Magyar Széfköztársaság

Elképesztő vonása az életünkre telepedő internetnek, hogy eleve feladta a lényegkiemelés több évezredes törekvését a tömegkommunikációban. Ezt még a központnélküliség álságos filozófiája sem magyarázza. Ugyanolyan fontos (vagy nem fontos) neki, hogy valamely kérészéletű sztárocska válik vagy fogyózik, mint hogyha például a társadalmi felhatalmazást hosszú ideje nélkülöző kormánytöbbség puszta profitérdekből hadat üzen az adófizető polgárok egészségének. Miközben a megvásárolt vagy megfélemlített kormánypárti struccpolitikusok névvel és arccal, büszke-bátran megszavazták a magyar egészségügy új Mohácsát, az internetes portálok gyakorlatilag ugyanúgy viselkedtek, mintha semmi különösebb nem történt volna az országban és az országgal. Hiába, az üzletnek mennie kell tovább. Az egyik országos kereskedelmi televízió például világgá kürtölte, hogy a meglehetősen nagyot bukott, Pókerarc című vetélkedőjét jövőre két egymást váltó kvízműsorral igyekszik pótolni. Az egyik a Legyen Ön is milliomos! felmelegítése; a másik – családinak mondott – vetélkedés címe pedig: Széf. A készítők nagy családi eltávolodásokban és egymásra találásokban bíznak a nagy érzelmeket megmozgató műsorban, amelyben nem feltétlenül a tudásra, hanem a nagy megélésekre helyezik a hangsúlyt. (Eme utóbbi mondat nem az én szellemi termékem, hanem a televízió belső propagandájáé: én ilyen fennkölt fogalmazásra egyszerűen képtelen volnék.)
Mielőtt az a vád érne, hogy a gagyitévézés ragadós uszályába kerültem, hadd áruljam el, miért citáltam ide ezeket a beszédes műsorcímeket. Úgy vélem ugyanis, hogy a kereskedelmi televíziók igenis rajta tartják az ujjukat a kor ütőerén. (Mit tehetünk: ilyen ütőere van neki.) Most is csak beleszagoltak a levegőbe, belepillantottak a parlamenti közvetítésbe, s már készen is volt az új, követendő médiastratégia. Azt látták, hogy az SZDSZ-es és MSZP-s képviselők pókerarccal lökik a szakadék felé az országot, s bár nincsen nagy sikerük (a Fidesz 68 százalékon áll egy potenciális kétpárti Országgyűlésben, ami elvileg alkotmányozó többség), azért újabb és újabb vetélkedőkre kapnak lehetőséget. Elsősorban a Legyen Ön is milliomos! kedvelt a köreikben, de sokuk képzeletvilágát betölti a Széf is. Azonkívül a kormánypártok valódi kormányzás híján nagy családi eltávolodásokban és egymásra találásokban bíznak a nagy érzelmeket megmozgató, figyelemelterelő magyargárdázásban, s a politikában általában véve is nem feltétlenül a tudásra, hanem a nagy megélésekre helyezik a hangsúlyt.
Ami a legbájosabb, hogy nem zárható ki az sem: nemcsak a kertévék csenhetnek ötletet a kormánypárti cirkuszi produkciókból, de fordítva is. A széfes családi vetélkedő ugyan már január végén elindul, a kórházi széfek szezonja meg csak február közepén, a széfbiznisz ötletgazdája azonban kétségkívül „szuterén” korunk politikai fenoménja, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Az excellenciás asszonynak a több-biztosítós kampány kellős közepén is volt érkezése arra, hogy üldözőbe vegye a kórházi tolvajokat. Rácsodálkozott a durva statisztikára, hogy az idén a bejelentett kórházi lopások értéke meghaladta a százmillió forintot, majd púderezett homlokára csapott: széfet minden kórházba! De nem ám úgy, mint a strandok értékmegőrzőiben: minden kórházi ágy mellé egyet! A széfek beszerzését viszont az intézményeknek kell megoldaniuk, ám ehhez hatszázmillió forintot ad a tárca, amely összeget még december végéig megkapják a kórházak. (Lám, mire jó a szufficites egészségügyi költségvetés.) Haladéktalanul el is kezdődött a nagy össznemzeti széfszerelés: hivatalos források szerint mintegy hetvenezer megrendelést kap röpke két hónapon belül a hazai és nemzetközi széfipar.
