Csádi kiadatás
N’Djamena. Csád kiadja Franciaországnak a Zoé Bárkája civil szervezet hat francia munkatársát, akiket emberrablás vádjával nyolcévi kényszermunkára ítéltek az afrikai országban – jelentette be tegnap a csádi igazságügyi miniszter. (MTI)
Cáfolt iráni rakétaexport
Moszkva. Az orosz hadiipari exportot felügyelő szövetségi ügynökség tagadta, hogy Oroszország Sz–300-as (SA–20) légvédelmi rakétarendszert szállítana Iránnak, amint azt az iráni védelmi miniszter két nappal korábban állította. Mosztafa Mohammad Nadzsar szerdán közölte: „Oroszország egy már régebben megkötött szerződés alapján szállítja az Sz–300-as légvédelmi rendszert Iránnak. A szállítás időpontját később jelentjük be.” Az Iránra katonai nyomást gyakorló Egyesült Államok nyomban tiltakozott a rakétaszállítás ellen. (MTI)
Éhségsztrájkoló forradalmárok
Bukarest. Százharmincnyolcra emelkedett a december 18-án éhségsztrájkba lépett forradalmárok száma Bukarestben, ahol több kimerült tiltakozót kórházban ápolnak. A romániai forradalmártömb tagjai követelik, hogy derüljön ki az igazság az 1989. decemberi forradalomról, valamint az 1990-es bányászjárásokról, az ebben az időszakban elkövetett bűntettekről. Szorgalmazzák ama katonai és polgári ügyészek nevének közzétételét is, akik vádemelés nélkül zárták le a két esemény idején elkövetett törvénytelenségek gyanúsítottjai, közöttük Ion Iliescu (képünkön) volt államfő dossziéját. (R. Sz.)
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
