Megosztott az ausztráliai magyarság

Az ellenzéki Munkáspárt magabiztos győzelmet aratott a közelmúltban tartott ausztrál parlamenti választáson, ami jelentős fordulatot hozhat a távoli földrészen. Fodor Lajos nyugalmazott vezérezredest, volt ausztráliai magyar nagykövetet – aki nemrégiben tért haza négyéves kiküldetéséről – az új helyzetről és a magyar közösségek életéről faggattuk.

Mióta érződik, hogy négy ciklus, mintegy tizenkét évi kormányzás után megtörhet a konzervatív Ausztrál Liberális Párt egyeduralma?
– Canberrai szolgálatom utolsó évében már jelezték a közvélemény-kutatási adatok, hogy a baloldal – amelyet hiba lenne a magyar szocialista párthoz hasonlítani – tíz százalékkal vezet riválisa előtt. Az ellenzéki Munkáspárt fiatal generációja 2006 őszén nagy lépésre szánta el magát, amikor szinte puccsszerűen leváltotta vezérét, Kim Beazleyt – akinek mellesleg magyar a felesége –, mert úgy ítélték meg, hogy vele már nem tudnak nyerni. Bizalmatlansági indítványt terjesztettek elő, és meggyőzték a pártvezetést, illetve a frakciót, hogy változtatásra van szükség. Ezzel együtt új munkáspárti politikát hirdettek meg. Az új vezér a fiatalabb generációhoz tartozó Kevin Rudd lett, aki korábban a külpolitikáért felelt a pártban, és diplomataként Kínában szolgált. Beszéli is a kínai nyelvet. Rudd képes volt maga köré gyűjteni azt a szellemi kapacitást a pártban, amely kitapintotta a liberálisok gyenge pontjait.
– Pedig John Howard és csapata sok éven keresztül hihetetlenül sikeres gazdaságpolitikát folytatott.
– Kétségtelen. Ez volt a kormányzásuk titka. Tudniillik ha jól működik a gazdaság, és nincs az átlagembernek problémája, akkor azt mondja: „Jó ez a kormány nekünk”, és függetlenül attól, hogy érzelmileg hová húz, azokra adja a szavazatát, akik a jólétet biztosítják. Megjegyzem, az ausztrál átlagpolgár különben sincs annyira átitatva a nagypolitikával, mint a magyar; nem foglalkozik vele. Arról nem beszélve, hogy a fő nemzetpolitikai kérdésekben valahol a háttérben egyetértés van a két oldal között! Hosszabb távon megállapítható, hogy ha a Munkáspárt került hatalomra, mindig felélte a liberálisok által felhalmozott javakat. Ezen most változtatni akarnak, és hozzátenni valamit a prosperáló államhoz.
– Áttérve magyar honfitársainkra, jelenleg hányan élnek Ausztráliában?
– Megközelítőleg 62 ezren. Ebből 20-25 ezerre tehető azok száma, akik Magyarországon születtek. A nagyobb hányad azonban már idegenben látta meg a napvilágot.
– Sokszor használják a magyarokkal kapcsolatban a megosztottság szót. Mi idézte ezt elő?
– Közvetlenül a második világháború utáni időszakra tehető az első nagyobb emigrációs hullám, amikor katonák, volt ludovikás tisztek, csendőrök stb. vándoroltak ki Ausztráliába. Őket követték az ’56-osok. A korábbi magyar közösségek fenntartással és gyanúval fogadták ’56-os honfitársaikat, kommunista ügynöknek képzelve valamennyit. Tehát nem találtak egymásra. De aztán lassan oldódott a feszültség, amikor megalakultak a cserkészszervezetek és a vitézi rendek. Ma 102 bejegyzett magyar szervezet van Ausztráliában, igaz, előfordul, ahol csak a férj és a feleség alkot egy szervezetet…
– Tudomásom szerint nemcsak az anyaországból vándoroltak ki a magyarok, hanem az elcsatolt területekről is.
– Így van, mégpedig nagy számban. Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről. A legtöbben Tito Jugoszláviájából, a Vajdaságból érkeztek a 60-as években. Ők most a gerincét képezik a kinti magyarságnak, abból eredően, hogy módosabbak honfitársaiknál.
– Említette a kivándorlások idejéből származó megosztottságot. Módosult ez a magyarországi rendszerváltozáskor?
– Új keletű megosztottság lett belőle. Az Antall-kormány idején még a felszabadultság érzése töltötte el a magyarokat. Örömmel nyugtázták, hogy nem kell minden év október 23-án tüntetniük a magyar nagykövetség előtt. De aztán 1994-ben jött a Horn-kormány, amelynek a hatalomra kerülése szétroppantotta az egységet. Egyesek, a kisebbség úgy gondolta, hogy Horn Gyula kormányával visszatért a kommunizmus, és ezen véleményének adott hangot. Nincs igazi demokrácia – mondták. Ugyanaz van, mint Kádár regnálása idején. A többség, az értelmiség amellett tört lándzsát, hogy igenis plurális demokráciában él az ország, ahol politikai küzdelem zajlik, más kérdés, és nehezen érthető, ki szavaz balra. Ugyanezek az emberek elítélik a jelenlegi kormányt is, mondván, Ausztráliában nem fordulhatna elő, hogy egy olyan miniszterelnök tartsa kezében a kormányrudat, aki hazudik. Még a parlamentbe sem kerülhetne be.
– Az ön törekvése mire irányult?
– Szolgálatom negyven százalékában igyekeztem azt keresni, ami összeköti őket, nem pedig szétválasztja. Azt próbáltam megértetni velük, hogy az Ausztráliában élő magyaroknak nem azzal kell foglalkozniuk, hogyan változtatható meg Magyarországon a politikai helyzet, mert nem élnek itthon, hanem a kiművelt emberfők – akik büszkék a magyarságukra – áramoltassák vissza szellemi kapacitásukat az óhazának, és minél gyakrabban jöjjenek haza. Segítsenek. Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján majdnem sikerült összehozni a kinti magyarságot. A rivalizálás Melbourne és Sydney között azért megmaradt, de a melbourne-i rendezvényekkel elértük, hogy az ausztrálok figyelmét újra ráirányítottuk 1956-ra.
– Most is vándorolnak ki magyarok Ausztráliába?
– Igen. Az utóbbi öt évben ötven magyar család telepedett le Új-Zélandon és körülbelül ennyi Ausztráliában. Az ausztrál kormány évente 250 ezer emigránst fogad be, zömük Ázsiából jön. Szakmák szerint válogatnak, vagy különböző tanulmányokat tesznek lehetővé.
– Hogyan értékeli a saját megbízatását?
– Ismeretes, hogy komoly katonai háttérrel kerültem a diplomáciai életbe, tehát nem voltam karrierdiplomata. Be akartam bizonyítani, hogy ezzel a múlttal is méltóságteljesen és eredményesen képviselhetem az országot. Mert a nagykövet nemcsak a kormányt képviseli, hanem az ellenzéket is, a kultúrát, a gazdaságot és mindent, ami magyar. Remélem, sikerült.