Egy bázeli magyar kövei

Ritkán adódik, hogy valaki még életében egy múzeumnak ajándékozza értékeinek jó részét, amit egyébként pénzzé is tehetne. Az érték alatt itt kétezer különleges ásványt – főleg achátot (szalagosan rétegezett, színes kvarcfajtát) – kell érteni. A szóban forgó intézmény, amely az anyagot átvehette és most kiállíthatta: a Magyar Természettudományi Múzeum, az ajándékozó (a gyűjtő) pedig Arnóth József Bázelben élő magyar.

A napokban nyílt tárlat tulajdonképpen színes képes kövek kiállítása, ugyanis az ásványok mint képek jelennek meg a szemünk előtt. „Az ásványok élettelen dolgok – vallja az ajándékozó –, nincs bennük élet, lélek, szellem, ezért tisztán tükrözik a szellemi világ – az ősképek – különböző rétegeit. Őszinte arcukat vetítik felénk. Nincsenek érzelmeik, gondolataik, hanem a fizikai létükkel tüntetnek. Felfoghatjuk úgy is, hogy mély álomban vannak.”
A tárlat egy ember természethez fűződő, meghitt, intuitív viszonyát mutatja be. Pedig annak idején nem a természettudományi törvények érdekelték, hanem az, ami a törvények mögött van. Az irodalom vonzotta. A pécsi szakérettségi után Budapesten szerette volna folytatni tanulmányait, de az ötvenes évek elején az Oktatási Minisztérium a Szovjetunióba kívánta küldeni. Nem fogadta el, amit kínáltak neki, így aztán „büntetésből” az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára íratták be. Tudták, hogy minden szabad idejét a Mecsek hegységben tölti, ásványokat gyűjt, növényeket és bogarakat. Három-négy szemeszter után azonban jött 1956, kivándorolt Svájcba, és ott folytatta mineralógiai (ásványtani) tanulmányait, majd szerzett diplomát. Később, 26 éven keresztül, a bázeli természettudományi múzeum konzervátoraként dolgozott.
A budapesti tárlat ötlete már tíz évvel ezelőtt felmerült, de akkor csak egy vándorkiállítás formájában. A vándorkiállításból mára ajándék lett, amelynek tárgyai már nem fértek el a lakásban, és a bázeli múzeumban sem adódott számukra hely. Arnóth József azt is bevallotta, hogy az achátokkal való foglalkozás menekülés volt számára a kristályok formáinak problémakörétől. Voltaképpen a kristályformákról szeretett volna kiállítást összeállítani, de olyan sok bonyodalommal találta szembe magát, hogy lemondott eredeti tervéről.
„A jól megválasztott világítás és nagyítás segítségével a fényképezőgép a szemünk előtt jórészt rejtve maradó részleteket, árnyalatokat tehet láthatóvá az achátok belső világából – véli a kiállítás rendezője, Papp Gábor főmuzeológus. – A lefényképezett példányokkal együtt bemutatott képek Arnóth József Achátok: képek a kőben című, Svájcban kiadott könyvéből valók. A könyvben a szerző összefoglalja azokat az ismereteket, amelyeket az achátok forma- és színvilágának keletkezéséről a műszeres vizsgálatok és az emberi értelem kiderített, valamint elemzi ugyanezen forma- és színvilágnak az emberi érzelemre, a lélekre és a képzeletre gyakorolt hatását is.”
Megállunk egy csiszolt, ékkőként használt, színes, tömött kvarc (kalcedon) előtt, amelyhez egy történet is fűződik. Az ajándékozó nemcsak a gyűjtőket kereste fel történetesen Csehországban, hanem délutánonként a földeken achát után is kutakodott. Egy ilyen alkalommal siker koronázta az útját, mert egy csiszolatlan, szép achátot talált. Utána betért az egyik gyűjtőhöz, és büszkén mutatta neki legújabb szerzeményét. A gyűjtő megdöbbent a kvarcfajta láttán, és mindjárt elárulta, hogy az achát másik oldala az ő birtokában van… És örömmel adta kölcsön a budapesti kiállításhoz.
Az ásványok színvilága, formája zengzetes nevekre csábít, jóllehet egyik-másik elnevezés az irodalomban is ismeretes. Például szivárványachát, csiszolt felszínű lángachát geoda vagy cikcakkachát. Utóbbiért egy szentgalleni gyűjtő az aranyóráját csatolta le. A határon azonban lebukott vele, és egy hétre bebörtönözték. Akkor szabadult, amikor a múzeumból a kiviteli engedély megérkezett. Arnóth Józsefet izgatta a történet, mígnem a sors összehozta azzal a férfival, aki az aranyóráját adta az achátért cserébe. S amikor a szentgalleni férfi megtudta, hogy magyar ismerőse budapesti kiállításra készül, nagylelkűen nekiajándékozta a különleges szépségű cikcakkachátot. Az ajándékból így lett újabb ajándék, de most már nagyon sokak részére.
A kiállításon egy nagyméretű, Dél-Kínából származó, úgynevezett tudóskő is látható, amely sokáig a bázeli magyar íróasztalán állt, s amely végtelen sok sík lapból tevődik össze. Az ajándékozó vallomása szerint a tudóskő nagyon sok gondolat forrása volt. Kérdéssel búcsúzott tőlünk: „Mi lesz ebből a kőből, ha mindegyik sík lapját egy pontba illesztjük?” Maga válaszolt rá: „Akkor csak egy pont marad.” Jött az újabb kérdés: „És mi lesz egy körből, ha a végtelenségig megnyitjuk? Egy lap. A pont és a lap – a duális geometriai elemekkel szembesülünk.”
(A kiállítás március 10-ig tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban.)