Grosics Gyulával a múltról a jelenben

Kő András
2008. 01. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előrebocsátom, nem szeretem a dedikálásokat. Elnézem az írók többségét a könyvhéten, amint felesleges csevegéssel ütik el az időt, miközben áhítozzák az olvasókat. Feleki Lászlóval, a Népsport egykori főszerkesztőjével értek egyet, aki kijelentette: „Egyszer azt mondtam a könyvheti rendezőknek, hogy egy feltétel mellett beülök dedikálni a sátorba, ha táblát tesznek ki ezzel a felirattal: Az írók etetése és itatása tilos!”
Grosics Gyulával együtt más volt a helyzet. Az Aranycsapat kapusa ma a legnépszerűbb emberek egyike Magyarhonban. Olyan szeretet veszi körül, amelyhez hasonlót dedikálások kapcsán még nem tapasztaltam. És nemcsak a hosszú sorok mondatják ezt velem, hanem azok a pillanatok is, amelyeket a mellette lévő széken magam is átéltem. Arról is beszélt róla írott könyvemben, hogy gyakran megállítják az utcán, és elhalmozzák jókívánságokkal: „Az őszinteség ilyen megnyilvánulásai segítenek élni. Soha nem szoktam kimondani, de vágyom a szeretetre. Van benne részem, de mégis, több kellene. Sokkal több, és szélesebb körben.”
Most megkapta, amit nem kapott meg a Nemzet Sportolója „választásokkor”, a „kijelölésekkor” … Megkapta a fővárosban, a Libri boltjaiban: a Mammutban, az Árkádban, az Europarkban és a Batthyány könyvesboltban. Ünnepnapnak számított ez a négy alkalom. Korábban, még a nagy beszélgetések idején gyakorta kérdezte: „Gondolod, hogy érdekli az embereket az életem?” És íme a bizonyság: az átélt órák.
„Kedves Grosics úr… – kapott bele a szóba egy idősebb hölgy, és jelezte a mögötte lévő sornak, hogy kicsit hosszabb ideig tartja fel a kapust –, ez a pillanat életem második legfontosabb randevúja. Ott voltam 1950 januárjában Nagyszalontán az esküvőjén, és ötvenhét évvel később most itt vagyok…” Aztán felidézték a közös emlékeket. A sor pedig türelmesen várakozott. Egy joviális úr a kézfogás után fogadalmat tett: „Grosics úr, most két napig nem mosok kezet.”
Fiatal hölgy ült le a kis asztalhoz, és őszintén bevallotta: „Sajnos, nekem nincs pénzem, hogy megvegyem a könyvet, de van egy naplóm, megtenné, hogy beleír valamit?” És Grosics beleírta: „Az élet apró dolgok óriási halmaza. Szeretettel…” A hölgy könnyes szemmel távozott. Csillogó szemek, vidámság, tréfák, emlékek újrafogalmazása, fotózás az emberpalántákkal, a jövő futballistáival – ez volt a dedikálás. „Emlékszel? …” – kérdezte valaki. És a kapus azt felelte rá: „Emlékszem”, de később bevallotta, azt sem tudja, kivel beszélt. Hiába, az évek nem múlnak el nyomtalanul… „Boldog vagyok – jött az újabb bók egy másik hölgytől –, hogy egy méterről a szeme közé nézhetek” – és nem akarta elengedni Grosics Gyula kezét. A kézfogásokban szeretet volt, bizalom, biztatás, támogatás, együttérzés, elismerés és boldogság, amit a kapus – 80 felett! – a rajongóktól kapott.
„Köszönjük, hogy van nekünk!” „Köszönjük a helytállását!” „Köszönjük a megnyilvánulásait!” – ilyen mondatok hangzottak el, miközben a kapus a tőle megszokott szépírással alákanyarította nevét. „Én is ott voltam a Népstadionban, a nyolcvanezer ember között!” – mondta reszkető kézzel egy ősz hajú úr, mint aki néhány másodpercre visszakapta a fiatalságát. Annyi év múltán is a hála áradt belőlük a felejthetetlen percekért, a soha viszsza nem térőért, az illúzióért, amely az ötvenes években is hódított.
Az Árkád nagyáruházba kicsit korán érkeztünk, és megittunk a dedikálás előtt egy kávét. De az olvasók felfedezték a presszóban üldögélő kapust, és a dedikálás már ott elkezdődött. A pincérek meg számlatömbökkel szaladgáltak és nyújtották egymás után az orra alá – egy aláírásért. Ilyen népszerű az Aranycsapat egykori kapusa, aki mégsem a Nemzet Sportolója…
Az egyik alkalommal egy idős hölgy telepedett le mellénk, és a következőképpen kezdte: „Tudja, Grosics úr, hogy az egész lányosztályunk szerelmes volt magába?” A kapus hátradőlt a széken, szokás szerint megigazította a zakóját, és visszakérdezett: „Csak most tetszik mondani?”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.