A megújult konzervativizmus

Nemcsak a jövője biztató a hazai és az európai konzervativizmusnak, hanem a jelene is sikeres lehet – ez volt annak a tanácskozásnak a végkicsengése, amelyet tegnap rendezett az MTA Politikai Tudományok Intézete. A konzervativizmus a XXI. század elején című tudományos konferencián a hazai jobboldali pártok prominensein kívül politológusok fejtették ki véleményüket az eszmerendszer perspektíváiról. Az a kép bontakozott ki a vitában, hogy furcsa módon mintha a szerepek felcserélődtek volna: a konzervativizmus változik a kihívásoknak megfelelően, míg a konkurens ideológiák ragaszkodnak jobban a múlt sémáihoz.

2008. 01. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTA Politikai Tudományok Intézete azért szervezett az európai pártcsaládokról és ideológiákról konferenciasorozatot, mert úgy gondolják: nem helyénvaló, ha egymásnak üzengetnek a politikai erők, mit tartanak konzervatívnak, szociáldemokratának vagy liberálisnak – egymás politikájában – mondta a házigazda intézet igazgatója. Bayer József kifejtette: ezért célravezető, hogy maguk a politikai szereplők tárják föl, mit tartanak az általuk képviselt értékrendről. A szavak szintjén nézetazonosság uralkodott a konzervatív, kereszténydemokrata eszmék továbbviteléről, ám a gyakorlati kivitelezés mikéntjéről Dávid Ibolyának, az MDF elnökének mintha eltérő álláspontja lett volna. Az Orbán-kormány igazságügy-minisztere ugyanis újólag kritizálta az ellenzéki társpártokat, s összemosta a kormányon lévő erőkkel. Ha egy tájékozatlan külföldi belehallgatott volna az előadásba, minden bizonnyal azt hiszi: a Fidesz a fő kormányerő, de legalábbis koalícióban van az MSZP–SZDSZ-szel. Az MDF elnöke ostorozta „a pártok” politikáját, ám „a kormányról” talán egyszer sem ejtett szót. Igaz, a már igen sokszor hallottakhoz képest előrehaladás volt, hogy „testvérpártokként” aposztrofálta a pár évvel ezelőtti koalíciós társakat, a Fidesz programját pedig megdicsérte. Úgy vélte: örömteli, hogy szakít a dokumentum a plebejus politizálással, s nem veti el a konzervativizmust. Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke és Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője nem vették fel a kesztyűt, s jelezték: inkább a témánál maradnak, s tartózkodnak a másik politikai erő befeketítésétől. Kiviláglott, hogy – eltekintve az aktuálpolitikai értelmezésektől – sokkal több a közös pont, mint ami elválasztja a három, jelenleg ellenzékben lévő formációt. Egyaránt cáfolták a maradiság vádját, amely a balliberális oldal kedvenc, ám semmivel alá nem támasztott vádja.
Az európai beágyazottságot is evidenciaként kezelték, amit az ellenoldal szintén menetrendszerűen kétségbe von. A nyugati jobboldal ugyanis úgy tekint a magyar polgári erőkre, mint egyenrangú partnerekre. Márpedig a konzervativizmus előtt komoly tér nyílik, hisz a neoliberális vezetési metódus tartalékai kimerültek. Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke egyenesen úgy fogalmazott: reneszánszát éli a konzervatív gondolkodás. Mindennek az az oka, hogy a társadalom szembetalálta magát a jóléti állam csődjével s a globalizmus kihívásaival, negatívumaival. Ezért az egyén, a család és a közösségek értékrendjét kell helyreállítani, az állam szerepét pedig újragondolni. Harrach Péter találóan úgy fogalmazott: csődbiztosként kell működnie a konzervativizmusnak, mert jelenleg az individualizmus, az értékközömbös, önző gondolkodás jelenti a mindennapi veszélyt. Navracsics Tibor a konzervatív és a kereszténydemokrata gondolkodás közti különbségeket árnyalta, amelyek az európai politikában is megjelennek. A magyar konzervativizmus éppen a fundamentumok változatossága miatt sokszínű és áll nagy jövő előtt. Két csapdát viszont el kell kerülnie: a doktrinerséget, hogy senki se szabhassa meg, ki az igazi konzervatív. Másrészt be kell látnunk, hogy – szemben a liberalizmus és a baloldali gondolkodás idealisztikus és messianisztikus küldetéstudatával és jövőképhajszolásával – a világ javítható ugyan, ám sohasem lehet tökéletes.
Simon János a voluntarizmus, vagyis az erőszakosan keresztülvitt akarat mindenhatóságába vetett hit elutasítását is fontos konzervatív sajátosságként jellemezte. Széchenyi István óta a fontolva haladást részesítjük előnyben. Lánczi András nemzetközi kontextusokról ejtett szót. Európában is szerveződik az önvédelem a demográfiai gondokkal, a túltámogatott bevándorlással szemben. A tudás presztízse pedig Amerika után Nyugat-Európában is mintha háttérbe szorulna – ez az, amit nem szabad tolerálni. Az előadásokból és a politológusok kerekasztal-beszélgetéséből az a kép bontakozott ki, hogy felcserélődtek a szerepek. A konzervativizmus vált az állandóan megújuló eszmerendszerré, míg a hazai politikai palettán az összefonódó liberális és baloldali erők egyre zártabb, belterjesebb rendszert alkotnak. A reformok felülről való erőltetésén keresztül az állam központosító szerepéhez térnek vissza. A konzervatív pártok ezzel szemben Európában vagy kormányon vannak, vagy a hatalom várományosai. Ehhez az új hagyományhoz csatlakozhat a honi jobboldal is. Feltéve – ahogy Fricz Tamás fogalmazott –, ha értékrendjét nemcsak szóban hangoztatja, hanem tettekre is tudja váltani, s alternatívát valósít meg a neoliberális kihívással, a reformoknak csúfolt zűrzavarral szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.