Bezárt hajléktalanszállók

Csírájában elhalt a kormányzati negyed megvalósítása, mégis visszavonhatatlan következményeket hagyott maga után. A Nyugati pályaudvar csarnokának árnyékában megszüntetett hajléktalanszálló lakói közül többen ismét utcára kerültek. Egyesek az öt évvel ezelőtti tarthatatlan állapotokat jósolják a Nyugati környékére, ami azonban biztos: nem az első eset, hogy úgy zárnak be egy intézményt, hogy azt valójában semmi nem indokolja.

Pilári Darinka
2008. 01. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kellett a hely a kormányzati negyednek, pedig még semmi garancia nem volt arra, hogy valóban megkezdődhet az építkezés. Ennek ellenére tavaly októberben – a tél közeledte előtt – bezárták a Nyugati pályaudvar közvetlen szomszédságában álló hajléktalanszállót, amelyet 2005-ben azért nyitottak meg, hogy a pályaudvaron és a hozzá kapcsolódó aluljárórendszer területén tarthatatlan helyzetet megoldják. Az intézmény kiválóan működött, fenntartói az építkezés híre kapcsán is felszólaltak: maradnának, amíg nem indokolja semmi a kiköltözést.
Öt évvel ezelőtt a Nyugati pályaudvar területén a hajléktalan emberek száma olyannyira megnövekedett, hogy a szociális munkások szállás vagy a nappali intézmények szolgáltatásainak felkínálásával sem tudtak megoldást hozni. Akkor több mint ötven ember aludt az aluljáró zugaiban, rendezkedett be minden összegyűjtött holmijával tartósan valamelyik szegletben. Ekkor döntötték el, hogy hajléktalanszállót nyitnak a közelben, ahová „becsalogatják” a fedél nélkül élőket. Az Eiffel-csarnok árnyékában, a jobb oldali sínek melletti téglaépületben találhattak átmeneti otthonra azok, akik különben az utcán töltötték volna az éjszakát.
Ezt a hajléktalanszállót azonban már a kormányzati negyed híre elsöpörte 2007 októberében, a jól működő intézményt szétverték, az ott ellátott 150 emberből pedig közel sem tudtak mindenkit átköltöztetni máshova. Egy ilyen intézmény helye ugyanis meghatározó a kihasználtság szempontjából, amikor a hajléktalan emberek esetében pont a mobilitás elérése, az elmozdításuk jelenti a legnagyobb kihívást.
Információink szerint a megszüntetéssel egy időben a volt kormányzati negyed projektigazgatója, Görözdi György több lehetőséget is felkínált Vecsei Miklós hajléktalanügyi miniszteri biztosnak (aki novemberben mondott le megbízatásáról szakmai indokokra hivatkozva), hogy pótolják a hajléktalanszállót. Az ígéretek között szerepelt például egy százfős, hajléktalanok ellátására berendezett vonat, amely azonban a Magyar Máltai Szeretetszolgálaté és több kilométeres távolságban található.
A probléma orvoslása így elcsúszott, a mai napig csak részben sikerült megoldást találni. Egyes szociológusok szerint a Nyugati környékére visszatérhetnek az öt évvel ezelőtti állapotok is. – Most a Hajléktalanokért Közalapítványnyal próbáljuk megoldani a megszüntetett hajléktalanszálló pótlását úgy, hogy az alapítvány kezelésében lévő Szobi utcai speciális éjjeli menedékhelyet bővítenénk ki, ami a helyszín közvetlen közelében található – hangsúlyozta Vecsei Miklós, az alapítvány kuratóriumának elnöke.
Emlékeztetett: a helyzet kísértetiesen hasonlít a néhány évvel ezelőtt decemberben, a 4-es metró építkezése miatt bezárt kelenföldi hajléktalanszálló esetére; a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezelésében álló intézményre akkor szintén valós indokok nélkül tettek lakatot, a terület a mai napig érintetlen, hiszen az építkezés ott sem indult meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.