Közszolgálatból elégtelen

Morcos, elégedetlenül dohogó asszonyt láthattunk néhány napja a közszolgálati televízió esti adásában. Az ismert médiaszociológus-nő, Vásárhelyi Mária azon kesergett, hogy az őszödi beszédnek már több mint egy éve nem a lényegét hüvelyezik ki az emberek. A médiavisszhangot kutató, ötmilliós összeggel díjazott munka megrendelésével – amelyről azóta a fél világ tudja, hogy egy ORTT-felmérés meglévő anyagának ügyesen megszerkesztett és a rend kedvéért néhány saját megállapítással felfrissített kivonata – a médiaszociológus-nő teljesen egyetértett. Mit egyetértett! Egyenesen megkésett tevékenységnek nevezte. Nem is értette, „miért kellett ahhoz több mint egy évnek eltelnie”, hogy a kutatás elkezdődjön. Igaza lehet: legjobb lett volna, ha a felelős politikai elemzők még az őszödi beszéd elhangzása előtt elkezdik kutatni a sajtóvisszhangot. Hiszen magvas megállapításaik mindig készen állnak, vizsgálati eredménynek mindenkor ugyanazt hozzák ki: négy láb jó, két láb rossz, a baloldal szép, a jobboldal bűnös, vagy ahogy Vásárhelyi fogalmazott: „megbukott morálisan, etikailag”. (Filozófiavizsgán a morál és az etika ilyen összemosásáért utóvizsgára küldik a hallgatókat.)
Vásárhelyi Mária tehát elégedetlen az őszödi beszéd kapcsán megjelent cikkekkel, televíziós híradásokkal. Ma sem érti, hogy az emberek, noha a nemzet megmentője előttük áll, már-már szemüket szúrja ki, mégse veszik észre benne a konvergenciamessiást. Egyre csak azokat a csúnya mondatokat idézik tőle, amelyeket már mindenki kívülről fúj.
Így van ez. Az emberek már csak ilyenek. Ahelyett, hogy felismernék az új nemzetvezetőt, képesek felháborodni, amiért becsapták őket. De Vásárhelyi, aki a szokásos formáját futotta – apró intellektuális erőfeszítések, behemót gyűlöletek –, ezen az estén nem csak a tüntetőket szólta le, nem csak azokat illette lesajnáló megjegyzésekkel, akik képtelenek elválasztani az ocsút a tiszta búzától, a sarat az aranyrögtől, kőszenet a meddőhányótól. Nem csak azokat vette célba szavainak gumilövedékével, akiknek fáj, ha hazájukat „k… országként” emlegetik, s akik ahelyett, hogy megilletődve könnyeiket törölgetnék, amiért uniós csatlakozásunknak mintegy a megkoronázásaképpen ilyen lényeglátó, szenvedélyes és saját maga szerint pótolhatatlan embert adott nemzetüknek a sors, képesek a Parlament tövében dacos „Mondjon le!” kiáltásokkal hangot adni véleményüknek, mintha legalábbis demokráciában élnénk. Vásárhelyi az egész magyar médiát sarokba állította.
Az már nem okozott meglepetést, hogy meggyőződésnek álcázott dogmatizmusával leginkább a jobboldali hírcsatornát marasztalta el. Mintha bírói pulpitusról szónokolt volna, úgy jelentette ki: „A média jelentős része szakmailag bukott el ezen a vizsgán, a Hír TV pedig morálisan, etikailag.” Kérdés itt már csak az marad, hogy ha Vásárhelyi szerint a Hír TV morálisan és etikailag is elbukott a zavargásokról való tudósításaival a nagy vizsgán, akkor vajon miért az ő képkockáit vette át a többi csatorna, sőt a külföld is? S vajon a Hír TV-t figyelő egymillió magyar néző szintén elbukott-e „morálisan és etikailag”? No és mi lesz azokkal a zugcsatornákkal – mint a CNN, a BBC, az EuroNews és a Sky News –, akik nem átallották átvenni egy „morálisan és etikailag elbukott” hírcsatorna képeit? Botrány, hogy Nick Thorpe, a BBC tudósítója is a Hír TV felvételeit használta, ahelyett, hogy forró dróton Vásárhelyit hívta volna: „Édes Marika, mi történik Magyarországon?” Pedig Vásárhelyi szívesen és önzetlenül megmondta volna, mit kell mondania Nicknek a BBC adásában.
