Folytatódik az elnöki magánmisszió

Mivel vasárnap éjszakai hír szerint január 15-ről 22-re halasztották a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének  rendkívüli ülését, ma sem lesz szövetségi kapitánya a válogatottnak. Mérkőzések és edzések híján ez persze önmagában még nem tragikus esélyvesztés vagy bűnös késlekedés, és elvonási tünetei sincsenek senkinek. A halogatás indoklása és a kapitánykeresés módja azonban még ebben a mindent megélt hazai futballban is egészen elképesztő.

Kisteleki István titkos küldetése folytatódik. Az MLSZ elnöke rendületlenül keresi a szövetségi kapitányt és futballfejlesztési igazgatót, miközben hollétéről és terveiről legfeljebb legújabb Sancho Panzája, Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató tud. Mások találgatnak. A sportnapilap két marokkal szórja az olvasókra tippjeit és jelöltjeit – mindezt egyetlen fél mondat miatt, hogy a kinevezésről tudósító cikk majd azzal kezdődhessen: „Mint azt már megírtuk…” –, az MLSZ honlapja pedig megkezdte a cáfolatok gyártását. Most éppen a belga Franky Vercauterenről közölte, hogy fel sem vetődött a neve. A média mellett az elnökségi tagok is körön kívülivé váltak, bár ők december 13-án felhatalmazták az elnököt, hogy magánakciókba fogjon. Egyhangú döntéssel fogadták el Várhidi Péter szövetségi kapitány éves beszámolóját, és ugyanilyen egységben bízták meg Kistelekit azzal, hogy mégis találjon valakit a helyére. Azóta fogalmuk sincs, merre jár az elnökük. Ha egyszer majd előkerül, letesz eléjük egy vagy két nevet az asztalra – nemzetközi jártasságukat tekintve szomorúan tippeljük, hogy számukra jobbára ismeretleneket –, és ők megint szavazhatnak. Ez a hazai focidemokrácia.
Igen, 2006 decemberében még mi is értetlenül fogadtuk Várhidi megbízását. Mert érthetetlen volt. Szakmai múltja nem predesztinálta a pozícióra, csak ígérnie kellett, hogy elnyerje azt. Most azt nem értjük, miért nem élvezi a további bizalmat. Mert ez is érthetetlen. Hisz nem eredményt kértek és vártak tőle – ebben az esetben az Eb-selejtező 6. helyezése miatt az utolsó mérkőzés utáni másodpercben meneszteni kellett volna, ha addigra már le nem mondott –, hanem fiatalítást és csapatépítést, ebbe viszont vitathatatlanul belefogott.
Az akkor aktuális érvrendszer szerint a méregdrága és világcsavargó idegen, Lothar Matthäus helyett a hazai mezőnyt jobban ismerő, munkamániás és olcsóbb magyar szakember kellett, Bozsik Péter, majd Várhidi Péter. Ma megint a külföldé az elsőbbség, pedig Kisteleki István véleményén kívül semmi sem változott. De ennyi is elég.
Külföldi szakember pedig alapvetően kétféle van. Az egyik talán valóban segíthetne, de az nem jön ide. A másik örömest jönne, de az nem tudna segíteni. Utóbbira példa mondjuk a már említett Vercauteren, néhány egyéb önjelölt, esetleg idegenbe szakadt honfitársaink agyszüleményei. Előbbiekből viszont jóval szűkösebb a kínálat. Henk ten Catéval kapcsolatban az MLSZ közleménye úgy fogalmaz, csak szakmai egyeztetésre került sor, felkérésre nem; bölcs belátásra vall, hogy a Chelsea másodedzőjét meg sem kísérelték idecsábítani, de akkor vajon miről egyeztettek szakmailag? Szívesen végighallgatnánk azt a telefonbeszélgetést. Bölöni László megkörnyékezése reálisabb és hihetőbb próbálkozás volt, az is kiderült, hogy őt futballfejlesztési igazgatónak hívta Kisteleki. De kosarat kapott, mert a kiszemeltjét inkább a kapitányi poszt vonzotta. Ez annyiban furcsa, hogy amikor 2006 novemberében még a kispadot kínálták neki, a Magyar Nemzet érdeklődésére azt felelte: „Szövetségi kapitányt mindig találnak, aki aztán futkározik a vonal mellett, ordibál, leül a padra, vagy esetleg szívinfarktust kap. Ezzel szemben nekem az a véleményem, hogy a magyar futballnak legalább huszonöt éve nem szövetségi kapitányra van szüksége, hanem valami másra.” Bölöni prioritásai is gyorsan változnak. Persze az is elképzelhető, hogy udvarias ember lévén csak ürügyet keres, és egyáltalán nem is akar a magyar labdarúgásban vagy a jelenlegi vezetés alatt álló magyar labdarúgásban dolgozni. Kisteleki, mint azt elárulta, kétszer tárgyalt Tornyi Barnabással is, de elképzeléseik nem voltak szinkronban. Ezzel vége, mármint a konkrétumoknak.
Folytatódhat a találgatás, akár egy újabb héten át. Bár az elnökségi ülés időpontja január 22-ről is tovább tolható. Hisz van még idő. Sőt, lassan már csak az van.