Tiszta őrület

Van az úgy, hogy az ember néhány eszement perccel egy élet becsületes és eredményes munkáját teszi kockára. A kamionsofőr a piros jelzés ellenére ráhajt a vasúti sínre. A főkönyvelő eggyel több vagy kevesebb nullát ír a nyolcjegyű szám mögé. A bajnoknő csapot-papot és doppingellenőröket otthagyva elviharzik az uszodából.

Soha senki nem állította, hogy Kovács Ágnes doppingolt. Csak azt, hogy doppingvétséget megalapozó magatartást tanúsított. Rabolni, sikkasztani lehet, rablást, sikkasztást megalapozó magatartást tanúsítani nem. Ilyen jogi kategória nem létezik. A doppingvétséget megalapozó magatartás ellenben igen. Ami persze nem egyenértékű a doppingolással, de a két cselekményt terhelő szankció igen. Ha igazságérzetünk és logikánk ez ellen berzenkedik, érdemes rögzítenünk, hogy a doppingvétség miatt eltiltott sportolók kisebb százaléka szolgáltat pozitív mintát, a lényegesen nagyobb hányad inkább valamilyen úton-módon elmenekül a mintavétel elől. Azt gondolván, ezzel kisebb és bocsánatosabb bűnt követ el, holott éppen e trükk kivédése miatt ítéli meg a Nemzetközi Antidopping-ügynökség (WADA) híres-hírhedt kódexe azonosan a két cselekményt. (Lásd keretes írásunkat.)
Az athéni olimpiai aranyérmétől megfosztott két magyar dobóatlétáról, Annus Adriánról és Fazekas Róbertről sem bizonyosodott be, hogy tiltott szerrel éltek volna. Egyikük megtagadta a mintavételt, másikuk nem szolgáltatott elegendő mintát. A 75 milliliter helyett csak 25 milliliter vizeletet adott. Kovács Ágnes is éppen ugyanennyit produkált.
Kétezer-hét október 30-án reggel hétkor még csak a magyar úszósport legsikeresebb és legnevesebb aktív versenyzője, egyszeres olimpiai, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok volt. Kilencre aztán az a sportoló lett belőle, aki doppingvétséget megalapozó magatartást tanúsított. A két időpont között, edzése végeztével előre be nem jelentett ellenőrzést hajtottak végre rajta a Kőér utcai uszodában a Magyar Antidoppingcsoport (MACS) munkatársai. A bajnoknő a 25 milliliter előállítása után aláírta a doppingmintavétel megtagadásáról szóló nyilatkozatot, majd távozott a helyszínről.
Tényszerűen, dokumentálhatóan ennyi történt. De hogy mi miért volt így, azt már nem tudjuk. És ennél több valószínűleg soha nem derül ki. Mint Annus és Fazekas esetében sem. Azóta is azt találgatja a közvélemény, mennyiben voltak bűnösök, mennyiben áldozatok. Mindketten kétéves eltiltást kaptak. Kovács Ágnes papíron egymaga kimerítette kettejük vétségét. Hogy miért, az rejtély. A MACS képviseletében eljáró Kolláth György alkotmányjogász úgy fogalmazott: a jóhiszeműség keretein belül megmagyarázhatatlan, amit Kovács Ágnes tett, valamint amit elmulasztott megtenni.
Rosszhiszeműként valóban könnyebb meglelni a magyarázatot. Sokan vállalkoznak is rá, folyosói észosztás, munkahelyi összeesküvéselmélet-gyártás keretében. Elég felidézni a két szélsőséges variációt. Az egyik szerint az athéni bukássorozat óta a WADA megkülönböztetett figyelmet szentel a magyaroknak, a MACS-tól is eredményt várt, és a veretes nevű, de karrierje vége felé közeledő Kovács Ágnes ideális áldozat. A másik úgy szól, hogy a doppingérzékeny sportágakban nincs ember, aki tiltott szerek használata nélkül képes lenne kijutni az olimpiára; az október 30-i ellenőrzést követő bolzanói versenyre, az országos bajnokságra, majd a decemberi debreceni rövidpályás Eb-re készülő Kovács Ágnesnek ezért nagyon is jó oka volt elviharzani.
A gond az, ha jóhiszeműek vagyunk, és az első variációt abszurdnak tartjuk, a másodikat pedig életszerűtlennek. Mert így nem jutunk közelebb a megfejtéshez. Hisz a majd ötszáz éve elveszített mohácsi csata lefolyásáról több kikezdhetetlen információ áll rendelkezésünkre, mint Annus, Fazekas vagy Kovács ügyéről. Kívülállóként az egészben talán ez a legkiábrándítóbb.
Attól azonban óvakodnánk, hogy a három történet közé egyenlőségjelet tegyünk. Fazekas Róbert és Annus Adrián éveken át nemzetközi szinten közepesen jegyzett dobóatléta volt, majd abban a korban, amikor már elvétve fejlődik a sportoló, hirtelen mindketten világklasszisokká váltak. Kovács Ágnes ezzel szemben tizennégy évesen Európa-bajnoki, egy évvel később olimpiai bronzérmes lett, majd tizenhat esztendősen az 1997-es sevillai Eb-n négy aranyat nyert. Egerszegi Krisztina visszavonulásától Cseh László és Risztov Éva beéréséig, 1997 és 2001 között ő tartott ernyőt a magyar úszósport fölé. Elsősorban a 2000-es sydneyi olimpián, valamint az 1998-as és a 2001-es világbajnokságon aratott diadalával. Öt éven át csak őt volt érdemes figyelni, ellenőrizni, és ezt meg is tették számos alkalommal. Pályafutása felfelé ívelő szakaszán és csúcspontján sem vetült rá a doppinggyanúnak még csak az árnya sem, soha.
