Elnök nincs, éremesély van

A Magyar Atlétikai Szövetségnek pillanatnyilag elnöke és elnöksége sincs, a tarthatatlan helyzet azonban február 2-án megváltozik, s ideiglenesen, jövő májusig vélhetőleg az 1991-től 2001-ig regnáló Schulek Ágoston kerül vissza a kormányrúdhoz. Jóllehet az itthon torzsalkodásoktól és különféle ügyektől visszhangos sportágban az új elnök feladata nyilvánvalóan a „tűzoltásra” szorítkozik, nem reménytelen, hogy augusztusban egy olimpiai érmet is kitegyenek a kirakatba.

2008. 01. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly az oszakai világbajnokságon mindenesetre egy versenyzőnk sem állhatott a dobogóra, a 2005-ös helsinki vb-n tízpróbában bronzérmes Zsivoczky Attila sérülései, műtétei után tizenkettedik lett, a korábbi motorbalesetét nyögő olimpiai ezüstérmes diszkoszvető Kővágó Zoltán pedig tizedik. Két pontszerzőnk azért akadt: a kalapácsvető Pars Krisztián és a diszkoszvető Máté Gábor egyaránt ötödikként zárt, nekik köszönhetően az atlétikában érvényes számolás szerint nyolc pontot szereztünk. Ez azonban a nemzetek pontversenyében csak a 41. helyhez volt elegendő, ehhez is hetes holtversenyben… Valamelyest javított az összképen, hogy Pars a világbajnokság után a stuttgarti Világdöntőn második lett.
Az athéni aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott kalapácsvető Annus Adrián és diszkoszvető Fazekas Róbert eltiltását letöltve, sérülésektől sújtva a világbajnokságra ki sem jutott. A hírekben jobbára azzal szerepeltek, hogy a Nemzetközi Sportbíróságnak még mindig nem utalták át a teljes perköltséget. Mindez nemzetközi vonalon a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) is felettébb kínos volt, s végül a MOB törlesztett a MASZ-támogatás kontójára; így Annusék most az atlétikai szövetségnek tartoznak…
Ám nemcsak ez az ügy vetett árnyékot a sportágra, hanem többek között az elmaradt Gyulai István-emlékverseny is. A sportágban uralkodó áldatlan állapotok, a torzsalkodás oda vezetett, hogy az év végén a Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli közgyűlésén Rábold Gusztáv elnök és az elnökségi tagok nagy része sem kapott bizalmat a tagságtól, így Rábold már csak ügyvezetőként ténykedik a februári tisztújításig. Az erőviszonyok alapján Illés Antal, a Vasas-Humansoft atlétikai szakosztály elnöke megkapta volna a bizalmat, hogy ő vegye át az irányítást, ám az üzletember jelezte, hogy csak az olimpia után állna a szövetség élére. Elmondása szerint addig szeretné jobban megismerni a körülményeket és atlétikát támogató tevékenységével kiérdemelni a bizalmat. Illést a február 2-i közgyűlésen minden bizonnyal alelnökké választják, az elnök pedig ideiglenesen, jövő májusig vélhetőleg a MASZ-t 1991-től 2001-ig irányító jelenlegi alelnök, Schulek Ágoston lesz.
Ebben a helyzetben azonban sokkal nagyobb prioritású, hogyan szerepelnek majd versenyzőink a pekingi olimpián. „A vb-n reménykedtünk, hogy Pars Krisztián dobogós lesz, de az ötödik helye is rendkívül értékes, hiszen egy hallatlanul színvonalas döntőben zárt nyolcvan méter feletti eredménnyel. S a Világdöntőn elért második helye is mutatja, hogy az olimpián számolni kell vele. Máté Gábor ötödik helye kellemes meglepetés, mert döntőbe vártuk ugyan, arra lehetett számítani, hogy itt Kővágó Zoltán előtte végez. Pekingben hármójuk mellett természetesen Zsivoczky Attilában bízhatunk leginkább, s a célunk az, hogy az olimpiáról éremmel jöjjünk haza. Jelen pillanatban tizennyolc versenyzőt nevezhetnénk, s úgy kalkulálunk, hogy huszonkét-huszonöt fős csapattal indulunk az ötkarikás játékokon” – mondta érdeklődésünkre Kollek Zoltán, a MASZ főtitkára.
Annus és Fazekas egyelőre nem teljesítette a nevezési szintet, de mindketten szeretnének indulni Pekingben. „A tehetségük alapján ők is ott lehetnek az olimpián, s reméljük, hogy ott is lesznek. Éppen tegnap beszéltem velük, és elmondták, hogy készülnek, edzésben vannak. Bár van egyfajta negatív megítélés velük szemben, mi minden erkölcsi támogatást megadunk nekik, s a lehetőségeinkhez mérten anyagilag is igyekszünk segíteni a két versenyzőt” – fogalmazott a főtitkár.
Mint ismeretes, egy ország számonként legfeljebb három kvótát szerezhet, amennyiben versenyzői teljesítik a Nemzetközi Atlétikai Szövetség A szintjét. A B szint csak abban az esetben ér olimpiai indulást, ha az adott országnak nincs A szintű versenyzője. Mivel kalapácsvetésben Pars, diszkoszvetésben Kővágó és Máté egyaránt A szintes, Annusnak és Fazekasnak is ebbe a körbe kellene kerülnie: előbbinek 78,50 méteres, utóbbinak 64,50-es dobásra lenne szüksége. Ami elméletileg nem okozhatna gondot nekik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.