Egy kis nép nagy gondjai

A nemzeti lét nagy megpróbáltatásai idején, amikor a kirobbant problémákkal szemben követendõ magatartás rendkívüli elõvigyázatosságot, elmélyedést s lelkiismeretességgel párosult bátorságot követel a nemzet legjobbjaitól is, a tömegindulatokkal való konzultálás óriási veszélyeket rejt magában. Minél inkább válik a politika nem is anynyira a nagy tömegek érdekévé, mint inkább zsákmányává: annál kegyetlenebb, hálátlanabb és nehezebb a nemzet közéleti szolgálata. Mióta a tömeglázadások korát éljük, a demokráciáknál se éppen népünnepély a politikának az a munkálása, amely felelõsségérzettõl áthatott tetterõt és hivatottságot tud magában a nemzet rideg és józan érdekeinek önfeláldozó szolgálatára.
A diktatúráknál aránylag egyszerûbbé válik ez a feladat. Mihelyt ugyanis a tömegek vágyainak és aspirációinak lendülete a hatalom urává tette õket: a vasfegyelemnek olyan módszereit kénytelenek életbe léptetni, amelyek jó ideig tehermentesítik vállalkozásukat a néphangulatok ingadozásaitól és a szenvedélyek hullámzásaitól. Emellett a személyes nagyság lenyûgözõ igézete s a fejét igába hajtó sokaság vak bizalma az önkéntes alávetettségnek és az engedelmességnek olyan légkörét varázsolja a diktátorok részére, amely jó sokáig mentesíti õket a felelõsségre vonás és a számonkérés terhétõl. De még a modern abszolutizmusok se folytathatják többé a régi kabinetpolitika és titkos diplomácia elbûvölõ praktikáit és fortélyait. A tömegek politikai éhségét nekik is ki kell elégíteniök. Ott is fenn kell maradnia azoknak az illúzióknak, hogy a tömeg nemcsak tárgya, hanem alanya is a politikának. A diktatúráknak aránylag jobban kell tartaniok a halk elnépszerûtlenedés következményeitõl, mint a parlamentáris és demokratikus rendszereknek, ahol a bizalmatlanság és a kiábrándulás legfeljebb kormányválságot kavar fel, de nem idézi fel a kormányforma krízisét.
Ismételjük: a régimódi kormányzás ideje lejárt a demokráciáknál is. Ma sokkal, de sokkal nehezebb az ár ellen úszni – márpedig a nemzeti érdek szolgálata többször jár a nyakcsigolya kockáztatásával, mint a közhangulat meleg áramlásában való elheverés politikai szibaritizmusával –, mint mikor néhány miniszter, udvaronc és kancellista intrikái vagy néhány nagyszabású államférfi lelkiismerete és felelõssége szabott irányt a politikának. De szinte embertelenül súlyossá vált a helyes és reális politikai elgondolások valóra váltása a tömeguralom évadján az igazi államvezetés számára minálunk, ahol minden elvétett lépés, minden hibás mozdulat, minden helytelen akció s minden téves elhelyezkedés magának a nemzetlétnek kockáztatásával jár. Minden hamis vagy vakvágányra állítása a nemzeti politikának minálunk azt az idegtépõ felelõsséget zúdítja az államvezetõk vállára, mint annak a sakkjátékosnak, aki lovasainak, bástyáinak és parasztjainak ledöntésével minden kombinációjában már csak a királlyal léphet elõre-hátra ellenfelével szemben.
Nagy népeknél ugyanis a tömeghangulat vagy a tömegszenvedély szolgai kielégítése csak elcsuszamlásokat okozhat. Erõtartalékuk oly kimeríthetetlen, hogy még a lehetetlent is megkísérelhetik életveszélyes következések nélkül. Ezeknél csak a hatalmi állás a tét, nem pedig a nemzetlét. Még a legdicsvágyóbb nagy nemzetek is elviselhetik, ha néhány évtizedre kénytelenek elvonulni a második vonalba, s elsõ helyre ereszteni a gyûlölt versenytársat. A nemzeti energiák forrása olyan mély, hogy egy-két nemzedék kalandos és mohó ambícióinak szipolyai se bírják kiszárítani azt. Míg ezeknél a nagy politikai hibák is aránylag csekély reakciókat és átmeneti károkat okoznak, nálunk kicsiny hiba, a felületesség, a kényelemszeretet, a túlzott aktivitás vagy túlzott passzivitás egyaránt óriási és hosszú idõre jóvátehetetlen katasztrófákat dönthet ránk. (1936)