Tóth József Hajdú-Bihar megyei szocialista politikus, Polgár város polgármestere visszautasítja a személyével kapcsolatban megjelent vádakat, és beperli azokat, akik megsértették jó hírnevét és becsületét. Erről szombaton nyilatkozott az MTI-nek. – A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnökeként, 2002–2006-ig mindig a köz ügyét szolgáltam, és így tettem akkor is, amikor több száz közmunkás munkahelyének érdekében kértem a felelősök szabályos intézkedését – közölte. Hozzátette: a továbbiakban nyugodt lelkiismerettel várja – amennyiben van ilyen – a hatóság intézkedését, és mindenben áll rendelkezésükre. (Az ügyészség december óta különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomoz – a szerk.)
A Hír TV pénteken a Célpont című műsorában mutatott be részleteket egy titkos hangfelvételből.
*
Ezen Tóth a saját munkatársait arra utasítja: papíron foltozzák be azokat a lyukakat, amelyek 30 milliónyi közpénz eltűnésével keletkeztek a megyei közgyűlés tulajdonában álló M3 Kht.-nál.
Az eset idején, 2005-ben az MSZP-s Juhászné Lévai Katalin volt a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, így arról – minthogy Tóth József volt a közgyűlési alelnök – neki is tudnia kellett.
A Hír Televízióban bemutatott hangfelvételen egyébként többször is elhangzik Juhászné Lévai Katalin neve. A csalás nyomait eltüntető egyik szocialista egyébként – nevét, arcát nem vállalva – megerősítette: „a milliók lepapírozásáról magasabb szinten is tudtak, az egészhez kellett az akkori közgyűlési vezetők jóváhagyása is”.
A megyei közgyűlés tulajdonában álló M3 Kht. 2004-ben nyert 300 millió forintot a munkaügyi minisztériumtól közmunkaprogramra. A támogatási szerződést az akkori miniszter, Burány Sándor (MSZP) írta alá. Az önkormányzati cég az állami támogatással nem tudott elszámolni, a vezetők a hiányt fiktív számlákkal, például a dolgozók útiköltség-elszámolásának meghamisításával akarták lefedni.
Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök tegnapi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem ismeri az ügyet, de tájékozódni fog.
KISZ-es múlt. Az 1962-ben, Polgáron született Tóth József középfokú tanulmányai után Nyíregyházán a Mezőgazdasági Főiskola gépészmérnök szakát végezte el. Gyorsan belekóstolt a politikába is; olyanynyira, hogy 1986-tól a Kommunista Ifjúsági Szövetség polgári bizottságát irányította. Később elvégezte a kommunista-szocialista gazdaságpolitikai szakosító tanfolyamot is, ez, valamint ifjúkommunista pedigréje új távlatokat nyitott számára: amikor a fiatal értelmiség legjelentősebb része már a rendszerváltásra készült, ő Moszkvában, a Politikai Főiskolán folytatta tanulmányait. A történet innentől fogva már-már tipikusnak mondható: a rendszerváltozást követően egyéni vállalkozóként egy kereskedelmi üzlethálózatot szervezett és működtetett, turisztikai elképzelései uniós forrásokból valósultak meg. A kilencvenes évek változásaihoz gyorsan alkalmazkodott, immáron demokratikus politikusként lépett fel. Eleinte Polgár önkormányzati képviselője volt, később, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, jelenleg Polgár városának első embere és szocialista parlamenti képviselő.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
