Már csak egy kvóta reményében

Múlt heti hír, hogy a női és a férfi súlyemelő-válogatott egy-egy erőssége, az Athénban negyedik Varga Viktória, illetve hetedik Tancsics László is visszavonul. Különösen utóbbi bejelentése érte váratlanul és kellemetlenül a súlyos anyagi gondokkal is küszködő magyar szövetséget, hiszen a csapateredményen alapuló olimpiai kvalifikáció megszerzésében számítottak rá. A magyar súlyemelés pekingi kilátásai finoman fogalmazva nem derűlátóak, a jövőre nézve halvány reménysugár, hogy az Athénban ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc erősen fontolgatja a visszatérését. Válogatott szinten ez leghamarabb persze csak 2009-ben lehetséges.

2008. 01. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdeklődésünkre Tancsics László nekünk is megindokolta, miért hagyja abba a versenyzést:
– Már nem vagyok mai gyerek, idén betöltöm a harmincat, előbb-utóbb meg kellett hoznom ezt a döntést. Magam is úgy terveztem, hogy az olimpiáig kitartok, ám az elmúlt hetek meggyőztek arról, hogy nincs értelme. Éppen egy esztendeje nagy ostobaságot követtem le, lázasan is edzettem, ami miatt szívizom-gyulladásom lett. Nyolc hónapig tartott, mire kihevertem. Az orvosom szerint most már teljesen egészséges vagyok, bár azt ajánlotta, csak az olimpiáig sportoljak versenyszerűen, utána már ne. Az ősszel megkezdtem az edzéseket, de nem esett jól. Belefásultam, motiváció nélkül pedig nincs értelme csinálni.
Felvetettük Tancsicsnak, az anyagiak mekkora szerepet játszottak a döntésében, hiszen a súlyemelők köztudottan minimális támogatásban részesülnek.
– A pénznek semmi köze nincs ehhez. Elsősorban lélekben törtem meg. Mostantól a civil életre készülök.
Fehér Tamás, a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) elnöke nem is tagadja, hogy megviselte Tancsics döntése:
– Néhány hete beszéltünk utoljára, akkor még az volt a téma, hogy hamarosan egy mázsát fog szakítani, ehhez képest váratlanul ért a bejelentése. Nélküle sokkal nehezebb lesz a kvalifikáció kiharcolása, a tavalyi tervet módosítva most már az a célunk, hogy legalább egy helyet szerezzünk. Varga Viktóriára is számítottunk, de a hölgyeknél eleve nehezebb a dolgunk.
A kvalifikáció menetrendje a következő: a tavalyi világbajnoksággal véget ért egyenes szakaszban az első 27 ország szerzett kvótát; a sor végén állók hármat. Erről a magyar férfiak lemaradtak. Pótkvalifikációra az áprilisi Európa-bajnokságon lesz lehetőség. A kvótával még nem rendelkező nemzetek különversenyében az első kettő ország két-két, a harmadik–ötödik helyezett pedig egy-egy pekingi helyet kap. A nőknél szigorúbbak a feltételek, csak az első jut kettőhöz, a második és a harmadik egyhez-egyhez. A magyar súlyemelőknek úgy kellene teljesíteniük a minimális célt, miszerint legalább egy magyar versenyző jusson ki Pekingbe, hogy a lehetőségek egyre szűkülnek.
– Az Athén előtti időszakhoz képest negyven százalékkal már csökkent a költségvetésünk, a MOB erre az évre további harminc százalékot faragott a támogatásunkon. Mindenki lapogatja a vállunkat, hogy új alapokra helyeztük a sportágat, a doppingolásnak még a gyanúja sem merül fel, mégsem kapunk segítséget – panaszkodik Fehér Tamás.
A következtetés egyértelmű: nem elég jó fiúnak lenni, eredményt is produkálni kell. Ezt pedig pillanatnyilag csak egy embertől remélheti az MSSZ. Gyurkovics Ferenctől, aki csak úgy hobbiból 207,5 kg-ot lökött novemberben egy nem hivatalos csehországi versenyen. (Athéni eredménye 225 kg volt.) „Fajlagosan” ezzel is magasan ő a legjobb magyar súlyemelő. Megkérdeztük Fehér Tamást: nem akarják meggyőzni Gyurkovicsot, hogy hivatalosan is térjen vissza?
– Feri a közelmúltban megkeresett engem ezzel az ötlettel, amiről hamarosan egyeztetünk. Ám azt mindenkinek tudnia kell, az IWF határozata értelmében Pekingben semmiképpen sem indulhat.
A nemzetközi szövetség 2004. márciusi határozata egyértelműen fogalmaz: az Athénban doppingvétségen ért súlyemelők nem vehetnek részt a 2008-as játékokon, és az arra kvalifikáló világversenyeken. Ezt az IWF annyiban módosította, hogy a vb-ken engedélyezte az indulást, csak éppen az illető sportoló eredménye nem számított be a kvalifikációba. „Életfogytiglani” büntetésről szó sincs, Gyurkovics 2009-től ismét indulhat a vb-ken. Feltéve, ha valóban komolyan gondolja pályafutása újrakezdését.
– Erősen fontolgatom – felelte érdeklődésünkre. – Határozottan állítom, minden feltételnek eleget tudok tenni a visszatérés érdekében, ám a korábbi tapasztalatok alapján nem akarom elkapkodni a végleges döntést.
Ez is több, mint a semmi. 2009-től Gyurkovics eredményeire talán ismét alapozhat a sportág. Csak ezt az esztendőt kell túlélni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.