Magyar siker Romániában

Az utóbbi években kevés olyan politikai esemény volt, amelynek a magyarság együtt örülhetett, s amely vérre menő politikai küzdelmeink közül ne bukással vagy valamelyik fél letargiába esésével zárult volna. A romániai európai parlamenti (EP-) választások, úgy tűnik, pozitív eredménnyel zárultak. Vasárnap ugyanis, egy hónapos küzdelem után mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mind a független jelöltként induló Tőkés László püspök európai parlamenti mandátumot szerzett. Az öröm és a gratulációk után azonban elengedhetetlen feladatként adódik a kampány és az eredmények összehasonlító elemzése.
A pünkösdi király mindig csak egyetlen évig viseli címét, és nem sokkal több idő adatik a most EP-mandátumot szerzettek számára sem – bár e tényt a kampányban nemigen tisztázták a jelöltek –, hiszen 2009-ben általános választások lesznek szerte Európában, amikor is az összes tagállamban – a most bekerülő Romániában és Bulgáriában egyaránt – újból meg kell mérettessék magukat az Európai Parlament tagjai. A mostani örömteli eredmények helyes értelmezése azért is fontos, mert 2009 elején a magyarság román parlamentbeli képviselete múlhat ezen. Sajnos, az első megnyilatkozások máris mind az önigazolás és az önhittség megnyilatkozásai.
Ezért fontos a kampány és az eredmények tényszerű vizsgálata, amelyek egyben a helyes utat is kijelölik ahhoz, hogy a Romániához csatolt magyarság a lehető legjobb eredményeket érje el a 2008-as romániai parlamenti választáson.
Kedvezett az országos érdektelenség
Romániában a választásra jogosultak száma 1992-től közel másfél millió szavazóval emelkedett, s így ma 18 millióan járulhatnak az urnák elé. A magyar választópolgárok számaránya több felmérés szerint az elmúlt 15 évben csökkent a népességfogyás és a kivándorlás miatt. Így, ha egyéb politikai tényezőt nem is számítunk – kiábrándulás, részvételi hajlandóság csökkenése, más román pártra leadott szavazat (például román párt magyarországi sztárzenekarokkal is kampányol már) –, az RMDSZ akkor is nehezebb helyzetbe került az elmúlt évtizedben. Jól mutatják ezt a párt eredményei is. A 6–7 százalék közötti eredményeit ugyanis csak az egyre csökkenő részvétel mellett tudta tartani, miközben saját szavazóbázisa is csaknem kétszázezerrel csökkent az 1992-es eredményéhez képest.
Akkor a román választópolgárok 76,29 százaléka ment el voksolni, és az RMDSZ-re 811 290 magyar szavazott. A legutóbbi választáson, 2004-ben már 628 125-re esett az RMDSZ-es szavazók száma, ami egyértelműen jelezte a párttól való számottevő elfordulást. 2004-ben is csak azért érte el a szövetség a 6,19 százalékot, mert a román szavazók részvételi aránya 1992 óta ekkor volt a legalacsonyabb, 58,5 százalék. De miért is fontosak ezek a tények? Azért, mert a vasárnapi magyar siker kizárólag az alacsony választási részvétel miatt következhetett be, amellett, hogy a magyar népesség 10 százalékkal nagyobb arányban ment el voksolni a magyarlakta területeken. Ennek tisztánlátása egyben azzal a belátással is kell társuljon, hogy ha a román népesség akárcsak 10–12 százalékkal nagyobb arányban megy el szavazni, akkor ma egyetlen magyar képviselője sem lenne Erdélynek az Európai Parlamentben.
Kampányüzenet az erdélyi autonómia
E tényt rövid ideig, úgy tűnt, hogy tisztán látja mind a független jelölt, mind az RMDSZ, hiszen közöslista-állításról tárgyaltak – érezve a veszélyét annak, hogy a magyar szavazatok megosztásának van egy olyan matematikai pontja, amelynek elérésével egyikőjük sem tud mandátumot szerezni. Aztán mégiscsak a magyar politika főszabályához igazodtak, és zérus összegű játszmába kezdtek. Vagyis az egyik biztos szavazata a másik szavazattól való biztos elesését jelentette, miközben mindkettő ugyanazzal a fő programponttal kívánta megnyerni a magyar választókat: az erdélyi autonómia ígéretével. Így nem önmagában az ígéret versengett az ígérettel, program a programmal, hanem a hitelesség volt szembeállítva az eddigi eredmények elégséges vagy elégtelen voltával.
A kampány sajátos eleme volt Orbán Viktor nyílt – minden irányú – síkra szállása a független jelölt, Tőkés László mellett. Korábban Európában ez nem volt jellemző, igaz, a vádat, amely szerint a belpolitikába való beavatkozásnak minősül a püspök melletti kampányolása, elegánsan hárították el. Eszerint az EP-választás európai ügy, így nem követ el diplomáciai hibát az, aki valamely határon túli politikus kampánymeghívásának eleget tesz. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy az eset pikantériáját inkább az adta, hogy az Európai Néppárt alelnöke független jelölt mellett kampányolt a néppárt tagjának számító RMDSZ-szel szemben. És azt már csak a mi közép-európai lelkületünk érti, hogy ez a független jelölt, Tőkés László a rivális párt, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, ahonnan egyébként párttársai kikergették, azok, akikkel végül az EP néppárti frakciójában fog ülni, nem elhanyagolható módon Orbán Viktor alelnöklete mellett. Ezek mellett bizony nem csoda, ha gyakran nem értenek bennünket Európában.)
