Vájt fülű olvasókör

Ennek a könyvnek a tárgya nem a zsidósors. Amit ez a könyv elbeszél, az a magyar történelem – írta Ember Mária 1974-ben Hajtűkanyar című regénye elé. A Gondolat-jel című rádiós kulturális folyóiratban Ocsovai Gábor Murányi Gábor újságíróval, az Ember Mária-hagyaték kezelőjével a könyvről a legújabb kiadás alkalmából beszélgetett. Megtudtuk, a Hajtűkanyar megjelenésének évében vállveregető kritikát kapott ugyan, de rangjához méltó elismerést nem, Murányi szerint azért, mert a párt nem szerette sem a hátranézést, sem a zsidókérdés felvetését. Nem véletlenül övezte nagy hallgatás Kertész Imre egy évvel később, 1975-ben megjelent Sorstalanság című regényét sem. Murányi azt mondja, hogy az MSZMP-nek olyannyira kényelmetlen volt a holokauszt és a fasizmus témája, hogy még határozatban is rögzítették: elég volt a múltba fordulásból, a szocializmusnak ennél fontosabb feladatai vannak.
Tételezzük fel, hogy az MSZMP valóban nem szerette a múltat, de ahogy visszaemlékezünk ifjúkorunkra, amelyet volt szerencsénk uralkodása idején eltölteni, mintha a szükségesnél többször hallottuk volna a fasizmus (kapitalizmus és imperializmus) szót. (Voltak párttagok, akik később maguk is megpróbálták, milyen lehet népnyúzó tőkésnek lenni.) Annak idején barátnőmék könyvespolcán egymás mellett sorakoztak a haláltáborokról szóló könyvek és fényképalbumok, így elég nehéz elhinni, hogy a gyermekként munka- és haláltáborba hurcolt Ember Mária vagy Kertész Imre szenvedéstörténete, regénybe foglalt emlékezete kínos lett volna a pártnak és kormánynak. Ha Ocsovai Gábor és Murányi Gábor túllátna a zsidókérdés egykori és mai kezelésén, más következtetésre is juthatott volna.
Ember Mária megélt mindent, amit a boldogtalan XX. század kínált: munkatábort, fényes szeleket, a személyi kultusz éveinek lelkesedését, majd a kijózanodást, így részese lett az ’56-os forradalomnak. Attól kezdve, ha a rendszer csak módjával is, büntette, nem szerette. 1979 és 1983 között is büntetésben volt, nem végezhetett a Magyar Nemzetnél szerkesztői munkát, mert aláírta a Havel és társai letartóztatása elleni tiltakozást. Mindezek tükrében valóban nehéz elképzelni, hogy a Hajtűkanyar is valóban nemcsak a fasizmusról szól, hanem a magyar történelemről és benne minden diktatúráról? Nem lehet, hogy a pártirányítású sajtó azért fogadta csak vállveregető kritikával és nem hozsannával a dokumentumregényt, mert ott fönn a pártközpontban még értették Ember Mária kritikáját? Máig elképeszt, milyen vájt fülűek ültek a Fehér ház szobáiban. Milyen tévedhetetlen biztonsággal szúrták ki az ellenséges gondolatokat. Még olvastak. Ki gondolta volna róluk, hogy ilyen okosak. Pedig azok voltak. Nézzük csak meg, mire jutottak azóta! Cenzorokból demokráciaőrök lettek. Miért olyan nehéz még ma is ezt Murányi Gábornak és Ocsovai Gábornak, egyszóval a Gondolat-jelnek kimondania?
(Gondolat-jel, MR1-Kossuth rádió.)