Mögöttünk a szilveszter. Az emberiség elmebeteg része ezen a napon is régi szokása szerint petárdákat robbantgatott a fővárosban és más településeken, mert ez olyan frankó. Bizarr. A hülyeség nem ismer határokat. Magam a legcsibészebb ifjúságomban sem terveztem soha, hogy aztán majd most jól odadurrantok valakinek az asztal alá, vagy behajítom a tömegbe a pukkancsot, hátha rájuk jön a frász.
Bornírt ötlet, s aki kitalálta, az sem ásványvizet ivott korábban (esetleg megcsípte a hülyebogár). Kutyák tízezrei menekülnek ilyenkor szanaszét a világba, ujjperceket, végtagokat csonkolnak (most is egy fiatal srácnak kellett levágni a kézfejét), petárdákkal babrált a szerencsétlen.
És mit mondott megelőzően a hatóság? Hogy lehet majd durrogtatni, de csak ekkortól addig… Tenyérbe mászó, sunnyogó határozat. Ma még ölhetsz, de holnap hajnali hattól statárium van… Ha én törvényhozó lennék, kettőtől öt évig büntetném a petárdabeszerző,
-forgalmazó cégeket, mellékbüntetésként pedig percenként durrogtatnék egyet-egyet a fogdai priccsük alatt. Persze az egészhez kell egy vevőkör, a mi kozmopolita hülyegyerekeink, akik talán a Vadkeleten születtek, és kólát szopogattak anyatej helyett. Ebből mi nem kérünk.
Boldogult Szódás Sanyi barátom pöttöm kiskutyája is egy ilyen szilveszteri durrogtatás után menekült el a házból. Máig sincs nyoma.
12 milliós mopedautóval akarja megoldani a közlekedési problémákat egy francia startup
