Irány az Alkotmánybíróság

Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz az agrártárca egyik tavalyi rendelete miatt, mivel véleménye szerint az sérti a tulajdonhoz való alkotmányos jogot, illetve a verseny szabadságát – közölte tegnap Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. Mint mondta, a szóban forgó rendelet lényegében megfosztja a földtulajdonosokat a termőterületük alapján igénybe vehető támogatásoktól.

Dénes Zoltán
2008. 01. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sérti a tulajdonhoz fűződő, illetve a verseny szabadságát biztosító alapjogokat az agrártárca idén életbe lépett rendelete, amely a termőföldhöz kapcsolódó támogatás nemzeti önrészét (top-up) vagyoni jogként adja örök időre a földeket 2006-ban bérlőknek – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke. A képviselő elmondása szerint a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordult és azt követeli a kormánytól, hogy mielőbb vonja vissza alkotmánysértő rendelkezését. A honatya emlékeztetett arra, hogy az agrártárca tavaly ősszel meghozott rendelete az egységes gazdaságalapú támogatási (SPS) rendszerre való áttérés első lépésének tekinthető. Ennek bevezetése egyébként ráért volna 2011-ig – világított rá Font Sándor, aki szerint hazánk példát vehetne Lengyelországtól, ahol a lehető legkésőbbi időpontban kívánnak átállni az új rendszerre. E rendszerre való átállás első lépéseként a kormány tavaly rendeletben kötelezte a földhasználókat arra, hogy 2007 végéig nyilatkozzanak arról, hogy az előző évben milyen támogatási jogosultsággal rendelkeztek, amit a későbbiekben vagyoni értékű jogként kaphatnak meg. Az ellenzéki szakpolitikus aláhúzta: mivel a kormány nem a földtulajdonosokat, hanem az éppen aktuális földhasználókat kötelezte nyilatkozattételre, lényegében kizárták a tulajdonosokat a saját földterületükhöz kapcsolódó jogosultságok igénybevételéből. Ez – tette hozzá – azt jelenti, hogy például, aki korábban négy-öt évre bérbe adta a földjét, meglehetősen rosszul járt, mert ha esetleg jövőre lejár a bérlőjével kötött szerződése, s területein folytatná a gazdálkodást, nem jut támogatáshoz. Ráadásul, akik ezt a támogatási jogosultságot a rendelkezés alapján megszerezték, többé nem kötelesek termelni, a támogatást viszont továbbra is felvehetik. A szakpolitikus szerint ennek következtében a tulajdonos akár le is mondhat a földjéről, ami forgalomképtelenné vált, mivel értékesíteni aligha lehet reális árán, hiszen nem kapcsolódik hozzá támogatási jogosultság.
Font Sándor szerint a fentiek azt a látszatot keltik, hogy a kormány a nagytőkésekkel téteti tönkre a gazdálkodókat, hiszen nem kérdéses: a bérleti rendszer jogosultjai jelenleg többségében azok a volt termelői szövetkezetek alapján létrejött nagybirtokrendszerek, amelyek ma már kft.-k és részvénytársaságok. Vagyis véleménye szerint a gazdáknak járó uniós támogatások a nagytőkés csoportok zsebeiben landolnak. – Ez a rendszer egy szociális, mezőgazdasági és környezetvédelmi tragédiához vezet majd – mondta Font Sándor. A Fidesz követeli, hogy a kormány azonnal vonja vissza ezeket a szerinte rossz rendeleteket, amelyek még csak az első lépései az uniós rendelkezéseknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.