Tegnap este fél hét tájban kisebb tűzijátékot rendeztek a Ferencváros Üllői úti sporttelepe közvetlen közelében. Rieb György egyesületi elnökkel folytatott beszélgetésünk során arra nem derült fény, ki eregetett petárdákat, de hogy erre jó oka lehetett, az vitathatatlan: a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) ugyanis bejelentette, hogy egyedül az angol Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. ajánlata érvényes az FTC hat plusz két hektáros ingatlanjának értékesítésére kiírt pályázaton. Mivel a KVI december 31-i hatállyal megszűnik, a végső döntést januárban a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács hozza meg, ám az egyesülethez közeli források már tegnap ismerni vélték, pontosabban megelőlegezték a majdani határozatot: eszerint a kandidálás nemcsak érvényes, de eredményes is. Ha így van, illetve így lesz, akkor Kevin McCabe, az angol Sheffield United labdarúgócsapatának tulajdonosa egy korábbi közlése értelmében akár 30 millió eurót is hajlandó lenne befektetni a ferencvárosi futballba.
Az összeg magyar fül és agy számára már a képzelet tartománya, de a csatornán túl józan számítás eredménye is lehet: ennyi pénzből egy közép-európai csapatot fel lehet vinni a Bajnokok Ligája főtáblájára, egy angol klubot, jelesül a Sheffield Unitedet viszont képtelenség versenyképessé tenni a Manchester Uniteddel, a Chelsea-vel, az Arsenallal.
Rieb György ennyire természetesen még nem tekintett előre és magasra, de örömét egy pillanatig sem igyekezett eltitkolni: „Nem én petárdázom, Dunakeszin ülök egy vacsorán. Nem is tudom, mi a tűzijáték oka, de azt igen, hogy lépésről lépésre haladtunk, míg idáig jutottunk. Első lépésként ketten is befizették a sikeres pályázat előfeltételéül szükséges négyszázmillió forintot, másodikként be is adták december 17-ig a dokumentumokat, harmadikként most az angolok pályázatát érvényesnek nyilvánították. Én is azt hiszem, hogy ez de facto azt jelenti, már eredményes is, mert a KVI azzal a megjegyzéssel küldi tovább a helyébe lépő Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácshoz, hogy minden szempontból, pénzügyileg, szakmailag és formailag is megfelel a kívánalmaknak. Attól azért óvakodnék, hogy most én mondjam ki a végső igent, azt hagyjuk meg az illetékes szervnek. És ha az megteszi, akkor onnantól kezdve minden mehet tovább a maga útján, bizonyos határidők szerint. Én úgy számolok, hogy február közepére konszolidálódhat a Ferencváros helyzete.”
Lévén, hogy négy sikertelen után a jelenlegi az ötödik pályázat, a múltat tekintve ez szinte hihetetlen. Jelen állás szerint azonban nagyon is hihető.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
