Még januárban dönt az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság (AB) elnöke még a héten kijelöli azt az alkotmánybírót, aki a testület elé terjeszti majd a végérvényes határozatokat a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj ügyében. Értesülésünk szerint az AB várhatóan januárban dönt a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseiről. A köztársasági elnök ezután kitűzheti a referendum időpontját, és megkezdődhet a voksolást előkészítő kampány.

2008. 01. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlésnek a népszavazást elrendelő három határozatát összesen tizenketten támadták meg az Alkotmánybíróságon – tudtuk meg Sereg Andrástól. Az AB sajtófőnöke kérdésünkre elmondta: Bihari Mihály elnök még a héten szignálja az ügyeket, vagyis kijelöli azt az alkotmánybírót, aki a testület elé terjeszti a végérvényes döntések tervezetét a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről.
A törvényhozás december 17-én határozott arról, hogy a Fidesz és a KDNP által kérdésenként összegyűjtött több mint 250 ezer hiteles aláírás alapján meg kell tartani az ügydöntő referendumot. Az Országgyűlés ezzel – a Legfelsőbb Bíróság (LB) december 10-i jóváhagyó végzései nyomán – megerősítette az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítő határozatait. A tizenkét kifogást most ez ellen a három országgyűlési határozat ellen nyújtották be.
Tavaly június 9-én, amikor az AB arra utasította az OVB-t, hitelesítse a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről megfogalmazott kérdéseket, Bihari Mihály elnök azt közölte: amennyiben még egyszer eléjük kerül a referendum ügye, nem lesz sok dolguk, hiszen már az összes formai és tartalmi feltételt megvizsgálták. Az AB elnöke azt is kifejtette, hogy a második jogorvoslati fordulóra már nem lenne szükség. Azt követően ugyanis, hogy az alkotmánybírák felülbírálják az OVB döntéseit, új szempont nem vetődhet fel. A jogszabály 1997-ben fölöslegesen adta meg azt a lehetőségét, hogy az állampolgárok az Országgyűlésnek a referendumot jóváhagyó határozatai ellen is kifogást nyújtsanak be az Alkotmánybírósághoz.
Úgy tudjuk, a mostani kifogásokban azt vetették fel, hogy a népszavazás érintené az idei költségvetési törvényt. A népszavazási kérdések – mint ismeretes – a referendumot követő év január elsejétől szüntetnék meg a vizitdíjat és a napidíjat. Sólyom László köztársasági elnök az AB döntését követő 15 napon belül határozza meg a referendum időpontját, mégpedig úgy, hogy a voksolást a bírói határozatot követő 90 napon belül meg kell tartani. A népszavazás legkorábban az annak kiírásától számított 43. napon tartható meg. A népszavazási kampány hivatalosan az államfői döntéssel veszi kezdetét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.