Ledől a neoliberális bálvány

Sikerült versenyhelyzetet teremteni az egészségügyben a Fülöp-szigeteken, de emiatt tíz év alatt százezer betegápoló és ötezer orvos hagyta el hazáját, és ezer kórházat zártak be. Florian Opitz dokumentumfilmje, A nagy kiárusítás ledönti a neoliberális gazdaságpolitika bálványát.

Jinky, a filippínó fiú éveket letagadhatna a korából. Tizenhat éves, de fejletlen. Vesebeteg. Biztos szeretne idős bácsi lenni, ám látjuk az arcán, a halál megjelölte. Reménye csekély. Az egészségügyi szektor magánosításának következménye, hogy a manilai családnak szinte mindennap döntenie kell arról, hogy a gyógyszerére költenek-e inkább vagy a kevéske ételre. Minda, az édesanyja szakadatlan ostromolja a politikusokat, hogy fizessék ki a gyerek dialízisét. Ha feladná a harcot, Jinky két héten belül meghalna.
Florian Opitz dokumentumfilmje, A nagy kiárusítás a közszolgáltatások privatizációjának következményeit mutatja be a világ négy táján, és nem hagy kétséget afelől, hogy a neoliberális gazdaságpolitika antihumánus. A recept mindenhol egyforma: a Fülöp-szigeteken, Dél-Afrikában, Bolíviában és az Egyesült Királyságban is: az állam az államháztartási hiány csökkentése érdekében túlad a közszolgáltatásokon – jórészt az államadósság törlesztése miatt –, míg az állampolgárok jelentős csoportjait nyomorba dönti. Ez nem más, mint a társadalmi szerződés felrúgása. A rendező nem rejti véka alá a véleményét. Kamerájával végigköveti hősei hétköznapjait, akiket példaképként állít a néző elé. A szereplők nemcsak áldozatok, hanem hősök is – kivétel nélkül mindegyik szembeszállt a politikusok által neki szánt sorssal. A legelképesztőbb eset Bolíviában történt, ahol úgy gondolhatták az ország vezetői, államuk messze esik a világ figyelmétől, és mint egy laboratóriumban, különféle gazdasági kísérleteket hajthatnak végre. Volt bátorságuk, hogy a vízszolgáltatás privatizációját segítő törvényben még azt is megtiltsák, hogy az emberek esővizet gyűjtsenek – mert már az is cégtulajdon. Ilyenre még a középkorban sem akadt példa. A tiltakozás azonban meghátráltatta a honatyákat. Gondolnánk, a Fülöp-szigetek, Bolívia, Dél-Afrika meszsze van – ám az Egyesült Királyság uniós állam. A mozdonyvezető, Simon pedig végigkalauzol minket a brit vasutak privatizációján. A sok-sok nyertes cég mindenkinek varratott új egyenruhát, az épületeket nem újíttatta fel, csak lefestette, a sínekre meg nem költött – a kötött pályától nem lehet díjat beszedni. Persze itt is volt mindenféle garancia, amit aztán az állam nem tudott számon kérni, és a végeredmény: több vasúti tömegszerencsétlenség után Nagy-Britannia többet költhetett a vasúti szolgáltatásra, mint annak privatizációja előtt.
Felkereste a rendező a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot is. Utóbbi csak egy animációs PR-filmmel tudta az álláspontját bemutatni – ami a történeteket nézve rendkívül cinikusnak hat. A film rezonőre, Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász – a Világbank egykori vezető közgazdásza – nem is takarékoskodik e két intézmény bírálatával. Ahogy teszi ezt több könyvében is, amelyek magyarul is olvashatók.
Stiglitz ledönti a piaci fundamentalisták bálványát, a láthatatlan kezet. Adam Smith-re hivatkozva a neoliberális közgazdászok azt vallják, semmilyen állami beavatkozásra nincs szükség, mindent privatizálni kell, a teljesen szabad piacon működő láthatatlan kéz majd gondoskodik a fenntartható fejlődésről. A Columbia Egyetem professzora viszont állítja, ez a kéz azért láthatatlan, mert nem létezik.
(A nagy kiárusítás, színes, feliratos, német dokumentumfilm, 94 perc. Rendezte: Florian Opitz. Forgalmazza a Best Hollywood.)