Gyurcsány távozása és az előre hozott választás

Bő másfél évvel a 2006-os parlamenti választásokat követően eljutottunk arra a pontra, hogy az utóbbi tizenhét évben először reálisan tesszük fel a kérdést: napjaink válságjelenségei csupán az aktuális miniszterelnök távozásához vagy előre hozott választásokhoz vezetnek?
Jelen írás négy forgatókönyvet vázol fel, azzal az előfeltevéssel, hogy a miniszterelnök mindenképpen távozik. Gyurcsánynak ugyanis mennie kell, az alább ismertetett okok miatt még annak ellenére is, hogy egészen napjainkig úgy tűnt, semmi és senki sem tudja lelépésre kényszeríteni. Gyurcsány Ferenc menni fog, mert amit ő és politikája képvisel, idegen a rendszerváltozási folyamat eredményeként kialakult rendszer egészétől, de az európai gyakorlattól is. Sőt az utóbbi másfél évben az is kiderült, nem csupán a nemzeti oldalnak és szimpatizánsainak, hanem immár saját pártjának is inkább átok, mint áldás: előbb-utóbb már csak megoldandó problémát jelent. Gyurcsány a választási sikeren túl elsőként vitte sikerre a kalandorpolitikus intézményét. Ez az intézmény rövid távon sikert hozhat, de hosszú távon bukásra van ítélve.
Gyurcsány, a politikai kalandor
Mi jellemzi a kalandorpolitikust? Politikai felelőtlenség, az alapvető írott és íratlan (demokratikus) szabályok megtagadása, kijátszása, az önjáró magatartás és a hatalom mindenekfeletti akarása.
A jelenlegi miniszterelnök előbb szűkebb körben beismerte, hogy hazugságon alapuló kormányzással és kampánnyal nyert választást, ennek nyilvánosságra kerülése után egy vállrándítással intézte el a politikai felelősségét firtató kérdéseket, majd hatalmi szóval törette le a tiltakozásokat. A szűk választási győzelmet úgy értékelte, megkapta azt a széles körű (!) bizalmat a társadalomtól, amely felhatalmazza arra, hogy gyökeresen más kormányprogramot alkosson, mint amire ígéretet tett. A neoliberális gazdaságpolitika szabályait követve kisebb állami szerepvállalást, például piaci alapú egészségügyet és oktatási rendszert vizionált. Ezzel egyoldalúan rúgta fel azt a kompromiszszumot, amely még a rendszerváltoztatási folyamat hajnalán született, nevezetesen, hogy a magyarországi állami és gazdasági berendezkedés a nyugat-európai jóléti állam modelljét követi, magas adókkal, de szélesebb körű, állam által biztosított szolgáltatásokkal.
A kalandorpolitikus kompromisszumképtelensége szembeötlő: a társadalom leszakadó, elégedetlen tömegeinek hangját nem hallja meg, az ellenzéket legyőzendő akadálynak tartja, sőt még saját pártját is folyamatosan zsarolja, amikor azt sugallja, az egyetlen járható út az övé. Teljes hatalomkoncentrációt igényel, ellenkező esetben mindenki mehet vissza polgári foglalkozásához, és a már sikeresen démonizált jobboldal uralma jön el. A hatalom elvesztésétől való egzisztenciális félelem így még egységben tartja a szocialistákat és a koalíciót.
