Nincs az a sötétség, ami akár egyetlen gyertya fényét kioltaná

Fellengzős és pontatlan párhuzam ugyan, mégis, az egészségbiztosításról szóló törvény megszavazása után ez a Márai-sor jutott eszembe: „ ez nagyon furcsa karácsony: / A magyar nép lóg most a fákon”.

– Egy héttel ezelőtt mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy a magyar közéletben már nem pártok versengenek, hanem a magyar nép elsöprő többsége áll szembe a kormányzó hatalommal. Pontosabban a kormány szembefordult jószerivel az egész társadalommal. Leszámolhatunk azzal az illúzióval, hogy a demokrácia egy négyévenként megejtett választással, de egyébként az emberek aktív közreműködése nélkül is működik. Egyszerű is lenne, meg kényelmes is, de nem működik. A rendszerváltozás óta nem volt ilyen egységes a magyar társadalom, mint most az egészségbiztosítási törvény elutasításában, és ezt most erőteljesen ki is nyilvánította. Ám a demokrácia annyira leépült hazánkban, hogy még ez sem volt elég ahhoz, hogy az ország megvédhesse magát. A hatalom a kormányzáshoz szükséges erkölcsi alapokat végleg elveszítette, a köz politikai és társadalmi támogatottsága nélkül végzi munkáját, ha ugyan ez munkának nevezhető egyáltalán.
– A közvélemény-kutatásokból valóban ez olvasható ki, de kérdés, hogy ezek a kutatások alkalmasak-e komoly következtetések levonására. A népszerűség csalóka, hol megy, hol jön. Gondolom, mindketten tudnánk erre példákat mondani.
– Itt már nem a népszerűség a kérdés. Nem arról van szó, hogy kedveli-e őket valaki, hanem arról, hogy egy eltökélt üzleti csoport keményen szembefordul a társadalommal, különböző metszetek mentén agresszíven szétszakítja, és az emberi élet védett területein is érvényesíti a piaci haszonszerzés logikáját. Szilárdan hiszem, hogy ha egy országban megfelelő számú ember egybehangzó akarattal valamit kinyilvánít, akkor az előbb-utóbb utat tör magának.
*
A mi táborunk azt hiszi, már az egész ország úgy gondolkodik, ahogy mi. De ez most még nincs így. Igaz: egyre több ember gyanakszik. Egyre több ember lát át a szitán. Egyre több ember ébred rá, hogy ennek a kormánynak a tevékenysége kifejezetten káros. Egyre több ember ismeri fel, hogy ezen a helyzeten csak az előre hozott választások segíthetnek. Egyre több, de még nem annyi, hogy ezt ki is tudják kényszeríteni. Még nem eléggé elsöprő az akarat. Ha így lesz, ha lesznek elegendően, lesznek előre hozott választások, és akkor megváltozik az élet az országban.
– Bár a karácsony alapüzenete több mint kétezer éve ugyanaz, mégis, minden évben más és más karácsonyt élünk meg. A magyar nép egyre öregebb, egyre betegebb és egyre szegényebb. És erre az ünnepre a koalíció az egészségbiztosítási törvényt tette a fa alá. Mi volt az erő, ami ilyen könnyedén gyűrte le a tiltakozó társadalmat?
– Ha eddig nem lett volna világos valaki számára, hogy mi közös bajaink gyökere, akkor a múlt hétfőn ráébredhetett. A kormány csak egy tünet. A baj az MSZP. Az a párt, amelyik megkerülhetetlen erőt képvisel az Országgyűlésben. Az a párt, amelyik baloldalinak mondja magát. Az a párt, amely kezében tartja a magyar egészségügyi ellátórendszer és társadalombiztosítás jövőjét. És akkor ez a párt ahelyett, hogy megpróbálna nemcsak a jobb módú, a fizetőképes rétegek, hanem a teljes társadalom számára elérhető, jó minőségű és biztonságos rendszert kialakítani, félredobja mindazt, amit eddig képviselt vagy legalábbis hangoztatott, és megszavaz egy neoliberális doktrínákra épített, üzleti alapú, rohamtempóban összebarkácsolt, milliónyi honfitársunk életét egészen biztosan megnehezítő törvényt. Találó az a mondás, hogy a Magyar Szocialista Párt 2004. december 5-én kitörölte a nevéből azt a szót, hogy magyar, 2007. december 17-én kitörölte azt a szót, hogy szocialista, és lett, ami mindig is volt: a Párt. Pedig nyilvánvaló, hogy ebben a pártban nagyon sokan nem értenek egyet ezzel a döntéssel. De egy olyan párt, amiben nincs elég ember, vagy akár egyetlenegy, aki vállalná a meggyőződését, vállalná, hogy lelkiismerete és a választói akarata alapján döntsön, az a párt maga a probléma. És ezért nekünk nem csupán a kormány sorsáról kell gondolkodnunk, hanem arra kell törekednünk, hogy a magyar közvélemény arra a helyre juttassa az MSZP-t, ahová való, és ezzel tegye világossá, hogy az a párt, amelyik becsapja a választóit, elárulja az alapelveit, és szembefordul az egész országgal, még sokáig nem számíthat az emberek bizalmára.
