(miben bízik Gyurcsány )

Én nem tudom, vajh’ a közvélemény-kutatók által jelenleg mért népszerűségi mutatókból arra következtethetünk-e, hogy a magyar választókorú népesség végre megvonta bizalmát a szocialistáktól és a szabad demokratáktól. Attól tartok, ez koránt sincs így, sokkal inkább a pillanat hevéről van szó, hiszen ha negyven év tömény szocializmusa nem okozott teljes hitelvesztést, miként gondolhatjuk, hogy néhány komplett hazugság, futó önkényeskedés, kizsákmányolás és némi életnívó-hanyatlás azt eredményezi.
Gyurcsány tisztában van a populáció természetével, ezért gondolja, hogy az emitt-amott, így vagy úgy megnyilvánuló népharag falra hányt borsó, s ezért ért egyet Platónnal, aki azt mondta ezredévekkel ezelőtt: „Ha a… polgárok lemondanak arról, hogy saját maguk irányítsák… az ország működését, akkor az lesz a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek fognak uralkodni felettük.” Természetesen derék miniszterelnökünk nem tartja magát sem ostobának, sem gazembernek, de töretlenül bízik abban, hogy a magyar választókorú népesség – egészében – ostoba, s így a rábeszélőképességen múlik minden. Eme vélekedése nem egészen alaptalan, tekintettel arra, hogy svádája fenomenális.
Itt az ideje elismernünk, hogy a gyurcsányizmust saját maga vitte sikerre, karöltve a szabad médiával. Gyurcsány a legtehetségesebb hazug a szocialista–kommunista színekben valaha ringbe szállt politikusok közül. Neki nincs szüksége szovjet tankokra, kapcsolatrendszere csak icipicit, mintegy véletlenül kötődik holmi KGB-s „szakmaisághoz”, ő többet tud a tömeghülyítés módozatairól, mint Rákosi, és kinőtte a kádári iskolát. Ő, úgy ahogy van, a huszonegyedik század koraszülött gyermeke. Az a sértett méltóság, amellyel a médián keresztül a közvéleményhez fordul, a blogjában elénk tárt bensőségesen érzékeny, bár magabízó lélek, mind-mind olyan PR- és üzleti tehetségre vall, amellyel a büdös halat szusiként, az önkényt méltányosságként lehet eladni. Ismétlem, mindennek a mestere.
De hallgassuk meg, mit mond ezzel kapcsolatban Szt. Ágoston:
„A gazdagabb kifejtésnek, amit már »ékesszólásnak« nevezünk…, megvannak a maga szabályai, amelyek nem kevésbé igazak, jóllehet, hamis dolgokról is meg lehet győzni az embereket segítségükkel. Minthogy azonban meggyőzhetjük őket igaz dolgokról is, ebben az esetben sem maga a szónoki képesség a hibás, hanem a vele visszaélők fonáksága… Mondhatnánk persze, hogy (ezek) legalább pallérozottabbá teszik elménket, csakhogy egyúttal rosszindulatúvá vagy felfuvalkodottá és teszik, hiszen akik jártasságot szereztek ezen a területen, szívesen vezetnek félre másokat az igazsághoz hasonló beszédek és hamis vádak segítségével, vagy legalábbis azt hiszik, hogy valami hatalmas dolog birtokába jutottak, ami miatt az erényes és ártatlan emberek fölé kell helyezniük magukat.”
Ez a megfogalmazás annyira találó (a IV. századból), hogy már-már úgy érezzük, Szt. Ágoston végignézte és végighallgatta Gyurcsány néhány napirend előtti felszólalását. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy nincs semmi új a nap alatt? Nos, vessük közbe, legtöbbször nem is az a fontos, hogy a szónok mit mond, hanem az, ahogy mondja. Például én – a politikailag néhai – Kovács László simán ömlő mondatainak értelmét képtelen voltam felfogni, ugyanígy Gyurcsány szövegét is – tartalmilag – a kádári szónoklástan üres reinkarnációjának vélem. De a testbeszéde és arcjátéka, amit egyesek kórosnak vélnek, döbbenetes és hatásos. Minden gesztusa olyan, mintha folyton tükör vagy kamerák előtt tenné, amit tesz. Ez az angolnaszerűség még internetes naplójában is jelen van. Ezt a lényt agóniájában sem lehet megszorítani, mert kicsúszik a kézből. Félő, hogy a politika ilyen. Lássuk be, hogy ez egy képesség. És Szt. Ágostonhoz visszatérve: „az igaz dolgokról” való meggyőzés során tanuljunk tőle „gazdagabb kifejtést”, de ne tanuljunk felfuvalkodottságot.
Hogy ezt nyomatékosan a jobboldal vezető politikusainak és debattereinek figyelmébe ajánlhatom-e, én nem tudom…