Nem az alkotmányos rendszerrel van baj

Fricz Tamás Egy következmények nélküli ország című cikkének (Magyar Nemzet, 2007. november 30.) címével maximálisan, tartalmával viszont aligha helyes azonosulni. Az örömteli, hogy a szerző – aki korábban úgy vélte, hogy a köztársasági elnöknek jelen helyzetben van jogi lehetősége az Országgyűlés feloszlatására – mostanra úgy foglal állást, hogy amennyiben „más alkotmányos mód és eszköz nem áll rendelkezésre”, akkor a népszavazás jelenthet megoldást.
Ezután a politológus a magyar alkotmányos berendezkedés ellen fordul. Álláspontját döntően két indokkal támasztja alá. Egyrészt a magyar alkotmány rendszerváltozáskor történt módosítása az alaptörvény preambulumában is rögzítetten az átmenet időszakára született, másrészt különösen az elmúlt egy évben bebizonyosodott, hogy a jelenlegi alkotmány nem alkalmas a magyar politikai viszonyok és válságok kezelésére. A szerző mások által is gyakran hangoztatott konkrét megoldási javaslatai a következők; nép által választott, erősebb jogkörrel rendelkező köztársasági elnök, kétkamarás parlament, konstruktív helyett – az egyes miniszterekkel szemben is előterjeszthető – destruktív bizalmatlansági indítvány, az államhatalmi ágak hatékonyabb, kölcsönös ellenőrzése. A szerző szerint mindezeket az előre hozott parlamenti választások folytán létrejött parlamenti képviselőkből alakult „alkotmányozó nemzetgyűlés” útján lehetne megvalósítani.
Véleményem szerint a súlyos politikai, társadalmi és erkölcsi válságra a lehető legrosszabb válasz lenne az alaptörvény módosítása, mert a magyar alkotmányos berendezkedés összességében jó, és a legkisebb mértékben sem okozója a válságtüneteknek. Önmagában az, hogy hazánk 1989-ben gyakorlatilag újraírt alaptörvénye deklaráltan az átmenet idejére jött létre, nem elegendő érv alkotmányban megtestesülő közjogi berendezkedéssel szemben. A világháború után kialakult német kettéosztottság kezdeti időszakában született nyugatnémet alaptörvény utolsó, 146. cikkelye világosan rögzítette, hogy a majdani újraegyesülés új alkotmány elfogadását teszi szükségessé. (Már maga az „alkotmány” helyett alkalmazott „alaptörvény” elnevezés is az ideiglenességet kívánta jelképezni.) Miután azonban a szociális jogállam bevált, az alaptörvény megmaradt. Vagy hazai példát keresve: a kerekasztal-tárgyalásokon sokszor hangsúlyozottan egy választásra megalkotott és érdemben az ötödik választás után is változatlan magyar választójogi törvény is éppen a ’98-as választásokkal kezdődően megszilárdult pártstruktúrában képes egyszerre biztosítani a relatíve arányos népképviselet és a kormányzati stabilitás (jelenleg kétes, de amúgy vitathatatlan) értékét. Ha egy szabályozás tartalmilag megfelelő, önmagában az, hogy átmenetinek szánták, nem érv a véglegesség ellen.
Az alkotmányozó nemzetgyűlés bizonyos – nem feltétlenül mélyreható közjogi ismeretekről elhíresült – körökben könnyes szemmel ismételgetett hívószava tipikus példája a hangzatos semmitmondásnak. Mégis jó hírrel szolgálhatunk: van alkotmányozó nemzetgyűlés, csak Magyar Köztársaság Országgyűlése álnéven kell keresni, amely kétharmados többséggel bármikor jogosult az alaptörvény módosítására.
