MI5
Hogyan halmozott hazugságot hazugságra az MI5 a nőket bántalmazó neonáci kém ügyében?

Kivárták, amíg vége lesz. Budapest a levegőszenynyezettségi mérések alapján hiába került az elmúlt napokban a veszélyes kategóriába, a főpolgármester nem intézkedett. – Demszky Gábornak össze kell hívnia a Fővárosi Védelmi Bizottságot, hogy a Budapesten kialakult lég-
szennyezettségi helyzetet értékeljék, és döntsenek esetlegesen a szilveszterrel kapcsolatos intézkedésekről – írta közleményében Rétvári Bence, a KDNP fővárosi frakciószóvivője még az óévbúcsúztató előtt két nappal. Akkor felhívta a figyelmet arra, hogy az LHI négyfokú skáláján Budapestet a „3 – egészségtelen” levegőminőségi kategóriába sorolták, ami azt jelenti, hogy az idősek, a légzőszervi betegségben szenvedők panaszai súlyosbodhatnak. Az ÁNTSZ az egészséges embereknek is kerülni javasolta a szabadtéri munkát, a gyermekeknek a hosszabb idejű levegőn tartózkodást, ezért a KDNP szerint a szilveszteri forgatag egészségügyi kockázattá vált. Az ügyben a főpolgármester semmit nem lépett, ugyanis az önkormányzat hivatalos honlapján december 26-i az utolsó hír a „drámai légszennyezettségről”. Czuk Dorottya, a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke lapunknak azt mondta: a Fővárosi Polgári Védelmi Parancsnokság tájékoztatása szerint a szilveszterkor kezdődött havazás Budapesten jelentősen csökkentette a levegő szennyezettségét, ezért a főpolgármester szerint szükségtelen a Fővárosi Védelmi Bizottság összehívása. (Sz. Zs.)
Az elmúlt hetekben hazánk több nagyvárosában kritikusan magas értéket ért el a szállópor-koncentráció. Bár az egészségügyi határértéket többszörösen túllépte az egészségre ártalmas por telítettségi indexe, szmogriadót mégsem rendeltek el. Kulcsár György, az Országos Tisztiorvosi Hivatal ügyeletese szerint azért nem, mert a porszennyezettség hármas, azaz „egészségtelen” telítettséget ért el, szmogriadót viszont csak négyes, vagyis „veszélyes” érték mérése esetén lehet elrendelni.
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke azonban úgy tudja, hogy Magyarországon csak akkor lehet szmogriadót kihirdetni, ha a kén-dioxid és a szálló por egyszerre lépi túl a megengedett határértéket, a kén-dioxid-szennyezés viszont már évek óta nagyon alacsony, hiszen ez elsősorban a mára nagyrészt megszűnt széntüzelésből eredt. – Ráadásul a hazánkban megállapított határ kompromiszszum eredménye, arról nem beszélve, hogy a ma a levegőben található por közel sem vethető össze azokkal a porszemekkel, amelyeket száz évvel ezelőtt hordott a szél. Az autók által kibocsátott porszemcsék olyan aprók, hogy képesek eljutni a tüdő vagy az agy legrejtettebb zugaiba, és onnan nem is távoznak többé – tette hozzá az elnök.
Hasonlóan vélekedik Kulcsár György is, aki szerint a fővárosban évek óta a por okozza a legtöbb gondot, amit a szakember azzal indokolt, hogy drasztikus mértékben nőtt a gépkocsik, azon belül is a dízelüzemű járművek száma, ráadásul a város állandó és megfelelő takarításának hiányában a mikroporszemcsék tartósan lerakódnak.
Szerettük volna olvasóinkat naprakészen tájékoztatni arról, hogy miként változott az elmúlt két napban a porszennyezés mértéke, ki lehet-e menni a szabadba, illetve bemutatni, miként alakult a levegőszennyezettség az elmúlt hetekben, ám a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium mérési adatai napok óta elérhetetlenek a www.kvvm. hu/olm internetes oldalon. A tárca telefonközpontosa tegnap azt mondta kérdésünkre, hogy senki nem tartózkodik az épületben, és a sajtóosztály vezetője is kikapcsolta a mobiltelefonját. Adatok hiányában az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat is csak annyit tudott közölni a honlapján, hogy „a napi értékelést a légszennyezettségi adatok hiányában továbbra sem áll módunkban elvégezni. Megjegyezzük, hogy az intenzív hóesés és a gyér közúti közlekedés csökkenti a szennyező anyagok koncentrációját a környezeti levegőben. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy a 2007. december 29-én megállapított levegő-egészségügyi helyzet Budapesten javult, és a jelenlegi légszennyezettségi szint még az arra érzékenyek számára sem jelenthet kockázatot.”
Több nyugati nagyvárosban hosszú viták után, éppen a tartósan magas légszennyezettség miatt döntöttek végül úgy, hogy nem engedik be a centrumba a közúti forgalmat, vagy jelentősen korlátozzák azt. Magyarországon, úgy tűnik, a hivatalos szervek közül senkinek nem szívügye a levegő szennyezettségének mérséklése a városokban. Lukács András úgy véli, hogy a forgalomcsillapításnak nem lenne akadálya Budapesten sem, hiszen a közvetlen Belvárosban a helyváltoztatások nyolcvan százaléka már ma is tömegközlekedéssel történik.
Az európai uniós direktívák – amelyeket egyébként Magyarországnak is kötelező volt átvenni – szerint ha egy év alatt valahol harmincöt napnál több alkalommal lépi túl a megengedett értéket a levegő szennyezettsége, intézkedési tervet kell kidolgozni. Miután világossá vált, hogy a fővárosban legalább 170-180 napon magasabb a levegő porszennyezettségének koncentrátuma, a Levegő Munkacsoport 2005-ben figyelmeztette a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, valamint a fővárosi önkormányzatot a levegőtisztaság-védelmi program hiányára. Tette mindezt azért is, mert a levegőszennyezettség okozta megbetegedések (asztma, tüdőrák) aggasztó mértékben növekedtek. – A főváros ezután egy évvel ugyan kidolgozott egy részletes intézkedési programot, ám az – bár tartalmaz hasznos gondolatokat – Lukács András szerint határidők és költségterv hiányában mind a mai napig csak „szép terv” maradt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.