Hát akkor talán számoljunk! Hatszázmillió osztva hetvenezerrel, az valamivel több mint 8500 forint. Ennyi a minisztériumi széfkvóta betegenként. Én épp most vettem ennyiért egy ezüstszín ládikót, hogy a DVD-imet tároljam benne. Nézem a kulcsát: még recéje sincs. Az a gyanúm, nem egy széfminőség. Nosza, érdeklődjünk utána a széfárfolyamoknak: bizony, a legolcsóbb is a tízszeresébe kerül a kvótának ama szerkezetek közül, amelyek a széf elnevezésre hallgatnak. Talán úgy gondolja Horváth Ágnes, hogy a tönkrevágott kórházak szurkolják ki ágyanként a hiányzó hetvenezer forintot? Vagy létezik, hogy egyszerűen ostobaságokat beszél? Szerintem nem létezik: milyen keményen állja a sarat a tévéműsorokban is, ahol orvostól betegen át akadémikusig mindenki ellene van. Meg országos roadshow-ra indul a több-biztosítós modell népszerűsítésére, ahelyett, hogy karácsonyi mézeskalácsokat sütögetne még egészen friss férjének. Létezik ekkora önfeláldozás, ilyen mérhetetlen elhivatottságtudat?
Egyszer már én is beszéltem vele: akkori főnökével, Somody Imrével készítettem interjút Veresegyházon, és rajta keresztül vezetett az út. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de az a veresegyházi egészségfinanszírozási modell mintha csúfosan megbukott volna. Hogy kaphatott akkor ez a mindentudó hölgy lehetőséget egy országnyi Veresegyházzal szabadon kísérletezgetni?
A Horváth-féle kórházi széfet valószínűleg úgy hívják: lemezdoboz. Mint ami az én DVD-im tárolására szolgál. Lehet, hogy van rajta számkód, mint a diplomatatáskákon – de akkor majd kóddal együtt viszik el a kórházi szarkák. A Horváth-féle gazdaságossági modell pedig így fest: ahhoz, hogy megakadályozzunk százmilliónyi lopást, ruházzunk be a más pénzéből hatszázmilliót. Hát többek között ezért nem bízom én az ő több-biztosítós modelljükben. Nem csupán a Horváth Ágnes-i szakértelemmel kapcsolatban vannak alapvető aggályaim, hanem a „liberális” egyenességgel is. Hogyan lehetne bízni egy olyan miniszterben, aki mikroszkopikus népszerűségű pártján belüli elvbarátnőjét, Ungár Klárát helyezi felelős egészségügyi állásba, aki addig főképp turulógiai szereplésével tűnt ki? S aki leplezetlenül be is vallja: azért nyergel át politikusból főpénztárnokká, mert ott jobban lehet hatni?
Pontosan ez a baj az SZDSZ-es demokráciafelfogással: most, hogy pártként végképp megbuktak, egyebek mellett az egészségügyben (meg a médiában, a kultúrában) akarnak „hatni”. Miközben a szocialisták éppúgy bele fognak bukni az átpréselt törvény 133 rendeleti utasításába, mint elődeik a 133 napos Tanácsköztársaságba, a szabad demokraták már azt figyelik, melyik pénztár elnöki székébe vagy felügyelőbizottságába dezertáljanak. Az MSZP azt hiszi, nagyon ravasz, hogy ő akarja delegálni a tb-átalakítást felügyelő komisszárt – eközben mostani koalíciós társaik már azt tervezik, miként fogják osztani az észt a szélárnyékos állásaikból a kétpárti parlament politikusainak, beleértve a megcsappant számú szocialistákat. A privatizációban ugyanis csak egyszer lehet lopni, de a tb-privatizációban folyamatosan, amíg el nem halálozik az utolsó járulékfizető beteg is.
Aznap, amikor a Kossuth téren a szégyenletes végszavazás megesett, kaptam egy értesítést, hogy Konrád György az igazságszolgáltatás útján kíván elégtételt venni azért, mert folyton emlékeztetjük rá: feladta a sógorát a diktatúra rendőrségének. Olyan jó volna pedig a boldog szenilitás, meg hogy a fiamnak erkölcsi példaként tanítsák Konrádot az iskolában! Bizonyára meg is beszélik a munkamegosztást az SZDSZ országos tanácsában: Konrád perel, Ungár kulcspozícióba ejtőernyőzik, Horváth ródsózik, Kóka meg a Magyar Köztársaság nevű cégéből visszamegy frakciót vezetni. Fő, hogy övék maradjon a Magyar Széfköztársaság.