Azt is tárgyszerűen meg kell állapítani, hogy a magyar miniszterelnök is leplezetlenül nyúlt az RMDSZ karja alá, amikor a kampány közepére időzítették a román–magyar kormányülés összes PR-látszattevékenységét. Ennek a kampányelemnek és a Fidesz-elnök érvelésének az elfogadása viszont indirekt módon azt is tartalmazza, hogy az EP-választás nem olyan, mint egy szuverén állam országgyűlési választása. Azonban ha ez utóbbi igaz, és belügynek, a legszigorúbb módon vett belügynek minősül, akkor azt is tisztán kell látni a mostani öröm közepette, hogy jövőre mindaz a pénz, paripa, fegyver nem áll, mert nem állhat ily nyíltsággal a Tőkés püspök által képviselt politikai platform mögött, ahogyan valószínűleg az éppen a népszavazáson elbukott Gyurcsány Ferenc és kormánya sem segíthet a jelenleg parlamenti küszöb alatt álló RMDSZ-nek.
Három téves értékelés
Ezért már most tisztázni kell, hogy melyek azok a tipikusan csapdahelyzetet teremtő értékelések, amelyek a mostani, román szavazók lustaságán nyugvó sikert vakvágányra irányítanák. Mindjárt az első tévedés az, hogy az RMDSZ legyőzte Tőkés Lászlót. Ez egyszerűen indulatoktól terhes, minden realitást nélkülöző megnyilvánulás. Tőkés Lászlót mindenki, még a román sajtó is – az ultranacionalistáktól az Új Generáción át a demokratákig – első számú győztesnek tartja. Ami azt jelenti, hogy hitelessége nemcsak Erdélyben, hanem egész Romániában egyedülálló. A másik súlyos tévedés az, hogy az eredmény egyben ledönti az egység mindenekfelettiségét hirdetők hatalmi mítoszát, és jó, ha a pluralizmus intézményesen jelentkezik az erdélyi magyarság életében. Ez azért súlyos tévedés, mert féligazság. Ugyanis lehet akár tíz pártban is szerveződő az erdélyi magyar politika, de a választójog és a román társadalmon belüli magyar számarány miatt ezek pártlista jellegűen kell együtt működjenek a mindenkori román választásokon a bejutás és a szavazatmaximalizálás érdekében.
A harmadik súlyos tévedés az, hogy ha a mostani plurális versenyben beállt eredményt a versengő felek átvetíthetőnek tartják a 2008-as romániai parlamenti választásokra. És még nagyobb tévedés, ha azt hiszik tanácsadóik, hogy az egymás elleni indulás mozgósító ereje a mostanihoz hasonló szép eredményt hozhat. Ehhez elég a mostani adatokat egybevetni. A nem hivatalos eredmények szerint – 99 százalékos feldolgozottsági adatok alapján – a választópolgárok 29,41 százaléka járult vasárnap az urnákhoz, ebből az RMDSZ 5,52, Tőkés László 3,43 százalékot ért el. Ez azt jelenti, hogy a 18 millió választópolgárból mindössze 5,113 millió körüli volt az érvényesen voksoló, míg a magyarság együttesen 458 ezer körüli szavazatot szerzett. Ebből 175 ezret Tőkés püspök, míg a fennmaradó 282 ezer körüli szavazatot az RMDSZ.
Vagyis ha Tőkés és az RMDSZ jelenlegi együttes szavazatát vizsgáljuk, akkor az 162 ezerrel kevesebb, mint a 2004-ben leadott magyar voksok összessége, és egy 60 százalék körüli jövő évi választási részvétel esetén még együttesen is kiesnének a parlamentből a mostani – furcsa sikert hozó – eredményükkel. Fontos leszögezni: a magyarság román választójogi keretek közötti versengése azért veszélyes, mert nem számíthat érdemben külső forrásra, arra, hogy nagyszámú román választópolgár bizalmát is elnyerheti. Így számára a magyar voksok mindig a románokkal versengenek, és a politikai arénán belül adottságként kezelendő magyar voksok megosztása rögtön a parlamenti küszöbön való elbukás rémét jelenti. Csalóka a mostani eredmény e tekintetben is. Úgy látszik, mintha a zérus összegű játékban mindketten nyerhetnének. Ez is tévedés, ugyanis együttes eredményükkel (8,95 százalék) nem három, hanem négy helyhez juthatott volna a magyarság. Vagyis mi mindannyian vesztettünk még egy mandátumot. Nyerni együttesen csak kooperációban lehet, a zérus összegű játéknak mindig van vesztese.
Mi lehet a siker záloga?
Mindezek alapján és ezek tudatában kell örülnünk a váratlan magyar sikernek, és mindenki a maga portáján akkor tudja e sikert megőrizni és jövőbeli eredményt kovácsolni belőle, ha a fentebbi téves érvrendszerek fogságából kiszabadul. Csak így tudja a most távolmaradókat urnákhoz csalogatni, és akkor még mindig szurkolnunk kell a románság szavazati hajlandóságának számunkra kedvező matematikai arányszámai érdekében. A hazai politikai elit felelőssége pedig abban áll, hogy nem táplálja e téves érveléseket az erdélyi magyarság pártjaiban. Sőt minden fél az önálló, plurális tagoltság fontossága mellett a kényszerű sorsközösség jellegét kell hangsúlyozza az erdélyi magyarságnak a mandátumokban realizálódó eredményességének érdekében. Tudomásul kell venni, hogy ha jövőre – a továbbra is érvényben maradó választási törvény adta keretek között – a versengő pluralizmus mentén, a demokrácia jegyében versengve nem kerülnek be a magyarok a román parlamentbe, akkor a jelenlegi EP-eredmények is pünkösdi királyságként olvadnak el 2009-ben, és ha így lenne, az beláthatatlan károkat okozna az erdélyi magyarságnak.

A szerző politológus, egyetemi oktató