(ki az a Kaká )

Én nem tudom, hogy a sportnak és a játéknak milyen szerepet szánt a Teremtő az emberi nemmel kapcsolatos, számunkra sok titkot rejtő terveiben. Kétségtelen, hogy a különböző világversenyek, legyen bár szó labdarúgásról, teniszről, golfról, atlétikáról, korunk fontos eseményei, a televíziós közvetítések révén százmillióknak jelentenek kellemes időtöltést, a hatalmas, gyönyörű stadionokban és csarnokokban összegyűlt tömeg pedig szinte testközelből élvezi és éli át azt az élményt, amit a magas szintű, nemesnek tekinthető, békés küzdelem jelent.
Észre kell vennünk, hogy a politika mellett a sport váltja ki a legnagyobb érdeklődést az emberekből. Egy magyar mostanáig büszke a londoni 6-3-ra, s ez egyáltalán nem tekinthető furcsának, hiszen legismertebb hazánkfia a nagyvilágban ma is Puskás Öcsi. Az évszázad mérkőzésének fényét ugyan lassan homályba vonja a mai magyar labdarúgás esendő volta, régi dicsőségünk elenyészik, de ha valamire mégis büszkék lehetünk a nemzetek és népek között a XXI. század elején, az leginkább a magyar sportolók sok-sok sikere. Habár a sztárok úgy nyüzsögnek televíziónk képernyőjén, mint sajtkukac a napon felejtett pálpusztaiban, aligha választhatunk közülük példaképet gyermekeink és unokáink számára. Sokkal biztatóbb, ha egy-egy ifjú inkább Grosics akar lenni, mint Győzike.
És itt kell szóba hoznunk a példaadást. A nagy sportoló ugyan akaratereje és tehetsége révén kiemelkedik embertársai közül, s gyermek- és ifjúkorában tett erőfeszítései nyilván szilárdítják a jellemét, mégsem biztos, hogy erkölcsi értelemben feddhetetlen. Jó néhány szomorú példa van arra, hogy nagy bajnokok, olimpiai hősök életműve mintegy összeroskad. S nem csupán az úgynevezett tiltott szerek okozhatnak ilyen tragédiát, hanem az életvitelben, mentalitásban megmutatkozó gyengeségek is.
A futballban az egyik legnagyobb (egyéni-szakmai) díj az úgynevezett Aranylabda. Ezt az idén egy Ricardo Izecson Dos Santos Leite nevű, az AC Milanban játszó brazil fiatalember nyerte el. Ez a huszonöt éves fiú Kaká néven közismert. Nagy fölénnyel lett a legjobb a legjobbak között. Többször láttam játszani, s így magam is bízvást úgy vélem, hogy az egyik legzseniálisabb és legrokonszenvesebb labdarúgó, aki valaha élt. A Teremtő sok jóval ajándékozta meg sportbeli tehetségén túl is; ez a szerencsés ifjú arányos termetével, szép arcával, szelídségével is kitűnik társai közül, mindazt megkapta kéretlenül, ami sokaknak annyira hiányzik. Pedig tizenkét éves korában egy rossz mozdulat majdnem megfosztotta az élettől is. Lezuhant az úszómedence deszkájáról, és egyik gerinccsigolyája megrepedt. Tökéletes felgyógyulását Istenbe vetett hitének tulajdonítja. Íme, itt jön az, amiért példáját szóba hoztam. A hit mindig és mindenkor alapvető szerepet játszik ennek az ifjúnak az életében. Minden sikeréért Istennek hálás. A játék hevében is alázatos; góljai után az égre mutat, így köszöni meg a fentről jött segítséget. Ezt a mozdulatot a helyszínen tízezrek, a tévében pedig olykor százmilliók látják. Nála ez nem manír, hanem hitvallás. Úgy tűnik, egész életét ehhez igazítja. „Az sem mindennapi a XXI. században – írja róla a Magyar Nemzet –, hogy feleségével szűzen kötöttek házasságot…”
Ez is hitvallás, azzal együtt, hogy a világ tudomására jutott. Ki szokott büszkélkedni manapság ilyesmivel? Kedvem volna azt mondani, hogy ez az ifjú valóságos csoda. De lénye és léte a sztárok furcsa világában mindenképpen csodálatos. Hogy könnyű-e őt a földi s az égi pályán követni, én nem tudom…