– Hol van az a hely, ahová az MSZP való?
– Fogalmazzunk udvariasan: a tartós bizalomvesztés állapotában.
– Ez akár be is következhet, de legfeljebb az lesz az eredménye, hogy a magyar emberek hatalmas többsége elfordul a politikától, úgy, ahogy van, az egésztől.
– Kétségtelen, ez a helyzet a Fidesz számára is kihívást jelent. Az emberek természetes igénye, vágya, hogy törődjenek velük, hogy képviseljék őket. Soha nem volt időszerűbb az a célkitűzés, amit a Fidesz nemrég közzétett programja is rögzít. Hogy a Fidesznek amellett, hogy nemzeti, demokrata és versenypárti, még szociálisnak is kell lennie. Azokat az embereket, akiket az MSZP elárult, a Fidesznek kell képviselnie, mint ahogy azokat az értékeket is, amelyeket az MSZP elrúgott magától. Ez a legnagyobb feladat, ami 2008-ban előttünk áll. A népszavazás egyébként ennek a felelősségvállalásnak fontos momentuma lesz.
– Ami majd lesz, ez esetben tavasszal. Nos, a kormány az emberektől nem kér és nem akar mást, mint a pénzüket. A Fidesz ennél sokkal nehezebbet kér tőlük. Azt, hogy várjanak. De azok az emberek, vagy beszéljünk egész társadalmi rétegekről, akik csúsznak lefelé, akik körül napról napra fogy a levegő, azok nem tudnak és nem is akarnak várni.
– A Fidesz az ellenkezőjét kéri. Azt, hogy legyenek aktívak, és szerveződjenek. Hogy lássák be, az egyéni menekülőutakra alapozott élet ma már nem kivitelezhető. Akit még mindig a Kádár-kor reflexei mozgatnak, és azt hiszi, hogy a saját személyére szabott kiskapun keresztül elmenekülhet a közös sorscsapások elől, az téved. Csak az összefogás, a közös fellépés segíthet. Én az ennek szellemében történő cselekvést kérem a honfitársainktól. Az elmúlt hetek történései alapján úgy látom, hogy ez a felfogás egyre inkább teret nyer. A népszavazás jó alkalom lesz, kiderülhet, a magyar társadalom mekkora része gondolkodik így. Ha a nagy többség ráébred, hogy a közös fellépés eredményre vezet, ráébred, hogy megvan az erő, akkor arra is ráéreznek, hogy ezt az erőt már használhatják is, gyors változást is elérhetnek. Hadd mondjam el még egyszer: meggyőződésem, hogy Magyarországnak előre hozott választásokra van szüksége. Szükségünk van arra, hogy újra megvitassuk az előttünk álló lehetőségeket, ez alkalommal hazugságoktól, megtévesztésektől és félrevezetésektől mentesen, nem úgy, mint 2006-ban, hanem nyíltan és őszintén. A Fidesznek vannak javaslatai, van programja. De közjogi, közhatalmi ereje ellenzéki parlamenti pártként csak annyi van, amennyit egy hete a parlamenti szavazáskor felmutatott. Édeskevés, legalábbis az ország meg-, illetve kisegítéséhez kevés. Az utolsó demokratikus eszköz, amit a kormányzati rombolás megállítására az ellenzék bevethet, a népszavazás. Most erre kell fordítanunk energiáinkat.
– A Fidesz és személyesen ön is óriási tétet tett erre a népszavazásra. Az ellenfél ezt a tétet igyekszik lenyomni. Ha a népszavazás érvényes és eredményes lesz, akár nagy többséggel, akkor mi történik másnap?
– Nem vagyok jós, de híve vagyok az előrelátásnak. A jóslás arról szól, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogy valakik, mások a jövőben mit fognak tenni. Az előrelátás pedig arról, hogy felmérjük, nekünk személyesen mit kell tenni azért, hogy valami bekövetkezzen. Amit ma tehetünk azért, hogy Magyarországon minél előbb változás következzen be, az egy elsöprő sikerű népszavazás. Ez lehet minden későbbi cselekvés erkölcsi és politikai alapja, kiindulópontja. Bizonyosnak látom, hogy enélkül remény sincs arra, hogy belátható időn belül ismét emberhez méltó életet építsünk Magyarországon.
