Európa is szondát indít a Merkúrhoz

Hírösszefoglaló
2008. 01. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NASA után, amelynek Messenger szondája egy héttel ezelőtt haladt el a Merkúr mellett, az európai űrkutatási ügynökség (ESA) is felderítőt küld a planétához. A BepiColombo a tervek szerint 2013-ban indul útnak a Naprendszer legbelső bolygójához, és 2019-ben ér célba – jelentette a BBC. A 350 millió eurót (87,5 milliárd forint) felemésztő program az európai űrkutatás történetének egyik legnehezebb feladata elé állítja a mérnököket. A szonda a tervek szerint egy éven át kering majd a bolygó körül, és tizenegy műszerrel gyűjt adatokat a felszín és az atmoszféra jellemzőiről. A BepiColombo két egységből áll majd, ezek érkezés után eltávolodnak egymástól, s eltérő Merkúr körüli pályára állnának. Az egyiket, amelyik csak a mágneses teret vizsgálja, Japán adja majd a projekthez. Az európai keringő űreszközt az EADS-Astrium vállalat, az ESA első számú beszállítója építi meg, olasz, francia és brit cégekkel együttműködve.
Johannes Benkhoff, az ESA projektfelelőse elmondta, a Merkúr az extrém jelenségek valóságos gyűjtőhelye. Felszíni hőmérséklete 425 és mínusz 180 Celsius-fok között váltakozik, a bolygót óriási sűrűség és nagyon erős sugárzás jellemzi. Közeli tanulmányozása azért elengedhetetlen, mert nagyon sok információval szolgálhat a Naprendszer fejlődéstörténetének megírásához. A tudós szerint a Messenger „kikövezte” az utat a későbbi kutatásokhoz. Ezek azért is szükségesek, mert az amerikai szonda csak a Merkúr egynegyedét vizsgálja át alaposan, míg a bolygóhoz közelebb keringő BepiColombo az egészet tüzetesen szemügyre veheti.
Az európai szondának az eredeti elképzelések szerint idén kellett volna útra kelnie, a sok éve érlelődő programot azonban 2003-ban anyagi okokból leállították. Korábban leszállóegységet is terveztek, ezt azonban a nehezen megoldható technikai gondok miatt elvetették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.