(mi formálja erkölcseinket )

Én nem tudom, hogy Medgyessy Péter sikeres „jóléti rendszerváltozása” után mikor következik be Magyarországon az erkölcsi rendszerváltozás. Ne higgyék, hogy a „jóléti” csakis gúnyosan említhető, hiszen a szavakat emígy is lehet csoportosítani: a jóléti rendszer változása. Az erkölcs persze más kalap alá tartozik. Itt van a kezemben az Éghajlat Kiadó Hit, erkölcs, tudomány című kötete, amely három kiemelkedő személyiség: Erdő Péter, Schweitzer József, Vizi E. Szilveszter iniciáléját és egy hosszú beszélgetés során elénk tárt gondolatait tartalmazza. A könyv kitűnő, sőt érdekes, kiragadom belőle Vizi E. Szilveszter egyik gondolatát: „A két klerikusnak majd szeretném feltenni a kérdést, hogy (nem kellene-e) sokkal többet vállalni az egyházaknak a társadalmi problémák kezeléséből?”
Ezt a felelősséget firtató kérdést egy mélyen hívő tudós teszi fel a legnagyobb jóindulattal és némi álnaivitással a két hittudósnak, akik a maguk szelíd módján próbálnak rá felelni. Erdő Péter a példaadással kapcsolatban megemlíti, hogy rövid idővel ezelőtt a „magyar és szlovák püspöki kar kiengesztelő szertartást végzett Esztergomban, ahol mindkét részről elhangzott a »megbocsátunk és bocsánatot kérünk« üzenet, amely lényegében a két nép megbékélését szorgalmazta. Ezt az aktust a magyar és szlovák sajtó lényegében elhallgatta.” Schweitzer József mindehhez hozzáfűzi: „Elmondhatjuk azokat a szép gondolatokat, miként tudnánk hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek élete, legalábbis etikusan, jóérzésben javuljon. Attól félek azonban, hogy ráhatásunk lehetősége nagyon kevés…” Bár Schweitzer professzor úr nyilván tudja a kevés okát. Hadd próbáljam most kimondani helyette.
Korunk egyik büszkesége az úgynevezett információáramlás soha nem látott gyorsasága. Úgy szörfözünk az interneten, úgy száguldunk az információs sztrádán, mintha a szerzett ismeretektől szellemi és erkölcsi horizontunk is kitágulna. Ez még csupán az „értelmiség közeli” halandókra vonatkozik, a többi Tinódi Lantos Sebestyénje, bibliája és Gutenbergje: a bulvár és a televízió. Az egyház mindig csak része volt a világnak, nagy ritkán irányítója, a hit – bár hegyeket mozgatott – nem változtatta meg a földet, s az új embert nem hozta létre. Amíg a vallás – például Magyarországon – a mindennapok része volt, a hittan a teljes körű nevelés bevett eszköze, a templom pedig a társasági és közösségi élet jelentős színtere, addig az embereket talán nem ragadta el ilyen mértékig az élet. Jusson eszünkbe az egyik úgynevezett kereskedelmi tévé szlogenje: „Szórakozz!” Jussanak eszünkbe az SZDSZ vallásellenes kirohanásai. Ne feledkezzünk meg a nagy elődökről, például a Foxi Maxiról és a kötelező egyetemi ateizmusról. Figyeljünk az új (és régi) médianemzedék mérhetetlen cinizmusára, vallásellenes hangsúlyaira, a hit korlátlan és hülye gyűlöletére. Gondoljunk a visszaadott egyházi iskolák és más létesítmények körüli hercehurcára, a sajtó szünet nélkül megnyilvánuló ellenszenvére. Emlékezzünk rémes miniszterelnökünk „vallomására”, hogy ő bérmálkozni is szokott. És Jézusra, aki azt mondta, hogy az én országom nem e világból való. Idézzük fel a hitvallás egyik sorát: „…és országának nem lesz vége…”
Hogy mindezeket figyelembe véve, van-e okunk kérdőre vonni az egyházakat erkölcsei miatt, s van-e okunk aggodalomra, én nem tudom…