Embert akarnak a Marsra küldeni

Oroszország elsőként akar embert küldeni a Marsra. Az orosz űrkutatási intézet igazgatója szerint erre a 2020-as évek első felében kerülhet sor.

Hírösszefoglaló
2008. 01. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 15 millió dollárt érő kísérletbe kezdtek az orosz űrkutatók: marsi körülményeket szimulálnak, hogy megállapíthassák, menyire terheli meg az emberi szervezetet és pszichét a hosszú vendégeskedés a vörös bolygón – írta a Space.com. A moszkvai orvosbiológiai kutatóintézetben két héten át tesztelték a majdani orosz asztronauták Marsra képzelt lakóhelyét, amely a legfontosabb helyszíne lesz a több éven át tartó űrutazások hatásait vizsgáló, év végén kezdődő kísérletsorozatnak.
A tervek szerint a tudományos tapasztalatgyűjtés fontos része lesz, amikor hat embert bezárnak a szükséges berendezésekkel felszerelt, csőre emlékeztető fémkabinokba. Ezekben el kell tölteniük 520 napot, vagyis annyi időt, amíg a Mars látogatói megtehetik az oda-vissza utat. A résztvevőknek 50 ezer eurót (több mint 12 millió 700 ezer forintot) fizetnek majd az önként vállalt rabságért. A projektet Oroszország közösen hozta létre az Európai Űrkutatási Ügynökséggel (ESA), amely már tavaly hasonló vizsgálatokba fogott.
Lev Zeljonij, az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetének igazgatója szerint reális lehetőség az, hogy az orosz űrhajósok lépjenek elsőként a Mars felszínére. Gazdasági és műszaki akadálya nincs, mindössze az kell hozzá, hogy időben megkezdődjenek az előkészületek. Véleménye szerint az űrhajósok 2025-ben, de nincs kizárva, hogy már 2023-ban landolhatnak a planétán – írta az Interfax orosz hírügynökség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.