A Gyurcsány-jelenség feltűnésének legnagyobb veszélye mégis a hosszú távú következmények beláthatatlansága. A kalandorpolitikus ugyanis mások életével játszik. A miniszterelnök a kilencvenes években a kommunizmusban szerzett kapcsolatait felhasználva a hétköznapi ember számára felmérhetetlen vagyonra tett szert, majd – talán unalmában – újabb személyes kihívást keresett. Az egyéni ambíciók megvalósításának új területe pedig a politika világa. A gazdasági sikerességből szerzett önbizalom és tévedhetetlenség, valamint a hazai politikában egyelőre még élő felelőtlenség remek talajt képez az öncélú kísérletezgetésnek. A forrásokat mások biztosítják – adók vagy uniós támogatások formájában –, a kísérleti alany adott, a magyar állam és társadalom, az egyén (miniszterelnök) kockázata viszont kisebb, mint a korábbi működési területen, hiszen nem jár gazdasági felelősséggel. Az, hogy közben a kísérleti alanyok az egyéni hatalmi ambíciók sikertelenségének köszönhetően esetleg tönkremennek, és csak hosszú távon konszolidálható a szétesett rendszer, a kalandorpolitikus számára másodlagos, minthogy egyszerűen fogja magát, és visszatér hétköznapi milliárdosnak.
Gyurcsány felelőssége történelmi. Tevékenysége oda vezetett, hogy a gazdasági és politikai válság mellett morális válságba süllyedt az ország, a társadalom nagy része elfordult a politikától, a jelenlegi politikai elit hitelét veszteni látszik a szavazók jelentős hányada előtt, a bizonytalan szavazók aránya pedig megközelíti az ötven százalékot.
Éles kritikák baloldalról
Gyurcsány Ferenc kalandorsága mégis elindított reményre okot adó változásokat a magyar politikai rendszerben és a társadalomban egyaránt. A változásra való igény egyelőre negatív programként jelenik meg, de már a politikai környezet valamenynyi szegmensében érzékelhető. A negatív megközelítés a kalandorpolitikusság tagadásaként fogható meg, hiszen mára a teljes politikai életben kialakult az a vélemény, hogy a gyurcsányi út nem járható – vagy legalábbis ebben a formájában nem. Ezt a programot és kormányzati stílust már nem- csak az ellenzék utasítja el, hanem a baloldalon is komoly kritikák megfogalmazásához vezetett. A miniszterelnök monodrámája – valamint a személyéhez és politikájához kapcsolódó soha nem látott népszerűtlenség – a szocialista párt belső megosztottságát és a központosított hatalommal szembeni bírálatok nyilvános (!) megjelenését eredményezte. Erre az elmúlt tizenhét évben ennyire látványosan még nem volt példa. A politikai élet valódi környezetében, a társadalomban szintén soha nem látott jelenségeknek lehetünk szemtanúi. A Kossuth téri és más demonstrációk spontaneitása, az állami szervek túlkapásaival szembeni tudatos fellépés, a szakszervezetek országos sztrájkja mind abba az irányba mutat, hogy a sokat hiányolt és gyengének minősített civil társadalom az önszerveződés és a pártpolitika-mentes érdekérvényesítés útjára lépett.
Négy politikai forgatókönyv
Ahhoz, hogy a politikai elit visszafordíthassa hitelvesztését, és helyreálljanak a 2006-ban zárójelbe tett demokratikus normák, azonnali változásra van szükség. Ezt természetesen akadályozza a kormánykoalíció rövid távú hatalmi érdeke, hiszen mindenki számára világos: ha 2010 előtt kerül sor újabb országgyűlési választásra, az vélhetően hatalmas Fidesz-fölénnyel, az MSZP kis párttá zsugorodásával és az SZDSZ eltűnésével végződne. Így az alábbiakban négy lehetséges forgatókönyv bemutatására kerül sor, amely mindegyike kisebb vagy nagyobb lépést jelenthet a kalandorpolitikus intézményének gyengülése és eltűnése felé vezető úton. Valamennyi opció Gyurcsány leváltásával számol, mint a politikai élet konszolidációjának első, elengedhetetlen lépésével.
