Kedvezőtlen hangulat

Bár a nap első felében még tartotta magát a BUX, 131 pontos nyitás és a kezdeti emelkedés után délután elindult a lejtőn, és 357,93 pontos csökkenéssel, 24 526,79 ponton zárt. Ez 1,44 százalékos gyengülést jelent. A részvénypiac forgalma 17,77 milliárd forint volt. A nemzetközi piacokon is kedvezőtlen hangulat uralkodott: az orosz RTS 0,4 százalékkal, a cseh PX 1,9 százalékkal, a lengyel WIG–20 4,3 százalékkal kerül lejjebb.

Munkatársunktól
2008. 01. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a nap elején emelkedni kezdett az index, a lendület hamar megtört, és délutánra már negatívba fordult a BUX. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője a távirati irodának elmondta, hogy az erőteljes esés nagyban annak volt köszönhető, hogy a Citigroup bejelentette: a negyedik negyedéves bevétele 70 százalékkal csökkent az azt megelőző év hasonló időszakához viszonyítva, illetve hogy a Merryl Lynch 6,6 milliárd forintos tőkebevonás mellett döntött. A BÉT vezető részvényei mind csökkenést mutattak. A Mol árfolyama 4,10 milliárd forintos forgalom mellett 210 forinttal, 0,95 százalékkal, 22 000 forintra csökkent.
Bár az OTP-t nem érintette súlyosan a jelzálogpiaci válság, a forgalmára mégis kedvezőtlen befolyást gyakorolt a rossz nemzetközi szektorhangulat, így a pénzintézet részvényeinek ára 142 forinttal, 1,72 százalékkal, 8128 forintra csökkent, forgalmuk 8,33 milliárd forint volt. Szektortársa, az FHB 2,5 százalékot esett. A Magyar Telekom meghiúsult szlovén vásárlásával kapcsolatban több kedvező elemzői vélemény is napvilágot látott, ennek ellenére a társaság papírjai 1,35 milliárd forintos forgalomban 20 forinttal, 2,2 százalékkal, 890 forintra gyengültek.
A gyógyszerpapíroknak szintén nem sikerült kívül maradniuk a hullámvölgyön: a Richter 305 forinttal, 0,75 százalékkal 40 595 forintra gyengült, forgalma 3,16 milliárd forintot tett ki. Az Egis pedig 189,3 millió forintos forgalom mellett, 700 forinttal, 3,54 százalékkal, 19 100 forintra esett. A BUMIX 60,16 pontos csökkenéssel, 3038,06 ponton fejezte be a kereskedést, ami 1,94 százalékos gyengülés. Lapzártánkkor az euró 254,03 és 254,33 forint közötti forgott a bankközi piacon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.