Másrészt Annusnak és Fazekasnak nem volt miért sietnie. Az olimpiai bajnoki cím megnyerése után nekik nem akadt egyéb dolguk, mint addig maradni, amíg túl nem esnek a doppingteszten. Akár hatórás várakozás és fél láda sör elfogyasztása árán is. Nem valahova mentek, csak valahonnan; ez a menekülés látszatát kelti. Kovács Ágnes ellenben valahova ment, nem is akárhova: október 30-án reggel kilenc órára a Hilton Szállóba várta Sir Roger Moore, hogy felkérje az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF nagykövetének. Nyomós ok. Legalábbis a meghívottnak, ám a MACS munkatársainak nem az. Nekik csak az számított, honnan ment el.
Egyébként sem sok köze van egymáshoz a két fél által felvázolt történetnek. Kovács Ágnes, Turi György edző és a Spartacus-uszoda jelen lévő tanúi úgy emlékeznek, hogy Ági készségesen megkísérelte a mintaadást, de mert az nem sikerült neki, elmondta, hová igyekszik, felvetették az ellenőröknek, hogy tartsanak vele, ők ehelyett különféle űrlapokat húztak elő és töltöttek ki. Amikor a „Nyilatkozat doppingmintavétel megtagadásáról” fejlécűhöz értek, kijelentették, ez csak hivatalos formaság, annak van jelentősége, amit kiegészítő információként ráírnak a lapra, és háromszori visszakérdezésre is biztosították a sportolót, hogy semmi baja nem lesz. Amúgy is abban maradtak, az ellenőrzést akár még aznap, nyugodtabb körülmények között megismétlik.
Az ellenőrök szerint ezzel szemben Kovács Ágnes nem is közölte velük, miért siet, az szóba sem került, hogy kísérjék el, a neki felajánlott pohár vizet visszautasította, hisztizni kezdett, majd, miután pontosan tudta, mit ír alá, hisz arról igenis felvilágosították, távozott. Turi György edző ekkortájt került elő újra, mert fél órán át nem is mutatkozott. Tiszeker Ágnes ügyvezető hangsúlyozta: munkatársai mindvégig szakszerűen jártak el, félreértésről, félrevezetésről szó sem lehetett.
A két verzió elemeiben sem illeszthető egymás mellé. Ha az egyik színtiszta igazság, akkor a másik éjfekete hazugság, esetleg az is elképzelhető, hogy a valóság valahol a két szélsőség között van. Például Kovács Ági nem volt kedves és készséges, hanem cirkuszolt, arrogánsan, kezelhetetlenül viselkedett, azt gondolván, amit a burokban élő élsportolók, hogy neki csak úszni és teljesíteni kell, egyebekkel ne zaklassák. A MACS munkatársai pedig nem álltak feladatuk magaslatán, a számukra idegen közegben nem léptek fel egyenrangú partnerként a bajnokkal, ehelyett bizonytalankodtak, kapkodtak, mást mondtak szóban, mást mutatott az írás, és amint az ügy eggyel magasabb szintre került, már csak az utóbbi számított, előbbi nem.
Itt is, ott is hús-vér emberek állítanak valamit. Védik a maguk igazát. A magyarországi munkavállalók mindegyikéről elmondható, hogy kisebb-nagyobb hibákkal dolgozik. Ez alól talán a MACS munkatársai sem kivételek. Csakhogy az ő verziójuk a nemzetközi fórumokon hivatalos jegyzőkönyvként, a Kovács Ágnes mellett tanúskodók véleménye pedig szerecsenmosdatásként jelenik majd meg.
Merthogy megjelenik, afelől szemernyi kétségünk se legyen. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) fegyelmi bizottsága ugyanis november 15-i ülésén felmentő határozatot hozott, és ez bizony betű szerint nehezen integrálható a WADA-kódexbe. A testület mérlegelte azokat a körülményeket, amelyeket a Nemzetközi Úszószövetség (FINA), a WADA vagy a Sportdöntőbíróság (CAS) figyelmen kívül szokott hagyni. Sajnos érthetően. Kovács Ágnes számunkra kedvenc, ha előbb nem, a 2006-os budapesti Eb-n az egész ország a szívébe zárta, az ő ügye a mi ügyünk. Ám pár száz kilométerrel nyugatabbra csak egy sportoló, aki aláírta a doppingmintavétel megtagadásáról szóló nyilatkozatot.
Még nem tudjuk, Kovács Ágnes mit veszíthet. Azt viszont már igen, a felmentő ítélettel mit nyert. Időt és ezzel indulási jogot a decemberi rövidpályás Európa-bajnokságra Debrecenben. Nem is titkolja, ez már fontosabb neki, mint a pekingi olimpia. Itt még érmes lehet, ráadásul hazai közönség előtt, ott már nemigen. És nem csak azért nem, mert könnyen elképzelhető, hogy tavasszal mégis eltiltják. Gyanítható egyébként, hogy ezt már nem várja meg, inkább elébe megy további hányattatásainak, és bejelenti a visszavonulását.
Igaz, ettől még visszamenőleges hatállyal elvehetik tőle a debreceni érmeit, de az alkalom szülte pillanatokat, tapsokat, ünneplést már semmiképpen. És persze a legbecsesebb trófeákat sem, hiszen azok megnyerésekor némi túlzással napi rendszerességgel ellenőrizték.
Természetesen soha nem doppingolt. Ezt a november 8-án levett és a seibelsdorfi WADA-laboratóriumban elemzett negatív mintája is bizonyítja. Ez persze október 30-i állapotáról semmit nem mond, de reményeink és hitünk szerint akkor is tiszta volt. Ám ami történt, az tiszta őrület.