Az FC United of Manchester nem összetévesztendő a Manchester Uniteddal. Előbbi az észak-angliai Bury városában, az angol labdarúgó-bajnokság nyolcadik osztályában játssza hazai mérkőzéseit olyan csapatok ellen, mint a Harrogate Railway Athletic vagy az Ossett Albion FC. A Manchester United neve minden futballrajongó számára ismert: az 1878-ban alapított, 76 ezer néző befogadására alkalmas stadionnal rendelkező egyesület a labdarúgás történetének egyik legsikeresebb csapata, nem csupán az angol és nemzetközi bajnokságokon, versenyeken elnyert trófeák számát illetően. A klub továbbá a világ leggazdagabb labdarúgó-egyesülete – értékét a Forbes 2006-ban mintegy nyolcszázmillió fontra (268 milliárd forint) becsülte –, s minden bizonynyal a világ legnagyobb rajongótáborával is büszkélkedhet.
A két manchesteri egyesületet azonban nem csupán pénzügyi lehetőségeik és elért eredményeik különböztetik meg egymástól. Szembetűnő különbség van a szurkolók mentalitásában is. Tudniillik az FC United of Manchester drukkerei egykor egytől egyig a Manchester United őszinte, feltétlen hívei voltak. Szeretett klubjukról alkotott véleményük 2005 májusában változott meg, amikor az egyesületet tulajdonló társaság részvényeinek fokozatos felvásárlásával a Tampa Bay Buccaneers amerikai futballcsapat tulajdonosa, Malcolm Glazer üzletember átvette a teljes irányítást a klub felett. A hirtelen történt külföldi felvásárlás miatt felháborodott, az igazgatótanácsban betöltött posztjukról lemondott vállalatvezetők helyébe Glazer három fiát, Joelt, Avramot és Bryant bízta meg az egyesület vezetésével. Az amerikai „invázió” rengeteg szurkolót felháborított, olyannyira, hogy az új tulajdonosok bemutatkozása után közvetlenül a Glazer családot rendőri felügyelet alatt kellett kicsempészni az Old Trafford-stadionból a bejáratnál várakozó dühös szurkolók elől. A drukkerek természetesen nem a klub bevételeinek potenciális növekedése miatt aggódtak, hanem egy íratlan elv figyelmen kívül hagyása végett. Az elv úgy szólt, hogy egy mindenekelőtt szurkolók által fenntartott labdarúgócsapat (ők vásárolják a mezeket, a sálakat, a jegyeket a mérkőzésekre) nem kiárusítható olyan személy vagy személyek részére, akiknek a klub iránti érzelmei nyilvánvalóan eltörpülnek a haszonszerzési lehetőségek körül forgó gondolataik mellett. A Glazer család megjelenése ellenére a drukkerek többségének heves tiltakozása hamar elmúlt, a Manchester United pedig ott folytatta, ahol abbahagyta: 2006-ban angol ligakupát nyert, tavaly pedig megszerezte tizenhatodik bajnoki címét, nem is beszélve arról, hogy játékosállománya újabb „sztárokkal” gyarapodott.
A szurkolók egy szakadár csoportja azonban nem volt hajlandó elfogadni a változásokat, azonnal találkozót szerveztek, s megállapodtak abban, amennyiben legalább ezer ember megfelelő pénzügyi támogatást tud biztosítani, új egyesületet alapítanak. Miután a beígért pénzösszegek jócskán felülmúlták a szervezők elvárásait, a drukkerek az FC Manchester Central, az AFC Manchester 1878, a Newton Heath United FC és az FC United of Manchester nevek közül végül egy szavazáson az utóbbira voksoltak, s az angol labdarúgó- szövetségnél bejegyeztették az újonnan megalakult sportklubot, amely első szezonját az angol labdarúgóliga tizedik osztályában játszhatta.
Az FC United of Manchester története nem egyedi eset, hasonló körülmények között alakult meg a londoni AFC Wimbledon csapata is. Történt ugyanis néhány éve, hogy a tíz évvel ezelőtt még az angol labdarúgóliga első osztályában szereplő Wimbledont – stadion híján (a csapat a Crystal Palace fociklub pályáján játszott) és pénzügyi nehézségekre hivatkozva – a vezetőség a fővárosból a Londontól mintegy ötven kilométerre északra fekvő Milton Keynes városába „helyeztette át”. Az új stadion megépítésének terve és a költségvetési egyensúly helyreállításának ígérete azonban nem nyugtatta meg az elsősorban Wimbledon környékéről származó szurkolók többségét, így bojkottálták a már Milton Kenyes Dons néven induló csapat mecscseit. Amint a manchesteri lázadók, úgy ők is új egyesületet alapítottak, amely jelenleg a hetedik osztályban versenyez.
A Wimbledonéhoz hasonló eset ennek ellenére ritka az angol labdarúgásban, egy csapat elköltöztetése kevesebb alkalommal ad okot a felháborodásra, mint egy esetleges tulajdonosváltás, ami nemsokára az észak-londoni Arsenalban is bekövetkezhet. A tavalyi év végén az üzbég származású orosz acélmágnás és milliárdos, Aliser Uszmanov 21-ről 23 százalékra növelte a klubban tulajdonolt részvénycsomagját, amelyért brit sajtójelentések szerint 12 millió dollárjától (2 milliárd forint) vált meg. Uszmanov ráadásul a második külföldi, aki tulajdonrészt vásárolt magának a csapatban. Őt Stanley Kroenke amerikai sportüzletember, a St. Louis Rams amerikai futball-, a Denver Nuggets kosárlabda-, a Colorado Avalanche jéghoki-, illetve a Colorado Rapids labdarúgócsapat tulajdonosa előzte meg, az ő részesedése 12 százalék.
Ám amint a Manchester United drukkerei sem fogadták kitörő lelkesedéssel a Glazer család tagjait, úgy az Arsenal rajongói is tartanak az esetleges hatalomátvételtől, ami Uszmanov egyértelmű szándéka. A londoni klub hazai mérkőzéseinek otthont adó Emirates Stadiumben több alkalommal Love Arsenal, hate Usmanov (Imádjuk az Arsenalt, utáljuk Uszmanovot!) feliratú transzparensekkel jelentek meg a hívek, világosan kifejezve: az üzletember „persona non grata”. Az Arsenal többi részvényesének heves ellenállása egyelőre akadályt gördít Uszmanov tervei elé, így a négy legismertebb angol egyesület közül az Arsenal az utolsó, amelyet eddig nem sikerült „meghódítani”. A Chelsea az orosz oligarcha, Roman Abramovics, míg a Liverpool egy amerikai páros, George Gillett és Tom Hicks irányítása alatt áll. De a külföldiek inváziója itt nem ér véget. A Portsmouth Alekszandr Gajdamak orosz üzletember, a Manchester City Thakszin Sinavatra száműzetésbe menekült thaiföldi miniszterelnök, az Aston Villa Randy Lerner amerikai vállalkozó, a West Ham United Björgólfur Gudmundsson izlandi milliárdos tulajdonában van. Mi több, a jelenleg a másodosztályban sínylődő nyugat-londoni csapatot, a Queens Park Rangerst (QPR) Bernie Ecclestone és Flavio Briatore, a Forma–1 mágnásai, illetve Laksmi Mittal indiai acélipari vállalkozó vásárolták fel. Mivel Laksmi a Forbes szerint a világ ötödik leggazdagabb embere, feltehetőleg nem kell sokat várni arra, hogy
a QPR Bajnokok Ligája-döntőt
játsszon.
origo.hu
Érettségi: kezdődnek az írásbeli vizsgák, rekord születhet idén