– Ez lelkesítően hangzik, de vajon valóban lelkesítő-e, és ha igen, akkor lelkesít-e valakit? Az egészségügy helyzete most aktuális, de ha egy lépést hátralépünk, és onnan nézünk körül, akkor mindenhol ugyanezt a romlást tapasztaljuk. A magyar gazdaság növekedése megállt, az adósságállomány nő, az emberek élete és megélhetése minden nappal nehezebb lesz, szóval röviden: a közállapotaink züllenek. Magyarországon mintha megszűnt volna biztos talaj lenni az itt élők talpa alatt. Mindenki rosszkedvű. Ez az igazi baj.
– Ha a válságterületeken – és valóban, már szinte elborítanak bennünket – egy ásónyommal mélyebbre ásunk, ott az önbecsülés hiányát találjuk. Nevezhetjük züllésnek is, igen. Ez annyit tesz, hogy az emberi létezés egy alacsonyabb fokára léptünk vissza. Ha a magyar ember ma körülnéz, alig tud olyan tényt mondani, ami a közös – vagy nevezzük nemzetinek – önbecsülésre okot adhatna. Olyat találhat, ami az ő személyes önbecsülésére ad okot, hiszen becsülettel dolgozik, sőt egyre többet, és minden nehézség ellenére a felszínen tartja a családját. De nemzeti önbecsülésre ma nincs ok, sem lehetőség, hiszen a kudarcok sorjáznak nap mint nap. Azt a közös önbecsülést kell visszaadnunk Magyarországnak, amelyben már volt részünk 1998 és 2002 között. Azok az évek minőségileg voltak mások, és nem pusztán a mérhető gazdasági teljesítmény szintjén – bár az is fontos, hiszen kitörtünk az adósságcsapdából, erőteljes növekedésnek indult a gazdaság –, általában tényekre, és nem illúziókra alapozott reménykedés uralkodott az országban, közös sikereink voltak, és közösen, egyszerre léptünk a felemelkedés útjára.
– Azzal a felemelkedéssel mégiscsak lehettek problémák, hiszen néhány üzletember ezt az országot viszonylag könnyedén megszerezte.
– Ha néhány ember néhány milliárdot arra áldoz, hogy egy ígéretesnek látszó, bár hamis képet felfessen, hogy legyengítse az alkotmányos rendszert, ha mindehhez megnyeri az értelmiség nagy részét, akkor sikeresen lépre csalhatja a polgárokat. Ha néhány elvetemült üzletemberben megvan ez a szándék, és megvannak hozzá a milliárdok, akkor, ezt be kell látnunk, a magyar demokrácia nem elég erős, pontosabban 2006-ban nem volt még elég erős ahhoz, hogy megvédje magát. Kellett hozzá a társadalom is, amelynek nagyobbik fele hitt abban, hogy néhány, a rendszerváltozás után kapcsolatai révén meggazdagodott milliárdos személyes üzleti sikere közös sikerré válhat. Kellett hozzá az önvédelemre felkészületlen demokratikus intézményrendszer, az Állami Számvevőszéktől az Alkotmánybíróságon és az Országgyűlésen át a köztársasági elnökig, és kellett hozzá az az értelmiségi réteg, amelyik nem az emberi méltóság és szabadság kiteljesítésében látta a küldetését, vagy ha abban látta, akkor nem érezte magát elég erősnek, kitartónak, nem érezte magát olyan egzisztenciális biztonságban, hogy küldetését teljesítse.
– És most nem így van? Hát hol lát mindebben változást?
– A demokrácia legnagyobb ereje a tapasztalatok halmozódása. Az az üzleti kör, amelyik elfoglalta az MSZP-t, az utóbbi öt évben annyiszor és annyiféleképpen becsapta a magyar embereket, hogy úgy gondolom, már bízhatunk a társadalom józan ítélőképességében.
– Én például ebben bíznék utoljára.
– Rossz lehet önnek. Magyarországot 2002-ben és 2006-ban is profi illuzionisták kápráztatták el. De egyszer minden bűvésztrükk véget ér, és a közönség tapsolva vagy fütyülve, de újból a való világban találja magát. A valóságot ideig-óráig lehet háttérbe szorítani. Magyarországon már aligha lehet. Hazugságból és hazudozóból most is van bőven, de már senki nem ad neki hitelt. A legfőbb hazugság, hogy bár a reformok fájnak, de ez az egyetlen út, ami elvezet majd egy szebb jövőhöz. Pedig Magyarországon ma nincsenek reformok. Egy sincs. Üzletemberek arra találnak ki hol egyszerűbb, hol bonyolultabb eljárásokat, hogy az emberektől minél több pénzt vegyenek el. Ez nem reform. De reform volt a Széchenyi-terv. Reform volt az otthonteremtés. Reform volt a diákhitel. Reform az, ami által épül az ország.