Amikor a műsorvezető idézett az ORTT-felmérésből, miszerint „a közszolgálati adókon a kormány szereplési aránya 60-70 százalék volt” (az ellenzék 30 százalékához képest), s megkérdezte interjúalanyát, ő mit szól ezekhez a mutatókhoz, Vásárhelyi így válaszolt: „Semmit az égvilágon, ugyanis azt gondolom, hogy ezek a számok önmagukban nagyon keveset mondanak.” Jó volt ezt hallani egy szociológustól. Felszabadító hatással volt a nézőre, mintha egy tanár a szemetet lazán kihajította volna az osztályterem ablakán, vagy mintha egy orvos influenzás időkben bátran beleprüszkölt volna betege arcába. Jó volt látni, ahogy ez az erős asszony fél kézzel lenyomta magában az ágaskodó szociológust, és ki tudta mondani: bakfittyet sem érnek a felmérések. Számok? Nem számítanak. Sőt. Itt Vásárhelyi ráadásul kínosan elszólta magát, mert mérgesen közölte, hogy a kormány szereplésének túlsúlya egyenesen hátrány magának a kormányfőnek: „Gyurcsány Ferenc borzalmasan hálás lenne, ha az őszödi beszéd ritkábban kerülne a nyilvánosságra vagy a média különböző fórumaira, és itt mégis úgy fogják lekódolni, hogy már megint Gyurcsány Ferenc és az őszödi beszéd szerepelt a napirenden.”
Egy rutinos műsorvezető ennél a mondatnál sasként csapott volna le kérdéseivel. Hogyan? A médiaszociológus szerint az őszödi beszéd mégis blamázs? Ilyen kérdést persze az Estében nem szokás feltenni. Lecsapás helyett a riporternő ezzel a szánalmas kérdéssel dobott mentőövet a saját csapdájába került interjúalanynak: „Önnek mi a véleménye arról, hogy a médiának milyen szerepe volt akkor a feszültség keltésében, generálásában?” Igen, ez nálunk a közszolgálat. Úgy kérdezünk, elvtársak, hogy közben állítunk. A műsorvezető itt közvetve azt állította, hogy újságíró és televíziós kollégái valójában tudósítónak álcázott ügynökök, a szakma árulói, az ellenzék szekértolói. Hiszen „feszültséget keltettek”, sőt, „generáltak”. A mai Magyarországon kollégáinkat megvádolni mindenesetre kisebb kockázat, mint Vásárhelyi Máriát egy jól irányzott kérdéssel színvallásra késztetni. A nemtelen kérdés idején Vásárhelyi összeszedte magát, észrevette, hogy hibázott, és a zsákutcából, ahová egy meggondolatlan pillanatában saját maga fordult be, megpróbált kifarolni: „Én úgy gondolom, hogy az őszödi beszédről a média még ma sem tud úgy beszélni, ami az őszödi beszéd volt, hanem ma is azt a három manipulált mondatot emeli ki, miközben én most például újra elolvastam az őszödi beszédet, és, ha megnézzük, hogy mi történik ma az országban, akkor az történik, amiről Gyurcsány Ferenc akkor beszélt, hogy mi fog történni…”
Ezek után nem is maradt hátra más, mint hogy kérdező és megkérdezett békésen megegyezzen abban, hogy az őszödi beszéd „fontos volt”, de sajnálatosan „kibeszéletlen maradt”. Értsd: született itt a Kárpát-medencében egy intellektuálisan és nemzetstratégiai szempontból is utolérhetetlen szöveg, amelynek sem mélységét, sem magasságát megmérni nem tudjuk. Valószínűleg nem lesz elég digitalizálni, kőbe is kell vésni, hogy ezer év múlva is fennmaradjon.
Ez után az interjú után én már csak azt kívánom Vásárhelyi Máriának, hogy szellemének kiteljesítése céljából élete végéig ezt a remekbe szabott beszédet tanulmányozhassa. Hogy sikerüljön neki a politikai dzsungel mélyén feltárnia a szavak titkos smaragdbányáját. Még ösztöndíjat is megszavaznék neki, hogy szegénynek ne kelljen a baloldal eme szakrális szövege elemzésének rovására még pénzkereséssel is foglalkoznia. Csak így remélhetjük, hogy az őszödi kinyilatkoztatás egyetlen felkiáltójele se maradjon kódfejtés nélkül, minden megállapítása közkinccsé váljon, és mutassa a megvilágosodás rögös útját nekünk, elbukásra hajlamos, sötétben botorkáló teremtményeknek. Morálisan és etikailag.