El kellene halasztani a gázpiaci nyitást

Dékány Lóránt
2008. 01. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak jövőre, vagyis 2009. január 1-jén kellene megnyitni a gázpiacot, nem pedig idén július 1-jén, ahogy az a kormány tervei között szerepel – véli az Ipari Energiafogyasztók Fóruma, s a halasztást levélben kérte is a Miniszterelnöki Hivataltól, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól. A szervezet elnöke, Szaniszló Mihály szerint, amennyiben már a nyáron megvalósul a teljes liberalizáció, az valójában ellenkezik majd az alkotmánnyal, mivel a fogyasztók számára gyakorlatilag nem lesz idő arra, hogy kellőképpen megismerhessék az új törvény részleteit, s felkészüljenek a változásra.
Az árampiac nyitásánál kiderült, hogy egy év nem volt elég az előkészítésre, így idén január 1-je után kaotikus állapotokat hozott a liberalizálás – állítja a szakember. Szaniszló Mihály szerint a gázpiac esetében ezt éppen a tapasztalatok miatt kell elkerülni. Mint fogalmazott, fizikai képtelenség, hogy az összes szükséges rendeletet három hónap alatt le lehet egyeztetni, s el lehet fogadtatni. Ennyi idő áll ugyanis majd a kormány rendelkezésére, hiszen a törvény tervezetét ugyan már 2007 decemberében tárgysorozatba vette a parlament, arról legkorábban március–áprilisban születhet meg a végső döntés. Szaniszló hozzátette, még 2009-ig is rövid az idő, de ha júliusban nyílik meg a piac, akkor tragikus helyzet és sosem látott mértékű gáztarifa-emelés következik be. Kijelentette, a káosz az áramszekcióban még most sem szűnt meg, s hasonló helyzet a földgáz esetében is borítékolható lesz. Mint mondta, a villamos iparág versenyhivatali felülvizsgálata szükséges lenne. Ezt véleménye szerint többek között az indokolja, hogy míg a lakosságnak 9,8 százalékos, a támogatott közintézményeknek körülbelül 20 százalékos, az ipari fogyasztóknak akár 80 százalékos áremelkedést jelentett a piacnyitás.
Az új gáztörvény tervezete – amely a parlament internetes oldalán is olvasható – sok elemében hasonlít a villamosenergia-törvényhez. Például a gázpiaci nyitás után sem lesz kötelező mindenki számára, hogy a versenypiacról szerezze be az energiahordozót, mivel a lakosság és az óránként 20 köbméternél nem többet felhasználó fogyasztók az egyetemes szolgáltatási rendszerben maradhatnak. Ez minden bizonnyal valamelyest alacsonyabb árat kínál majd – akárcsak a villanyáram estében –, mint a versenyben kialakított tarifák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.