– A Fidesz Európa legnépszerűbb pártja lett, pusztán azzal, hogy ellenállt ezeknek az úgynevezett reformoknak. Nem sok eredménnyel ugyan, de ellenállt.
– Valóban, az emberek jól érzik, a Fidesz nem hagyta őket cserben, nem korlátoztuk magunkat a parlamentáris ellenzék kényelmes munkájára. Amikor ráébredtünk, hogy a koalíció nem egyszerűen téved, egyszer, többször, százszor, hanem egy olyan emberségéből kivetkőzött Magyarországot akar megvalósítani, ami számunkra elfogadhatatlan, akkor világossá tettük, hogy ebbe nem törődünk bele. Az alkotmányos rendet mindenkor tiszteletben tartjuk, de képesek és készek vagyunk, hogy a társadalom összérdekeit védelmező ellenállását és önszerveződését bátorítsuk. Nyilvánvalóvá tettük, hogy a változás érdekében nem kell széttörni a demokrácia kereteit, mert van másik erő, van másik program, és van másik út, amelyik elvezet az erős és büszke Magyarországhoz.
– Az emberek egy része lehet, hogy aktívabb lett, de a nagyobbik része inkább talán fél. Joggal, hiszen az elmúlt években demokrácián kívüli események történtek velünk, nem is kevés. Márpedig ha egy országban megjelenik a félelem, akkor ott sok mindenről lehet beszélni, de szabadságról meg demokráciáról aligha.
– Valóban, a hazánkat bitorló üzleti kör számos alkalommal olyan szabadságjogokat és emberi jogokat sértett meg, hogy a félelem nem indokolatlan. A kérdés inkább az, hogy mit kell tennünk azért, hogy ettől a félelemtől megszabaduljunk. Arra van szükségünk, amire a rendszerváltozás idején, hiszen a helyzet sok tekintetben hasonló. Összefogásra és szolidaritásra van szükségünk.
– Tegyük fel, hogy bekövetkezik az ön által említett politikai fordulat. Lehet-e mást tenni, mint amit most tesznek?
– Egy legyengült ország számára egyetlen gyógyír van, a növekedés. Nemcsak gazdasági, hanem lelki, szellemi értelemben is. A növekedésnek megvannak a gazdasági és társadalmi feltételei is. A gazdasági feltételek egyszerűek, és ismerjük őket, mert egyszer már megteremtettük őket. A munkát sújtó terheket csökkenteni kell, a gazdasági aktivitást korlátozó korrupciót és bürokráciát vissza kell szorítani, illetve le kell építeni, a költségvetés kiadásait pedig reálértéken be kell fagyasztani. A társadalmi feltételek megteremtése nehezebb. Magyarországon ma ez a legnehezebb. Szövetséget kell építeni a középosztály és a bérből, fizetésből élők között. Ennek a két, egyenként is sokmilliós rétegnek az összefogása nélkül nem tudunk zöld ágra vergődni. A rendszerváltozáskor ez elmaradt, és úgy gondolom, hogy a rendszerváltozás ezért nem hozta el mindenkinek azt, amit joggal vártunk tőle.
– Ezen a mai estén sokan talán megszokásból, sokan talán kötelességtudatból, de a legtöbben mégiscsak őszintén a békességet és a szeretetet keresik. Magyarországnak e kettőből régóta alig jut. Lehet ezen változtatni?
– Az írások szerint 2007 évvel ezelőtt sem volt nagyobb békesség a világban, a Megváltó mégis megszületett. Erőt ad a munkámhoz, erőt ahhoz, hogy hihessem, hogy minden megváltozhat körülöttünk, az a tény, hogy nincs az a sötétség, ami akár egyetlen gyertya fényét kioltaná. Ezért jelent minden karácsony bátorítást, még egy keserű esztendő végén is. És alkalom az önvizsgálatra is. A kereszténydemokrata táborhoz tartozó politikusoknak fel kell mérniük, vajon meg tudtak-e felelni a saját szigorúbb, önként vállaltan szigorúbb mércéjüknek. Keresztényként vívtak-e a politikai csatákban? Tudtak-e különbséget tenni az ember és az ő tette között? Élesek voltak a csaták 2007-ben, éreztük a felelősséget, hogy több millió magyar sorsa a tét, mégis úgy érzem, hogy sikerült ezt a próbát is kiállnunk. Megőriztük munkánk erkölcsi fundamentumát: noha cselekedeteiket mélységesen elítéljük, nincs bennünk személyes gyűlölet ellenfeleink iránt.