Jövő év végén lehet állást foglalni az euró magyarországi bevezetésének időpontjáról – ez a legutolsó érdemi nyilatkozat hazánk euróövezeti csatlakozásáról a kormányzat részéről. A Napi Gazdaság értesülései szerint a magyarországi euróbevezetésért felelős nemzeti eurókoordinációs bizottság jövő nyárra készíti el az uniós pénzre való átállás menetrendjét.
Gyurcsány Ferenc szerint 2009-ben teljesítjük a bevezetés feltételeit, a konvergenciaprogram adatai ugyanakkor nem ezt mutatják. Az államadósságra és az inflációra vonatkozó kritériumok mutatkoznak a legkérdésesebbnek. A bruttó hazai össztermékhez viszonyított államadósság a konvergenciaprogram szerint jövőre tovább nő, s 2009-ben is csak minimális mértékű lesz a kormány által tervezett adósságcsökkenés. A maastrichti követelmények az adósságráta legfelső határát 60 százalékban határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy – még a konvergenciaprogramban szereplő adatok teljesülése esetén is – az adósságra vonatkozó követelménynek legkorábban 2011–2012-ben tudunk megfelelni.
A másik legkérdésesebb pont az infláció alakulása. A szeptemberi kormánytervek még 3,3 százalékos jövő évi pénzromlási ütemről szóltak, a módosított konvergenciaprogram azonban már 4,5 százalékos általános drágulást adott meg 2008-ra. A gazdaságkutató intézetek e felemelt prognózist sem tartják reálisnak, s a legfrissebb előrejelzések a jövő évre 5-5,2 százalékos pénzromlást vetítenek előre. A legfrissebb elemzői jelentések 2009-re 3,1-3,6 százalékos inflációt tartanak valószínűnek, ez pedig ismét nem elegendő a maastrichti követelmények teljesítéséhez.
Bár a korábbinál jóval kisebb kockázat övezi az államháztartás hiányát, az euróbevezetéshez szükséges 3 százalék alatti GDP-arányos szint elérése 2009-ben mégis erősen kérdésesnek látszik. Ennek legfőbb oka, hogy a deficit mérséklése eddig elsősorban az adók emelése s nem az állami kiadások csökkentése nyomán valósult meg.
A tíz új uniós tagállam közül idén és jövőre is hazánk az egyetlen, amelyik a négy euróbevezetési követelmény egyikének sem felel meg. Az elemzőintézetek Magyarország esetében már jó ideje 2013–2014-es euróövezeti csatlakozással számolnak, ez pedig a legkésőbbi dátumnak számít a versenytársak között. A versenyben jelenleg Málta és Ciprus áll a legjobban: a két állam polgárai már újévtől közös európai pénzzel fizetnek.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