Az első forgatókönyv szerint a jelenlegi koalíció – ugyan recsegve-ropogva, de – az európai parlamenti választások végéig hatalmon tartja a jelenlegi miniszterelnököt. Ebben az esetben mindkét párt lemond a 2009-es politikai sikerről, és átengedi azt az ellenzéknek. Ami a koalíciós pártok számára reménykeltő lehet, az egyrészt az ingaszavazás effektusa – ahol az ingadozó választók szavazásonként más-más politikai oldalt támogatnak. Másrészt a várható EP-választási bukás kitűnő alkalom, hogy komolyabb presztízsveszteség nélkül leváltsák a miniszterelnököt, helyébe egy olyan politikust ültetve, aki még nem égette meg magát (nagyon) a korábbi politikai csatározásokban, így optimális kormányfőjelölt lehet a 2010-es parlamenti választások kampányában.
A második lehetőség azzal számol, hogy a 2009-es uniós választásoknak már egy új miniszterelnökkel futnak neki a szocialisták – még mindig valódi győzelmi esélyek nélkül, de nagyobb támogatottságra számítva. Itt a váltásra valamikor 2008 végén, 2009 elején kerülhet sor. Ezt az utat támogathatja az a megfontolás, hogy a választók felé egy megújulni képes MSZP-t tárhat a párt, amely az addigi politikai hibák miatt hajlandó levonni a konzekvenciákat. Emellett több idő marad az új első ember felépítésére a következő évben esedékes országgyűlési voksolásra.
A harmadik út a legképlékenyebb és legkiszámíthatatlanabb. Ez a forgatókönyv a közeljövőre teszi Gyurcsány eltávolítását. Eszerint az MSZP népszerűségvesztése olyan méreteket ölt, amelyet már sem a tagság, sem a szocialista politikusok nem tudnak elviselni, és egy gyors belső konszenzussal puccs útján buktatják meg a kormányfőt. Ehhez járulhat még hozzá az SZDSZ aktív közreműködése, amely egyszázalékos támogatottságának növelését várhatja egy, a szocialista párton kívülről indítványozott – vagy akár kierőszakolt – miniszterelnök-cserétől.
Ez a három opció nyilvánvalóan csupán puszta személycserét jelent, de semmi garanciát nem nyújt a valódi változásokra. Régi hatalmi technika, hogy válság idején egyszerű vezetőváltással próbálják a jogosan megjelenő elégedetlenséget elcsitítani – ebben a baloldalnak már hosszú évtizedekre visszamenő tapasztalata van. Az egyszerű kormányfőcsere azonban azt a veszélyt hordozza magában, hogy az a hatalmi érdekközösségen alapuló közeg, amely kitermelte magából a kalandorpolitikus intézményét képtelen önmaga – és politikai környezetének – érdemi megújítására, így csak a forma változna, a tartalom nem.
Ebből kifolyólag a negyedik lehetőség vezetne a legtisztább és legmegbízhatóbb eredményre, amely mind rövid, mind hosszú távon segíthetné a még mindig gyenge lábakon álló demokráciánk megerősítését, az intézményekbe és a politikusokba vetett bizalom visszatérését. Ez pedig az – eddig keveset emlegetett, de az Orbán Viktor által hangsúlyozott – előre hozott választás. Azzal, hogy Gyurcsány maga ismerte be az előző ciklus és a 2006-os kampányhazugságait, viszont ez nem vezetett a frissen választott Országgyűlés feloszl(at)ásához, politikailag illegitim kormányt és kormányprogramot teremtett. Ez gyakorlatilag a demokrácia egyik alapjának, a népfelség elvének megkérdőjelezését jelentette, hiszen az emberek megtévesztésével nyert hatalom nem tükrözheti a társadalom akaratát, sőt, valójában a választók lenézését bizonyítja. Ahhoz, hogy az élet minden területére kiterjedő válság megoldása felé elinduljunk, hogy a választók a gazdasági és politikai tények ismeretén alapuló valódi döntést hozhassanak, ma igenis előre hozott választásra van szükség. Bal- vagy jobboldaltól függetlenül ez lenne valamennyi felelősen gondolkodó politikusnak is az érdeke. Vagy így, vagy úgy, a kalandorpolitikus intézménye megbukott, Gyurcsány Ferenc távozik.

A szerző politológus