Barack Obama sikeres rajtja

Barack Obama demokrata (38 százalék) és Mike Huckabee republikánus elnökjelölt-aspiránsok (34 százalék) nyerték a 2008-as amerikai elnökválasztási folyamat első próbatételének számító, szerdán este megrendezett iowai jelölőgyűléseket.

2008. 01. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Walesa: Jön Kína! Idén az Egyesült Államok elveszítheti a világ vezető szuperhatalmának státusát, amelyet Kína vehet át, jósolta Lech Walesa exállamfő az egyik lengyel internetes portálon publikált írásában. Mint fogalmaz, virtuális értelemben a nyári pekingi olimpián történhet meg a hatalomváltás, amelyben korántsem csak az aranyérmek segítik majd Kínát. A gyengülő Amerika komoly kihívás előtt áll, mert a természet nem tűri az űrt, s azt gyorsan betölti. Adott esetben Kínával. Walesa úgy véli, a nemzetközi aréna másik erős játékosa az egyesült Európa, amely számára Kína felemelkedése szintén komoly kihívás. Európa javára szól, teszi hozzá, a minőség és a tradíciók. Walesa megjegyzi, hogy országa régi és megbízható szövetségese az Egyesült Államok, ám ezt a kapcsolatot ki kell egyensúlyozni a közeli szomszédokkal kötött stratégiai partnerséggel. (S. G.)


A 47 éves fiatalos illinoisi fekete szenátor és az 53 éves volt arkansasi kormányzó, baptista lelkész számára a győzelem egyrészt lehetőséget teremt arra, hogy esélyeiket növeljék a hátralevő előválasztási és jelölőgyűlési helyszíneken, de arra is, hogy országos népszerűségükben utolérjék a vezető jelölteket. Ezt az is alátámasztja, hogy a demokraták országosan legnépszerűbb aspiránsa, Hillary Clinton volt first lady és New York-i szenátor (29 százalék) Iowában csak a harmadik lett, míg a vezető republikánus pályázó, Rudolph Giuliani volt New York-i polgármester (4 százalék) mindössze a negyedik. John Edwards 2004-es demokrata alelnökjelölt (30 százalék) lett a második, míg a republikánusoknál a mormon Mitt Romney (25 százalék).
Megosztott harmadik helyükkel a republikánus John McCain arizonai szenátor és Fred Thompson színész (aki a filmvásznon már többször már eljátszotta jelenlegi ambícióinak tárgyát) versenyben maradtak 13-13 százalékkal, a demokrata Chris Dodd és Joe Biden viszont gyenge eredményeik miatt bejelentették: feladják a kampányt.
*
Obama elsősorban a fiatalokat célozta meg kampányával és ez eredményre is vezetett: a harminc év alatti demokrata szavazók körében 57 százalékot kapott. Általánosságban sikere a változás és az új arc iránti elemi igényre világít rá, vetélytársai mindkét oldalon jóval tapasztaltabb és ezáltal ellentmondásos helyzetekbe többször keveredett politikusok, a bevett politikai elit, az úgynevezett establishment tagjai. A CNN értékelése szerint Obama drámai győzelmet szerzett, nagyot lépett abba az irányba, hogy történelmet írjon. A megosztó személyiségként elkönyvelt Clintonnal szemben Obama még az ellenfelek körében sem annyira ellenszenves, amit tükrözött, hogy győzelmi beszédében úgy a demokratáknak, mint a republikánusoknak, illetve az elenyésző létszámban szavazó függetleneknek köszönetet mondott „az amerikai demokrácia működtetéséért”. Elemzők szerint ha Obama megnyeri a jövő hét keddjén esedékes New Hampshire-i előválasztásokat is, akkor nagy eséllyel haladhat tovább a következő nagy megméretés, Dél-Karolina felé, ahol márpedig a szavazók több mint fele afroamerikai. Obama bőrszínének akkor is nagy jelentősége van, ha kenyai amerikaiként tapasztalataiban nem is osztozik az amerikai fekete közösséggel, bár az is igaz, hogy az elemzők egyre kevesebbszer teszik fel azt az elcsépelt kérdést, miszerint fel van-e készülve Amerika egy fekete elnökre?
Mike Huckabee meggyőző többséggel szerezte meg az első helyet Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó előtt. A rendkívül lapos kampánypénztárcával induló baptista lelkész úgy nyilatkozott, hogy „Iowában az üzenet számít, nem lehet szavazatokat vásárolni”. Mint a CNN felhívta a figyelmet, Huckabee könnyedén túlszárnyalta gazdag üzletember vetélytársát, Romneyt, aki nála nagyságrendekkel több pénzt költött kampányára.
Huckabee további sorsa kétséges, mert iowai sikerében minden bizonnyal döntő szerepük volt a nagy súllyal bíró evangélikus, vallásos konzervatív szavazóknak, akiknek New Hampshire-ben már kisebb a lakosságon belüli aránya. Utóbbi államban Huckabee-t népszerűségben megelőzi Romney és John McCain arizonai szenátor.

Vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.