Tudomásul kell venni, hogy a modern demokráciák – függetlenül azok parlamentáris vagy prezidenciális voltától – képviseleti demokráciák. A képviselők a jogi értelemben vett felhatalmazást demokratikus választásokon nyerik el. A felhatalmazás főszabályszerűen meghatározott időre szól, ez azonban egyes esetekben, az alkotmányos berendezkedéstől függően lerövidülhet. Közkeletű tévedés, hogy a magyar jogszabályok olyan egyedülállóan erős pozíciót biztosítanak a kormány számára, amely szinte lehetetlenné teszi az előre hozott választások kiírását. Pedig a magyar alkotmány minden további nélkül lehetőséget ad arra, hogy a képviselők többsége a parlament feloszlásáról határozzon. Ezzel szemben például a német alaptörvény a Bundestagnak egyáltalán nem adja meg az önfeloszlatás jogát, és a német szövetségi elnök is csak meghatározott, még a magyar alkotmányban rögzítettnél is szűkebb körben határozhat a törvényhozás feloszlatásáról. Franciaországban a végrehajtó hatalmon belül a kormánnyal szemben elsőbbséget élvező államfő a hétről ötévesre csökkentett mandátuma alatt gyakorlatilag leválthatatlan, sőt (mint azt Chirac esetében láthattuk) még az elnökségét megelőzően elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja esetén is – államfői időszaka alatt – teljes immunitást élvez. Az Egyesült Államok alkotmányában az előre hozott választás nem létező fogalom. Ha egyszer valamelyik oldal jelöltjét az elektori testület elnökké választotta, akkor még a választott elnök és alelnök távozása esetén sem kerülhet sor előre hozott elnökválasztásra. A világon a legtökéletesebbnek kikiáltott, a montesquieu-i elvnek a mai napig leginkább megfelelő amerikai demokráciában előbb lehet egy olyan személy a végrehajtó hatalom feje, aki semmilyen választói legitimációval nem rendelkezik, mintsem hogy a választópolgárokat idő előtt az urnák elé szólítsák. (A példa nem elméleti: miután 1973-ban Spiro Agnew alelnök, majd 1974 nyarán Nixon elnök lemondott, az egy évvel korábban szenátusi jóváhagyással alelnökké kinevezett Gerard Ford úgy lett az Egyesült Államok elnöke, hogy korábban még alelnöknek sem választották meg soha.)
Valótlan tehát az az állítás, mely szerint a magyar alaptörvény más demokráciákkal szemben bebetonozza a végrehajtó hatalmat. Sőt ez az állítás fordítva igaz: összehasonlítva a 1989–90-ben sok tekintetben kétségkívül mintaként szolgáló német alaptörvénnyel, vagy – hogy a Fricz Tamás által is áhított (fél)elnöki köztársaságokat is említsük – a francia V. Köztársaság, illetve az Egyesült Államok alkotmányával, tárgyilagosan csak az állapítható meg, hogy a végrehajtó hatalom időközi cseréjére és különösen az előre hozott választások kikényszerítésére a legtöbb alkotmányos megoldás a magyar közjogban lelhető fel. A rendszeresen ismétlődő tévedés oka, hogy a politikatörténet mást mutat: Németországban több alkalommal is volt példa előre hozott választásokra (1972-ben, 1983-ban, 1990-ben és 2005-ben). Franciaországban De Gaulle számtalan, kizárólag az ő álláspontjával egyező népszavazás után egyetlen elveszített referendum miatt azonnal lemondott. Az Egyesült Államokban Nixon – a vádemelést megelőzendő – önként távozott. Egyiküket sem nemzetük alkotmánya kötelezte erre, hanem vagy saját erkölcsi meggyőződésük, vagy a mögöttük álló politikai tábor támogatásának elvesztése.
Az eredményekben megmutatkozó különbség oka, hogy az említett országokban vannak alapvető politikai – és nem csak jogi – normák, míg nálunk már nincsenek. Kár a jogszabályokban keresni a hibát, ha a kormány következmények nélkül veheti semmibe őket. Nem a rendszerváltozás és különösen nem az alkotmány fogyatékossága, hogy a választópolgárok többsége tizenhat év demokrácia után a végrehajtó hatalomban a KISZ KB-t legitimálta. A miniszterelnöknek nem azért nem kell távoznia hivatalából az ország csődbe vitele és Európa utóbbi évtizedének legnagyobb politikai botránya miatt, mert rossz az 1989-ben újraírt magyar alkotmány, hanem mert a diktatúrából itt maradt „demokraták” éles társadalmi tiltakozás nélkül felszámolták a politikai kultúrát. Ma emiatt nem létezik hazánkban politikai felelősség, csak jogi – de általában az is azonosíthatatlanul. Ebből azonban tévedés arra a következtetésre jutni, hogy „a jelenleg érvényben lévő, bevallottan átmeneti (alkotmány)szöveg nem alkalmas a magyar politikai viszonyok, politikai kulturális állapotok között létrejövő konfliktusok, törésvonalak és válságok kezelésére”. Ugyanis a szocialista–liberális elnevezést bitorló kormány által teremtett politikai viszonyok kezelésére a világ egyetlen alaptörvénye sem alkalmas. Ha Magyarországon egy prezidenciális rendszerben közvetlenül a nép által választott államfő gyakorolná a végrehajtó hatalmat, akkor ma – a 2006-os választások eredményéből alappal kiindulva – nem hazánk miniszterelnöke, hanem elnöke lenne hazug. A politikai erkölcs kormányzati lezüllesztésének következményeiért nem lehet az alkotmányt felelőssé tenni, mert a világ egyetlen alaptörvényét sem szélhámosokra találták ki.

A szerző jogász, egyetemi oktató