Fizetési meghagyás öt nap alatt

Jakubász Tamás
2008. 01. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróságok helyett a közjegyzők állítanák ki a fizetési meghagyásokat – áll az országos közjegyzői kamara kormányhoz eljuttatott javaslatában. A tervek szerint a közjegyzők a jelenlegi harminc helyett öt napon belül bocsátanák ki a fizetésre felszólító okiratot. Mivel az ügyintézés elektronikus úton történne, a hitelező akár külföldről is kezdeményezhetné az eljárást – ismertette a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) javaslatát Tóth Ádám elnök. A kamara álláspontja szerint a túlterhelt bíróságok tehermentesítésének egyik lehetséges útja, hogy bizonyos nem peres eljárásokat a jövőben a közjegyzők folytatnának le a bírák helyett.
A MOKK javaslatának lényege, hogy a közjegyzők elektronikus úton bocsátanák ki a fizetésre felszólító okiratot. A hitelező a kérelmét és a tartozást bizonyító dokumentumokat elektronikus levélben juttatná el az adós lakóhelye szerint illetékes közjegyzőhöz, majd a hatósági személy öt napon belül kiállítaná a fizetési meghagyást. A kérelmező ezzel egyidejűleg bankkártyás fizetéssel a világhálón róná le az eljárás díját. A bírói ellenőrzés ugyanakkor nem szűnne meg: ha az adós nem ért egyet a meghagyásban foglaltakkal, ellentmondását a bíróságon terjeszthetné elő.
Tóth Ádám hangsúlyozta: a javasolt megoldás másik előnye, hogy a tervezetben szereplő megoldás nem kötelezné személyes megjelenésre a kérelmezőt: az internet segítségével akár egy másik országból is kezdeményezhető lenne az eljárás. További pozitívum, hogy a dokumentum kiállítása jóval kevesebbe kerülne: míg jelenleg a követelés három százalékának megfelelő öszszeget kell fizetni a bíróság eljárásáért, addig a közjegyző legfeljebb a tartozás egy százalékát számíthatná fel díjként.
Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően megtakarítható lenne a postázás és az irattár fenntartásának költsége. A tervek szerint a közjegyzői eljárásban az ügyfél személyazonosságát elektronikus aláírásával igazolná. Tóth Ádám elmondta: jelenleg ugyan kevesen rendelkeznek e-szignóval, ám a jövőben várhatóan mind többen váltják majd ki az elektronikus eljárásokban használható aláírást. A kamara eljuttatta javaslatait a kabinethez, döntés ez évben várható.

Elektronikus iratmegőrző. A közjegyzői kamara javaslatai között szerepel az úgynevezett elektronikus irattár létrehozása is. Az e-irattár lényege, hogy az ügyfél a legfontosabb iratairól elektronikus másolatot készíttethet, amit a közjegyzői kamara országos regisztere tartana nyilván. Bekerülhetnének az e-irattárba a születési és házassági anyakönyvi kivonatok, az iskolai bizonyítványok, a felsőfokú végzettséget igazoló diplomák, oklevelek, de e-másolat készülhetne a házassági szerződésről és a magánvégrendeletről is. Ha pedig az ügyfélnek valamelyik okiratára szüksége lenne, az ország bármelyik közjegyzőjénél hiteles papíralapú másolatot kaphatna. Amennyiben valaki például vidéken szeretne munkát vállalni, a helyi közjegyzőtől kikérhetné az állás betöltéséhez szükséges iratait, azokat nem kellene magával vinnie. A dokumentumok pótlása is egyszerűbben történne: az ügyfélnek nem kellene akár órák hosszat várakoznia valamelyik hivatalban ahhoz, hogy az elveszett okiratról másolatot kapjon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.