a nagy testű, talpról kifejezetten jól lövő, az egy egy elleni küzdelemben kemény, ugyanakkor az áldozat szerepét is szívesen alakító – ezt sportszlengben úgy mondják, egyszerre sír és üt – afrikaiakat a futás jellemzi legkevésbé. E hiányosságukra csapatunk is építhetett.
Németh András szövetségi kapitány külön felhívta rá a figyelmet, hogy nem érdemes és nem is szabad félmegoldásokkal kísérletezni, mert normális esetben akkora a különbség a két fél között, hogy a „hátha sikerül” típusú akcióknak ezúttal nincs helyük. A lányok ennek szellemében kézilabdáztak, és gyorsan el is húztak hat góllal. Görbicz egyedi klasszisa különösen látványosan érvényesült, az első szándékból játszó riválissal szemben úgy osztotta a labdát, mintha kedvtelésből tenné, és Tóth Tímea dinamizmusa sem ismert akadályt. Amikor védekezésben kiléptek a mieink a statikus afrikaiakra, nekik nem maradt erre válaszuk, vagy ha mégis, a 200. válogatottságát ünneplő Pálinger Katalin (Hornyák Ágnes volt a másik jubiláns, ötvennel) rongálta a kedélyüket. Ha a kuvaiti játékvezetők európai léptékkel mérték volna a passzivitást, akkor még szembetűnőbb a differencia.
Jellemző módon lassan azért kezdhettünk szurkolni, hogy csapatunk minden tagja „belője” magát a soron következő, egyre fontosabb és keményebb összecsapásokra, különösen Mehlmann Ibolyának lehet szüksége a személyes sikerélményre is. Hiba azért persze így is akadt, még ha ezúttal el is sikkadt a jelentősége. Az első félidő utáni 18-9-et összevetve az egy nappal korábbi, Japán elleni 19-16-tal, adódott is a válasz, hol mutatkozik döntő fejlődés.
Aztán átmenetileg lidércessé vált a folytatás. A második félidőre felküldött sor hét gólt kapott zsinórban, ami az adott szituációban és hosszabb távon is riasztóan hatott. Az alélt ellenfél magához tért – magához térítette együttesünk –, felkapaszkodott mínusz tizenegyről 21-17-re, és azt hihette, saját érdeme, hogy éles meccset vív az előző vb bronzérmesével. Mi viszont szögezzük le: e találkozó minden rezdülése a magyarokon múlt, így az újabb nekilódulás és a 33-20-as végeredmény is. Ma a spanyolok ellen még mindig kötelező a győzelem, de mostantól szigorúan hatvanperces összecsapások következnek.