Őszinteség zenében, életben

Vasárnap este ismét telt ház várható a Papp László Budapest Sportarénában. Demjén Ferenc az idén sem adja alább, hazai szinten sokak számára elérhetetlen dologként meg fogja tölteni a termet. A koncert előtt a honi társadalmi viszonyokról, a demokráciáról és a zeneipar súlyos fenyegetettségéről beszélt „Rózsi” a Lánchíd Rádió stúdiójában.

Kívülről úgy látszik, hogy hatalmas lendülettel csinálta és csinálja végig ezeket az évtizedeket.
– Örökifjú szeretnék maradni, de azért annak is örülök, hogy a közönségem is nagyon fiatalos, és ameddig ellátok a színpadról, rengeteg fiatalt látok, de persze ott vannak a velem korabeliek és az idősebbek is. Nagyon megtisztelő dolog, hogy értékelik a zenémet, akár évtizedeken keresztül is.
– Minek köszönhető, hogy ennyi fiatal van a koncertjein?
– Talán annak, hogy nem játszom divatzenét, s hogy a saját gondolataimat teszem bele a dalba, amitől nem csak egy sima sláger lesz, ami elcsattan és nincs többé.
– Többen mondták már, ha Amerikába születik, ma világszerte ismert sztár lehetne.
– A „ha”-val kezdődő mondatoknak nincs értelme. Boldog vagyok, hiszen azon a nyelven tudok kifejezni valamit, amibe születtem és amit megértenek. A legkisebb helyen is, ahol fellépek, megértő szemeket látok, és néha sírnak is. Ennél többet nem adhat semmilyen világkarrier sem.
– Amikor megjelenik egy Demjén-lemez, arról nem hallunk számokat a rádióban, nem kíséri médiakampány. A zeneszerető emberek egy jelentős része mégis megvásárolja az albumot és ott van a koncerteken. Minek köszönhető ez?
– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam ezért. Ma már a technika és az internet jóvoltából lehetőség nyílik a szabad lopásra. Míg korábban a szerzők abból és azért éltek, hogy értéket teremtettek, ma már nem tudja őket megvédeni sem a lemezipar, sem a jogvédők. Azt szoktam kérni a rajongóimtól, hogyha módjuk van rá, vásárolják meg az eredeti példányt, mert így van csak esély arra, hogy a zeneszerzés is mint alkotó tevékenység életben maradjon.
– Nem jellemző a hazai rádiózásra, hogy a régi nagy nevek viszonylag friss dalait játszanák. Mi lehet mégis az inspiráció abban, hogy új dalokat szerezzen?
– A legfontosabb, hogy a szerző- és zenésztársaimmal együtt progresszív emberek vagyunk, mindig újat akarunk nyújtani. A lemezeken érződik az ország hangulata annak ellenére, hogy – leszámítva egy-egy munkámat – nem vagyok úgynevezett „társadalmi szerző”. Másodsorban pedig a saját magunk szórakoztatását is szem előtt kell tartanunk, ezért is írunk új dalokat. Szerző vagyok és még nem jött ki belőlem minden.
– A ma divatos tehetségkutató műsorok ontják magukból a fiatal előadókat, és az ötpercnyi hírnév után elengedik a kezüket.
– Veszélyes dolog ez, hiszen sokan el is hiszik, hogy ők sztárok. A rivaldafény elmúltával ebbe bele is lehet betegedni. Egy hasonlattal élve, jobb ma nekem egy öreg bőrlabdának lenni, mint egy vékonyan felfújt lufinak. Engem már nem könnyű kidurrantani.
– A Föld könnyei című dala különös jelentőséggel bír a Lánchíd Rádió életében. Ez volt az első hivatalos dal, ami felcsendült a 100.3-as frekvencián 2007. március 15-én. A dal, mint tudjuk, politikai felhanggal rendelkezik, holott önre inkább az a jellemző, hogy ugyan köztudottan markáns társadalmi és politikai nézeteket vall, amiket bárhol, bármikor fel is vállal, ám a dalaiban ezektől mindig függetleníti magát.
– Ez egy szívből jövő dal. Oldalaktól függetlenül minden emberhez szólhat, aki itt él ebben az országban. Büszke vagyok arra, hogy a számot szereti a közönség, velem éneklik a koncerteken, és most már büszke vagyok arra is, hogy a Lánchíd Rádió ezzel a szerzeménnyel indult. Sok művésztársam értetlenkedett, amiért elvállaltam ezt a feladatot, de azt mondtam nekik, hogy amellett, hogy zenész, magyar állampolgár is vagyok, és a demokráciában alapvető, hogy az ember vállalja a véleményét. Óva intettek, hogy ki fog belőlem ábrándulni az ország. Nem így történt.
– Van tehát társadalmi felelőssége az előadóművésznek?
– Igen. Mivel a zene rengeteg emberhez eljut, óriási a felelősség. Jelenleg sok esetben kulturális környezetszennyezés zajlik, ami rétegeket tud romba dönteni. Ma a bulvármédia uralkodik, az írott sajtója kiszolgálja a televízióját, és fordítva. Az, hogy megcsináltam egy jó koncertet, kiadtam egy lemezt és amúgy minden rendben van körülöttem, az manapság nem sztori.
– Fel tudja-e idézni, hogy milyen céllal vágott neki a zenélésnek?
– Mivel ez a műfaj velem és a kortársaimmal kezdődött el, akik közül még többen ma is aktívak, ezért úgy nő ez a dolog, mint egy fa, mindig terebélyesedik. Amíg érzek magamban erőt, és nem mondják azt, hogy „Rózsi, ezt fejezd be!”, addig fel fogok állni a színpadra.
– December 30., Aréna, borítékolhatóan telt ház. Mi a titka annak, hogy évről évre Demjén Ferenc megtölti a Budapest Sportcsarnokot, illetve ma már az Arénát?
– Ez egy baráti klubrendezvény, de nem olyan pár száz fős, mint a régi időkben, hanem 13 ezer fős. 60-as és 70-es évektől számított dalaink vannak, ez a jelenkorig bezárólag több száz nótát jelent, van miből válogatni. Mindenki meg fogja találni a maga számára kedves slágert, és remélem, megérzi: őszintének kell lenni nem csak a munkában, az életben is.
–Mit üzen az embereknek?
–Mindenkinek boldogabb új esztendőt kívánok, és bár sok dolog nem kerek az országban, mégis látok esélyt a változásokra.