(Köln)
Bár a berlini Brandenburgi kapunál egymillióan ünnepelték az új esztendőt, a német belpolitika szilveszteri hangulata közel sem alakult ilyen vidáman. A nagykoalíció pártjai között váratlanul éles szópárbaj lobbant fel a fiatalkorú, külföldi származású bűnözőkkel szembeni megtorlásokról.
A kereszténydemokraták – a nulla tolerancia tézisére támaszkodva – a fiatal korosztályt érintő törvények megszigorításában, nevelési táborok berendezésében, a visszaesők kitoloncolásában látják a megoldást. Az idegengyűlölettől óva intő szociáldemokraták az emberi szabadságjogok megsértését vélik a CDU/CSU követeléséiben. A politikai affért két brutális erőszakcselekmény robbantotta ki. Münchenben két – török és görög – fiatal olyan durván bántalmazott egy hetvenhat éves nyugdíjast, hogy súlyos koponya- és járomcsonttöréssel szállították kórházba. Pár nappal később hasonló esetre került sor Gelsenkirchenben, ahol egy harmincnyolc esztendős férfit megvertek, megrugdostak, késsel megsebesítettek és kiraboltak. A garázdálkodást mindkét esetben durva németellenes jelszavak kísérték.
Ezt követően hangzottak el a hónap végén tartományi választás előtt álló hesseni kormányfő, Roland Koch (CDU) javaslatai a fiatalokra vonatkozó büntetőjogi intézkedések megszigorítására. Ezeket Brigitte Zypries (SPD) szövetségi igazságügy-miniszter megalázónak nevezte. A hesseni tartományi kormány szóvivője, Dirk Metz utalt a fiatalkorúak elkövette bűntettek számának fokozódó emelkedésére, és kijelentette: „A külföldi tettesek aggasztóan növekvő létszáma elvitathatatlan, és ezt nem szabad tabutémának minősíteni.” Günther Beckstein (CSU) bajor miniszterelnök szintén a kitoloncolásban látja a leghatékonyabb intézkedést.
12 milliós mopedautóval akarja megoldani a közlekedési problémákat egy francia startup
