Médiatánc ólomcipőben

Nagy feladat vár az MTV-re 2010-ben: Budapesten rendezik meg az Inputot, a közszolgálati csatornákon sugárzott műsorok kiemelkedően rangos egyhetes fesztiválját, amelyen ezer-ezerkétszáz szakmabeli vesz részt évente. Addigra olyan produkciókkal kell előállni, amelyeket a szigorú zsűri beválogat a legjobb nyolcvan-kilencven közé, a háttérbeszélgetéseken pedig nem tépik cafatokra a jelenlévők.

Már most készül a rendezvénysorozatra az MTV vezetése, mert maguk is érzik, hogy a magyar közszolgálatiság színvonala e pillanatban fényévekre van a nemzetközitől. A siker érdekében január 18–19-én a Millenárison mini Input-fesztivált rendeznek, amelyen számos külföldi közszolgálati csatornán bemutatott dokumentum-, tényfeltáró, animációs és egyéb műfajú filmet vetítenek. A vetítésekre a szakmabeliek, az újságírók mellett a civil érdeklődőket is várják.
A minifesztivált megelőző háttérbeszélgetésen a sajtó képviselői már belepillanthattak a kínálatba: láttunk hétköznapi konfliktusokról fiataloknak szóló ír animációs filmet, német dokumentumfilmet arról, hogy egy fiú még az NDK-s időkben megtudta, hogy a Stasinál dolgozó apja róla is jelent, s láttunk egy holland alkotást haldokló, rákos fiatalokról.
A háttérbeszélgetésen Sipos Pál, az MTV főszerkesztője, Baló György szerkesztő-műsorvezető és Pálos György operatőr, a Millenáris Stúdió vezetője – mindhárman zsűriztek már az elmúlt években az Input-fesztiválokon – elmondták, hogy 2003-ban került be utoljára magyar alkotás a legjobb nyolcvan-kilencven közé, s annak is tanúi lehettek, ahogy egyik legjobbnak tartott rendezőnk filmjét a vetítést követően ízekre szedte a nemzetközi szakma. A sikertelenség okai között emlegették az MTV pénztelenségét, a csatorna alárendelt helyzetét a politikával szemben. Maguk mondták, hogy az MTV még mindig inkább állami tévé, mint közszolgálati, ugyanakkor azt is elismerték, hogy minden tekintetben azért nincsen megkötve a kezük. Bár Pálos György még azt is felvetette, hogy Magyarországon talán nem is lehet igazi szembesítős, a német alkotáshoz hasonló filmet készíteni. Az eredménytelenség okai között említették azt is, hogy talán nem megfelelően zajlanak a válogatások az Inputra, de többszöri kérdésre sem árulták el, kik, hogyan, milyen szempontok alapján delegálnak magyar közszolgálati filmeket a nemzetközi fesztiválra.
A honi alkotások jellemző hibáiként a megszólalók a hosszadalmasságot, a lassúságot és a „se hús, se hal” langyosságot, a téma iránti érdektelenséget emlegették. A sajtó képviselői hiányolták a közszolgálati műsorokból a provokatív, merész hangnemet, amely a holland alkotások szinte kötelező védjegye, és a reflektálást az aktuális közéleti eseményekre. (Miért nem láttunk az MTV-n például olyan tévéműsort, amelyben megszólalnak azok, akiket valamelyik 2006 őszi tüntetésen megvertek a rendőrök, s miért nem mondhatják el a magukét az egyenruhások is?)
Sipos Pál abban is látja a hiányosságokat, hogy a filmek, műsorok alkotói nem szentelnek kellő időt az előkészítő munkának, pedig mint mondta, egy igazán jó alkotáshoz a legtöbb idő az anyaggyűjtésre, a felkészülésre kell.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy más országokban, amikor megszűnt a közszolgálati csatorna monopolhelyzete, nem engedték rögtön kitörni a kereskedelmi csatornákat, csak akkor kaptak komolyabb jogosítványokat, amikor a közszolgálati csatorna már újragondolta arculatát, attitűdjét, és megtartotta-megszerezte a közönségét is. Így például Írországban a közszolgálati nézettsége toronymagasan vezet a csatornák versenyében. Nálunk se pénz, se posztó: se türelmi idő, se szabadság, s nem történt meg az újragondolás sem. S ha akad is, aki tudja, mit akar, mintha ólomcipőben táncolna.